Flesch István: Imádság délkeletért, segélykiáltások délkeletről – katona- és rendőrtemetések sorozatban

Először emelte fel szavát a délkelet-törökországi és a török–szíriai határon túli áldozatokért Törökország muzulmán főpapja, aki egyben a vallási-hitéleti ügyekben illetékes állami hivatal, a Diyanet elnöke. Prof. Dr. Mehmet Görmez az ankarai Keçiören Kuyubaşı (Kútfő)-dzsámi egyik január végi reggeli áhítatán szólt a hívőkhöz. Ha a központi török hírügynökség, az Anadolu Ajansı (AA) tudósítója, Aynur Ekiz lelkiismeretes pontossággal jegyezte le szavait – amiben semmi okunk kételkedni –, akkor megállapíthatjuk, hogy az iszlám vallásjog elismerten nagy tudósa hírnevéhez méltóan prédikált, ihletetten imádkozott, s hatásosan irányította rá a figyelmet a háborús szenvedésekre.

Nem tisztünk elmélyültebben elemezni e kiváló teológus ékesszólását, imakoncepcióját, ehhez a muzulmán hitelvek szabályainak értelmében nem is értenénk. Annyit azonban mégis észrevettünk, mert észre kellett vennünk, hogy Görmez doktor egyszer sem ejtette ki a száján azt a szót, hogy kurd. Tehát ő, aki a sok-sok millió törökországi szunnita igazhívő legfontosabb igazodási pontja, a legfőbb muzulmán vallási tekintély és méltóság, e tekintetben csak burkoltan célozgatott. S ezt is kirívó módon a hatalom szája íze szerint cselekedte…

Még mielőtt azonban levonnánk bármiféle elsietett következtetést ebből a sajátságos körülményből, az olvasó kedvéért tolmácsoljuk tömören a dzsámiban elhangzottakat. „Allah világosítsa meg elméjüket” – így könyörgött a főpap azokért, akikről egyébiránt nagyon lesújtóan szólott: „A mi délkeletünkön, Cizre, Silopi, Silvan, Nusaybin, Sur városokban szinte már egy hónapja gonoszságra adták a fejüket ennek a földnek szülöttei. Olyanok, akik saját hazájukkal, saját nemzetükkel szembeszállva árkokat ásnak, barikádokat emelnek. De nemcsak ezt teszik, hanem a gyerekeket, akik már tudnak olvasni, és jártasak a betűvetésben is, felküldik a hegyekbe, gyilkosoknak képezik ki, és csatasorba állítják őket. Ezek aztán visszatérnek, és saját népük, saját hazájuk ellen nagy gonoszságot művelnek. Allah javítsa meg őket!”

Itt most magyarázatképpen közbevethetjük, hogy akikről a Diyanet elnöke szólott nemzetiségi hovatartozásuk megnevezése nélkül, nem mások, mint azok a lázadó radikális kurd fiatalok, akik az YPG-H (Hazafias Ifjúsági Mozgalom) tagjaiként fegyveresen már hosszabb ideje szembeszállnak a török biztonsági erőkkel, tehát a hadsereggel és a rendőrséggel. Némely török és kurd politológus szerint azonban az YPG-H „csak eszmeileg kötődik” a „terrorista” PKK kurd gerillamozgalomhoz, „szervezetileg nincs kapcsolatuk”.

Görmez doktor hálát adott Allahnak azért, hogy isteni kegyelme folytán oly sok fiatal és idősebb hívő gyűlt össze az iszlám közösség mecseti imájára, majd kitért arra is, hogy mind Törökországban, mind máshol az iszlám világban az elnyomottak bíznak és hisznek ennek az imának az erejében. „Családostul jöttek el muzulmánok – mondotta –, hogy a reggeli ájtatosság idején fohászkodjanak nem csak hazájukért és nemzetükért, hanem az egész szenvedő iszlám világért. Sok olyan testvérünk van, akik tőlünk várják, hogy imádkozzunk értük. Ezért imádkozzatok még gyakrabban, mert az egész iszlám világ gyötrelmektől szenved” – szólította fel a gyülekezetet.

A főpap ezzel összefüggésben hívta fel a hívők figyelmét a türkmének riasztó helyzetére. „Ők is áldozatok, akik repülőgépek bombazáporában védelmezik hazájukat, miközben saját országukból is támadások érik őket” – mondta a török főpap a szíriai türk rokon népre célozva. Majd így imádkozott: „Allah óvja meg a gonoszságoktól és fájdalmaktól minden testvérünket, mindenekelőtt a Türkmendağı (Türkmén-hegység) vidékén élőket, továbbá aleppói testvéreinket, összes szíriai testvérünket.”

Prédikációját azzal a ténymegállapítással fejezte be, hogy „a délkeleten élő testvéreink között sok az áldozat, imádkozzunk őértük, nemkülönben segítsük őket szóval és tettel. Allah mielőbb mentse meg hazánkat és nemzetünket minden gazságtól, őrizze meg országunk egységét, összeforrottságát, testvériességét, s legyen ez az óhajunk az egész iszlám világ reménye!”

A dzsámiból azonban a fentiek tanúsága szerint úgy kellett távozniuk a hívőknek, hogy nem részesültek lelki vigaszban a délkeleti kurdok kétségbeejtő helyzetére vonatkozóan. A muzulmán főpap elmulasztotta imába foglalni a törökországi muzulmán kurdoknak a nevét, akik szerény számítások szerint is legalább 12–15 milliónyian élnek Anatóliában, miközben azért szót ejtett a türkménekről. Erre csak egy magyarázat lehetséges: a Diyanet főnöke, a kiváló hittudós is kínosan ügyel arra, hogy – mint általában – most is pontosan igazodjék az állami elváráshoz. Márpedig ez a politika jelenleg a kurd mozgalom megkülönböztetés nélküli „végleges letörésére” irányul. Prof. dr. Mehmet Görmez ugyanis aligha kíván ujjat húzni munkaadójával, a török állammal, illetve annak nagy hatalmú köztársasági elnökével…

Pedig a másfél milliárd hívőt tömörítő iszlám fő parancsolata éppen az irgalmasság gyakorlása, amelyre most kiváltképp szükség lenne a törökországi délkelet, a főpap által pontosan fel is sorolt kurdlakta városok lakosságának. Mert éppen ez idő tájt hangzott fel onnan egy könyörgés, egy segélykiáltás.

Ez a segélykiáltás pedig kurd politikusok közvetítésével Şırnak tartomány Cizre városából, közelebbről egy épülettömb pincéjéből jutott ki a külvilágra. Abból az övezetből, ahol már több hónapja kijárási tilalom van érvényben, lényegében ostromállapot uralkodik. A környék házait „terroristák” kifüstölésének céljából páncélosokkal támadják, tankágyúkkal, nehéztüzérséggel lövik a török fegyveres erők. A harcok közben az említett pincében bennrekedt huszonhat sebesült, s mivel lehetetlen volt kórházba szállítani őket, hatan belehaltak sebesüléseikbe. Erről Figen Yüksekdağ asszony a kurd HDP (Népek Demokratikus Pártja) társelnöke számolt be a sajtónak Diyarbakırban.

Sajtóértekezletén a kurd párt képviselője súlyos vádakat szegezett az ankarai kormány mellének. Állítása szerint a helyi hatóságok sorozatos kérés, sürgetés ellenére sem küldtek mentőket a vérveszteségtől végsőkig legyengült sebesültekért, lényegében hagyták őket meghalni. De a halottakért se jöttek. A mentőkocsik kiküldésének követelésével éhségsztrájkba kezdett a HDP több képviselője, élükön İdris Balukennel, aki a párt nemzetgyűlési csoportjának az elnöke. Eddig minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult, kilenc nap után meg is szakadt a kapcsolat a pincében lévőkkel.

Yüksekdağ asszony úgy látja, hogy a „belbiztonság fokozásának jelszavával” a központban állandóan válságtanácskozásokat tartanak. Délkeleten mindinkább kizárólagosan erőszakos megoldásra törekszik a nemzetbiztonsági tanács, amelynek tagja az egy személyben köztársasági elnök és hadsereg-főparancsnok, valamint a fegyveres erők vezérkari főnöke és a kormány több minisztere. Szavai szerint Törökországot immáron „háborús lobby” irányítja, amely „katasztrófa felé sodorja az országot”. De ez a csoport, „hiába próbálja akaratát ráerőltetni népünkre, vereségre van ítélve”. „A kurd nép számára elfogadhatatlan, hogy az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) kormánya ellenségként bánjon vele. De nem csak vele, hanem az észak-szíriai Rojava területének kurdjaival is, ellenzi, hogy képviselői részt vehessenek a genfi béketárgyalásokon, s általában is állást foglal a szíriai kurdok jogainak elismerésével szemben. Hát idáig süllyedt a török kurdpolitika. Mi ezt a politikát, a kurdokkal való viszályt, a végletes szembenállás és ellenségeskedés politikáját határozottan elutasítjuk Törökország népeinek nevében” – hangsúlyozta. De hozzáfűzött még egy mondatot, amely az eddigi legkeményebb megfogalmazást tartalmazta az ankarai AKP-kormány kurdellenes háborús politikájának, tevékenységének jellemzésére. „E fasiszta rendszer ellen mi továbbra is küzdeni fogunk” – jelentette ki a képviselő asszony, akinek szavait a Cumhuriyet című ellenzéki kemalista-baloldali napilap helyszínre küldött tudósítója idézte.