Gallérink alá pökik az német

Akár tetszik, akár nem, a török megszállás idején változó határokkal és szövetségi rendszerekkel, de “három Magyarország” alakult ki. A királyság nyugati karéja Habsburg uralom alatt, a középső részek a töröknek hódolva, keleten pedig a sokszor idézett hintapolitikát folytató, többé-kevésbé önálló Erdélyi Fejedelemség létezett.

A megosztottság viszont csak a térképen volt ilyen éles, a három országrész kulturálisan továbbra is egységet alkotott, a szellem terjedését nem állították meg a határok. Az erdélyi hitújítók szavaira a Királyi Magyarországról jött a replika és fordítva, a törököt pedig nemigen érdekelte, mivel foglalkoznak a gyaurok “szabadidejükben”, miután befizették az adót.

“Magyar nemzetnek szabadsága”

És ami még fontos, nem halványult az összetartozás érzése, a független, önálló Magyar Királyság feltámasztásának igénye egyik oldalon sem. Míg a XVI-XVII. századot Európában a vallásháborúk jellemezték, addig a Kárpát-medencében a “vallási fanatizmus” gyakorlatilag megmaradt szavak szintjén a katolikus Habsburg és a protestáns erdélyi területek között.

Kit nevezhetnénk például Pázmány Péter esztergomi érsek, a katolikus megújulás legfőbb ellenfelének, ha nem az erdélyi fejedelmet? Mégis ezt mondta, ráadásul a harmincéves háború idején nála járó erdélyi követnek, Kemény Jánosnak:

„Átkozott ember volna, ki titeket arra kísztetne, hogy töröktől elszakadjatok, ellene rugoldozzatok, míg Isten az kereszténységen másképpen nem könyörül; mert ti azoknak torkokban laktok […] mert noha ím látod, édes öcsém, nékünk elégséges hitelünk, tekéntetünk van mostan az mi kegyelmes keresztény császárunk előtt, de csak addig durál az az német nemzet előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni, azontúl mindjárt contemptusban jutván, gallérink alá pökik az német, akár pap, barát vagy akárki légyen”

Folytatás >>>

Forrás: 24.hu