![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
Történetünk harmadik asszonya nem is török, hanem kurd. Leyla Zana azonban sokkal több meghurcoltatást és szenvedést volt kénytelen elviselni, mint a másik kettő együttvéve. Ayşe Hür történészt legfeljebb csak a kormánypárti sajtó vádolta meg terroristák pártolásával, az AKP-párti igazságügy „csak” a törökség megrágalmazását rótta terhére. És nem ismeretes, hogy akár ő, akár Merve Kavakçı egyetlenegy napot is fogházban töltött volna. Leyla Zana ellenben összesen több mint tíz esztendőt raboskodott. Akkor még, a kilencvenes években a kérlelhetetlen és megrögzött kemalista-világi túlzók ügyészei azért zárták be szociáldemokrata képviselősége ellenére, mert parlamenti eskütételén homlokszalagján és szóban nemcsak törökül, hanem a közéletből kitiltott kurd nyelven is hirdette a két nép testvériesülésének múlhatatlan szükségét. De PKK-tagsággal is vádolták. Ez a vád szabadulása után is kísérte.
Később kijárta, hogy a kurdkérdés békés rendezése, a vérontás leállítása érdekében fogadja őt Erdoğan, mert a kurdokhoz való közeledés akkori török politikusának fellépéseiben felcsillanni látta a kiengesztelődés reményét. A találkozó létre is jött, tárgyaltak, ezt mindketten pozitívumnak tekintették, de a folytatás elmaradt. Újra megszólaltak a fegyverek, Erdoğan taktikázott, s a kurdkérdést teljesen alárendelte mind nagyobb hatalmi igényeinek-törekvéseinek, vélt politikai érdekeinek.
Leylára mint a Népek Demokratikus Pártjának (HDP) a kelet-törökországi Ağrı városából megválasztott parlamenti képviselőjére legutóbb újra azt akarták rábizonyítani, hogy tagja egy fegyveres terrorszervezetnek, magasztalja ennek bűncselekményeit és az elkövetőket, végül pedig törvénytelen gyűléseken és nem engedélyezett felvonulásokon való részvétele alkalmával nem engedelmeskedett a rendőrség feloszlást elrendelő utasításának.
A diyarbakıri bíróság a napokban felmentette e vádak alól Leylát, mert „nem találtak bűnösségére utaló közvetlen bizonyítékot”. Az emberi jogokért és a kurd önazonosság elismertetéséért vívott küzdelem európai parlamenti Szaharov-díjával kitüntetett bátor harcosa talán még némi elégtételt is érezhetne, ha nem tárulna elé nap mint nap a kelet-és délkelet-törökországi hadszínterek változatlan kurd és török emberveszteségeinek tragikus látványa. Ha nem fájna neki annyira pártja, a HDP szinte teljes vezetőségének és polgármesterei egész sorának bebörtönzése, bírósági meghurcolása, a kurdokkal szemben alkalmazott kormányzati önkény. Mert mi másnak lehet nevezni azt is, hogy szintén éppen e napokban a török államügyész 23 évi szabadságvesztés büntetésének kiszabását kérte a diyarbakıri bíróságon Ertuğrul Kürkçü kurd HDP-képviselőre.
Az unos-untalan hangoztatott vád ellene is fegyveres terrorszervezetben való tagság, terrorszervezet javára kifejtett propagandatevékenység, valamint közéleti izgatás, gyűlöletkeltés és ellenségeskedésre való uszítás és felbujtás. A hivatalos török hírügynökség, az Anadolu Ajansı (AA) által ismertetett vádirat szerint a képviselő indokolni igyekezett a PKK fegyveres küzdelmét, amelyet jogos önvédelemnek nevezett, hasonlóképpen magáévá tette a kurd területeken való önigazgatás bevezetésének tervét. Súlyos vádpontként hozták fel azt is, hogy a Török Köztársaság biztonsági-rendvédelmi erőinek a kurdlakta területeken folytatott akcióit megszállók háborús cselekményeiként jellemezte.
Török belügyminisztériumi közlés szerint a biztonsági erők július végén egy hét alatt országszerte a PKK 43 terroristáját tették ártalmatlanná. Ezt részletezve csak annyit jelentettek be, hogy közülük 26-ot megöltek, 14 pedig megadta magát. Ezenkívül a rendfenntartó erők a terroristáknak nyújtott támogatás gyanújával őrizetbe vettek 213 személyt. A jelentés nem ismerteti a fenti események helyszíneit.
Ezzel ellentétben a kurd PKK-gerillák megközelítőleg ugyanerre az időszakra vonatkozó hadijelentése pontosan megjelöli a harcok színhelyeit.
Mint az AFN hírügynökség közölte, a partizánok sikeres támadást hajtottak végre a török fegyveres erők ellen a magas hegyek szabdalta délkelet-törökországi Çukurca (kurdul Çelê), valamint Yüksekova (Gever) és Şemdinli térségében, s megöltek összesen 19 török katonát. A legtöbb katona, 15, Çukurcában halt meg, miután a gerillák közelről, pontosan célzott tűzcsapással megsemmisítették Kirpi (Sündisznó) típusú 2 páncélozott csapatszállító gépjárművüket. A török haderő ekkor Cobra típusú harci helikoptereket vetett be a PKK-erők ellen. A közlés szerint ezeket a PKK-hadműveleteket két elesett kurd hősről, Bedran Gundikremóról, illetve Nalin Muşról nevezték el. A harcokba bevetették a partizánnőkből álló YJA Star alakulatot is.
A Gerilla TV elnevezésű partizánadó újabb filmfelvételeket sugárzott a török fegyveres erők folyamatos országúti közlekedését bénító rajtaütésekről. Ezeken megdöbbentő képsorok szemléltetik különböző gépjárművek távműködtetésű aknákkal történt felrobbantását. Mindebből látható, hogy a diadalittas hivatalos török hadijelentések ellenére Törökországban továbbra sem sikerül nem hogy megtörni, de ütőképességében akárcsak meggyengíteni is a kurd fegyveres mozgalmat, amelynek szemlátomást kiapadhatatlan anyagi források is állnak rendelkezésére, minden bizonnyal külföldről is. Még egy viszonylag kisebb jelentőségű olyan tényező is erre mutat, mint az, hogy a közelmúltban megújult az amszterdami központú AFN kurd hírügynökség honlapja, amelyen az eredeti kurd, török, angol és arab nyelven kívül újabban már spanyolul is olvashatók tudósítások a mozgalom hazai és nemzetközi tevékenységéről, főképpen azonban a frontvonalakon elért sikereiről.
A török államvezetés hadszíntéri gondjait tovább súlyosbítja, hogy az Egyesült Államok – a török ellenvetések és tiltakozások dacára – még több fegyverrel látja el az észak-szíriai kurd népvédelmi erőket, a YPG harcosait, akiket Ankara egyszerűen a PKK szekértolóinak tart. A YPG része a Szíriai Demokratikus Erők amerikai vezetéssel az ISIS ellen Rakkánál felvonuló katonai szövetségnek.
Az AA hírügynökség jelentése szerint 100 amerikai kamion érkezett a kurd csapatok által ellenőrzött Haseke vidékére, Hummer típusú katonai gépjárműveket, dzsipeket és emelődarukat szállítva. Amerikai forrásokra hivatkozva az AA azt állítja, hogy június 5-e óta alábbi fegyverek is érkeztek: 12 000 AK47-es rohamkarabély, 6000 géppuska, 3 500 nehézgéppuska, 3 000 RPG gránátvető, 1000 tankelhárító rakéta, 235 aknavető és 100 távcsöves puska mesterlövészeknek.
Az amerikai fél tisztázta, hogy a rakkai ISIS-erők ellen készülnek hadműveletekre. A kormánybarát török újságok azonban azt állították, hogy a fegyver- és hadianyag-szállítások célja voltaképpen egy másik hadművelet. Márpedig ez – e médium szerint – egy olyan szíriai terület ellen irányul, amelyet a török katonaság és a vele szövetséges Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) harcosai vettek birtokukba a 2016 augusztusa és 2017 márciusa között végrehajtott Eufrátesz Pajzsa fedőnevű akció keretében.
A Star című török lap első oldalas főcímében állította, hogy az Egyesült Államok célpontnak szemelte ki az Eufrátesz Pajzsát. Ez a szándék kiviláglik abból is, amit egy magas rangú amerikai tisztségviselő kívánt elhitetni: Törökország a szíriai İdlib tartományban összejátszik az al-Kaida terrorszervezethez tartozó csoportokkal. Az idézett tisztségviselő Brett McGurk, az ISIS elleni szövetség mellé kirendelt különleges amerikai elnöki megbízott. Washington ezzel a YPG-PKK számára nyújtott katonai segítségével állítólag már „el is indította a kurd államépítés folyamatát Észak-Szíriában” – olvasható a török lapban.
Sedat Önal török külügyi államtitkár-helyettes nyilatkozatának helyesbítésére szólította fel McGurkot, „hacsak nem provokáció volt az eredeti célja is”. Utóbbi azzal is vádolta Törökországot, hogy több ezer tonna fegyvert szállított ellenőrizetlenül Szíriába, s átengedett oda külföldi harcosokat is. „Ez hatalmas probléma, amely ugyan különbözik az ISIS-szel kapcsolatostól, de így is nagy probléma. És élénk figyelmet kell rá fordítanunk, mert része terrorizmus elleni céljainknak” – mondta az amerikai küldött, akit ezek után „alávaló zsarolónak” minősített a Yeni Şafak.
Erdoğan az Izvesztyija című orosz lapnak június végén kijelentette, hogy Törökország nem fogja megengedni kurd állam létrejöttét Szíriában, és szükség esetén kész újabb nagyszabású hadművelet indítására is. Törökország az Eufrátesz Pajzsa szövetséges hadművelet során FSA-erők által támogatott katonai alakulataival birtokba vett Szíriában egy 2 015 négyzetkilométernyi területet, hogy a kurd harcosokat megakadályozza egybefüggő észak-szíriai kantonok rendszerének kialakításában Kobanȇ és Afrîn között.
Az egyébként tárgyilagosnak és inkább „középutasnak”, mint kormánypártinak ismert Hürriyet kommentátora, Murat Yetkin szintén felfortyant az amerikai vádak hallatán. Hírmagyarázatában, amelyben már azt a kérdést feszegette, vajon az USA igyekszik-e autonómiához hozzásegíteni a szíriai kurdokat, az alábbi indulatos és talán elhamarkodott megállapításra ragadtatta magát: Jelenleg az Egyesült Államok csak annyit tesz, hogy NATO-szövetségesével, Törökországgal szemben erősíti meg a PKK-t. Ez akkor is így van, ha ezt azzal a nemes céllal teszi, hogy ne amerikai katonák halála árán győzze le az Iszlám Állam terrorszervezetét…
Mint érzékelhető, kívül-belül szorongatott helyzetben van Törökország. A reá nehezedő nyomást nem enyhítik első pillantásra olyan kedvező taktikai nyilatkozatok sem, mint amilyen legújabban Jean-Claude Juncker részéről hangzott el. Az Európai Bizottság elnöke a német ARD közszolgálat tévében kijelentette: a feszült viszony ellenére az EU hibát követne el, ha megszakítaná az Ankarával folyó csatlakozási tárgyalásokat, még akkor is, ha Törökország jelenleg lépésről lépésre, sőt néha óriási léptekkel távolodik el az EU-tól.
Súlyos kérdés, hogy miként alakul a német–török viszonyban bekövetkezett válság. Berlin pontosan számon tartja, hogy a 2016. júliusi puccskísérlet óta Törökországban 22 németet tartóztattak le. Kilencen még mindig őrizetben vannak, így Deniz Yücel, a Die Welt német–török kettős állampolgárságú tudósítója, a török születésű, de német állampolgárságú Meşale Tolu újságírónő és fordító-tolmács, akinek török férjét, Suat Çorlut már korábban letartóztatták, valamint Peter Steudtner berlini emberi jogi aktivista. Mindannyiukat így vagy úgy terrorizmussal összefüggő bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják.
És nagy kérdés, hogy mit hoz az Ankarában most kezdődött mamutper, amelynek során 486 feltételezett puccsista és segítőik ügyét tárgyalják. Semmi jót nem ígér számukra a Yeni Şafak friss közlése arról, hogy a puccsisták már májusban rejtjeles üzenetben mozgósították híveiket a tervezett júliusi hatalomátvételre.
A mozgósítás Fethullah Gülen hálózatának egyik folyóirata útján történt. Ez persze csak később derült ki azok számára, akik nem voltak beavatva. Ez a sajtótermék pedig a Sızıntı (Szökőkút) című tudományos és kulturális havilap volt, amely 2016. májusi számának címoldalán különös képet közölt: egy benyúló kéz, amelynek gazdája erősen katonai egyenruhára emlékeztető öltözéket visel, a sötétből a fényes tavaszi természetbe nyit ki egy ajtót. Belül az ajtón (szabad fordításban) az alábbi négysoros vers olvasható:
Nyiss ajtót, mert hír érkezett
a túloldalról! Most vegyük
ajkunkra a felszabadítás
zengő dalait!
A kormánypárti újság szerint csak később világosodott meg a Sızıntı nagyon is sokatmondó címlapjának és N. Fazıl Kısakürek költeményének titkos értelme, amely nem volt más, mint jeladás a katonai puccskísérlet végrehajtására, a kormány megdöntésére. És most álljunk meg egy pillanatra, és tisztázzuk, ki is volt az idézett Necip Fazıl Kısakürek (1904–1983). Erről a misztikus költőről, íróról és ismert antiszemita gondolkodóról az azóta betiltott Radikalban éppen Ayşe Hür történész írta meg néhány éve, hogy az általa alapított Büyük Doğu (Nagy Kelet) című folyóirat 1967. októberi számában még minden további nélkül megírhatta azt a véleményét, miszerint a zsidók okozták az Oszmán Birodalom Törvényhozó Nagy Szulejmán dicső korszaka után bekövetkezett hanyatlását. Szerinte azok az ifjútörökök is a zsidók bábjai voltak, akik letaszították a trónról Abdülhamit szultánt, s ezzel napirendre is tűzték az egykor hatalmas birodalom végleges felszámolását. „Politikai írásai rávilágítanak azokra az antiliberális vallási és szekuláris irányzatokra, amelyek változatlanul gyötrik a török demokráciát”– ez már egy washingtoni folyóirat, a World Affairs értékelése volt.
A Yeni Şafak mindezt nem elevenítette fel, de arról sem szólt, hogy másokkal együtt a fiatal Erdoğan is egy időben még tisztelője volt a mesternek, s halálának évfordulóján megemlékezett vele való egykori örömteli találkozásáról.
A Sızıntı című folyóirat egyébiránt 1979 és 2016 júliusa között jelent meg.
Flesch István – Türkinfo
