“Ha lenne ötezer dollárom, két perc múlva már itt sem lennék” – megteltek a táborok, Törökország nyugatra tolja a szír menekülteket

Dél-Törökországnak elege van a szír menekültekből, a határokat zárják, és nyugatra hajtják őket. A török rendőrség pedig egyáltalán nem viccel, tudtuk meg kínos testközelből Antakyában.

Egy jól felszerelt török buszon érkeztünk meg Antakya városába, Adana és Iskenderun városokon keresztül. Isztambulból két szakaszban utaztunk, tegnap hatszáz kilométert tettünk meg. Adana városa után lecserélődtek az utasok, innen már arabul lehetett értekezni, ami nagy könnyebbség volt, mert törökül mi nem tudunk, más nyelven meg mások nem tudtak.

„Little English”, mondta az előttünk vasalt ingben helyet foglaló, két ötven körüli szír férfi, Oszama és barátja. Jól fésültek és eléggé gyanakvóak voltak. Csak fél óra ismerkedés után árulták el, hogy Antakyában laknak, és a háború végét várják, hogy visszatérjenek Szíriába. A többi kérdést hárítják, mi meg arra gondolunk, hogy a vagyonosabb Asszad-párti alaviták közül valók, akik a háború elején vándoroltak át ebbe a tartományba, ahol a lakosság fele szintén alavita. Van tétjük, vagyonuk Szíriában, és azt nem szívesen adják fel.

„Ez a busz egy szar. Sokkal jobb van nálunk”, kapjuk el a telefonbeszélgetésük egy lényegi elemét, de arra már nem tudunk válaszolni, hogy vajon milyen menetrendszerinti buszjáratok közlekedhetnek Szíriában, hacsak nem mégis máshol élnek? Nem, nem szeretnénk velük autózni a hotelbe, köszönjük. Inkább bevágódunk egy taxiba, és emlékeztetjük magunkat, hogy itt nem minden az, aminek látszik.

Előzmények:

Utazás délre – Magyarország a pokol kapujaként szerepel az arab nyelvű posztokban

Szolidaritás és embercsempészet Isztambulban

Indul az “Út a Balkánig” – egy magyar újságírónő Törökországtól Görögországig járja végig a menekültek útját

Másnap reggel az újdonsült házaspárral, Ferhattal és Yasminnal indulunk a szír határra abban a hiszemben, hogy nagyon sok szír menekülttel fogunk találkozni. Ferhat általános iskolában tanít etikát, Yasmine nemrég jött vissza Németországból, és Törökországban ismerkedtek meg. Nagyon helyesek együtt, és nagyon óvatosak is, ahogy végigautózunk a szír határon. Menekülteknek most nyoma nincsen, de a török hadsereg figyelőállásai kilométerenként bukkannak fel.

“No photo, no photo”, mondják, amikor elhaladunk egy laktanya kinézetű építmény mellett Apaydinben. Szögesdrót mindenhol, a poszton álló katona rögtön kiszúrja a fényképezőgépet. A helyiek szerint ez az Iszlám Állam előtti kiképzőtábor. Inés lehúzza a fejét, mert itt tunéziainak mutatkozni nem előny. A helyiek szerint afgánok, tunéziaiak, szírek vannak bennt, és a török hadseregtől kapnak kiképzést.

Az IS és az Asszad elleni koalíció kamionjai pedig állítólag szabadon közlekednek a határon, ezt már később mondja egy újságíró. Ezeket az információkat nem lehet ellenőrizni, főképpen, mert kormányellenes tartományban vagyunk. Az itteni alaviták ezer szálon kötődnek a szír alavitákhoz, míg a menekültek többnyire szunniták. Nem, nem szállhatunk ki a kocsiból, megyünk tovább.

A cikk folytatása>>>

vilagterkep.atlatszo.hu