Flesch István: „Hajnalhasadás” egy török börtönben – kurd rab vitára késztető levele párttársaihoz

            Most ellenben mélyen elgondolkodhat azon is, hogy az ankarai hatalom által önkényesen megszüntetett kurd–török béketárgyalások és a PKK által meghirdetett ideiglenes tűzszünet idején nem bízott-e meg túlságosan is a török tárgyaló felekben, főleg pedig vezetőjükben. Akkoriban egy háttérbeszélgetésben még elismerően szólott arról, hogy az utóbbi években senki nem tett annyit a kurdokért, mint az ő legnagyobb ellenfele, Erdoğan: az AKP győzelme 2002 óta lépésről lépésre javított a kurdok helyzetén. Megszüntette a rendkívüli állapotot, engedélyezte a kurd nyelv használatát a tévében és az iskolai oktatásban, és kurd dalok hallgatásáért már senkit nem küldtek börtönbe. Török kormány először Erdoğan alatt kezdett hivatalos tárgyalásokat a fegyveres kurd mozgalommal, a PKK-val. Ez 2012-ben történt. Demirtaş pártja, a HDP volt a közvetítő, s mint ilyen kapcsolatban állt Abdullah Öcalannal, a terrorizmusért és hazaárulásért életfogytiglani büntetését töltő PKK-vezérrel is. A márvány-tengeri İmralı sziget börtönének lakója már régen megváltoztatta a fegyveres harcról vallott elméletét, és írásaiban immáron a politika porondját nyilvánítja kizárólagos küzdőtérnek. Demirtaş többször hivatkozott is rá beszédeiben, ismertette nézeteit. A török közvélemény egy része azonban soha nem bocsátott meg a „terroristavezér Öcalannak”, akit viszont kurd tömegek még mindig változatlanul tisztelnek és a „kurd nép vezetőjének” tartanak..

            A Fehér Palotából irányított ankarai kormány azonban, amely maga is az Öcalannal való tárgyalások részese, sőt egyik kezdeményezője volt, ezt az elutasító társadalmi hangulatot igyekezett meglovagolni – oldalán a szélsőjobboldali-nacionalista és kurdfaló választási szövetségesével, a Nemzeti Cselekvés Pártjával (MHP). Mindent a visszájára fordítva és úgy téve, mintha soha nem folytak volna béketárgyalások, a 2018. június 24-i választások előtt, alatt és után a legdurvább változatában elevenítette fel propagandáját a „jelenlegi fő terrorista”, Selahattin Demirtaş ellen. Erdoğan egy nagygyűlési szónoklatában egyenesen „halálos ítéletet érdemlő véreskezűnek” nevezte, és személyesen őt tette felelőssé azért, hogy miután a fanatikus iszlám martalócok által ostromlott és a török kormány által cserbenhagyott Kobanê hős kurd város védelmezővel való szolidaritás jeléül tüntetésekre hívta fel a demokratikus erőket, zavargások törtek ki, amelyek során több mint ötvenen életüket vesztették. A valóságban Demirtaş higgadtságra és józan megfontoltságra intette a tüntetőket.

            A személyét ért minden nemtelen támadás ellenére Selahattin Demirtaş a HDP elnökjelöltjeként híveinek széles körű, odaadó és lelkes segítségével még a lehető leghátrányosabb elszigeteltségéből, a börtönéből is viszonylag eredményes kampányt folytathatott. Pártja 11 százalékot meghaladó eredménnyel ismét bejutott a török nagy nemzetgyűlésbe, ő maga pedig az elnökségért vívott küzdelemben nyolc százalék fölötti szavazataránnyal a harmadik helyen végzett.

            Annál nagyobb meglepetést és értetlenséget is keltett, hogy a börtönből éles bírálatot tartalmazó nyílt levelet küldött pártjának, a HDP vezetésének. Az elsőként az Eufrátesz Sajtóiroda, a hollandiai központú AFN kurd hírügynökség által ismertetett levél címe: Az ellenzéknek határozottabban kell fellépnie. „Miként is tudna reményt nyújtani a népnek egy olyan párt, amely nem él a demokratikus tiltakozás jogával olyan környezetben, ahol lényegében kiiktatták a parlamentet, az alkotmányt, a jogot és az igazságszolgáltatást?” – teszi fel a súlyos állítást is tartalmazó kérdését a levélíró. Szerinte ugyanis csupán „demokráciával való játszadozás”, ha a küzdelmet egy „rendeltetésétől megfosztott” parlament keretei közé akarják beszorítani. Márpedig pontosan ez a célja a kormánynak, amelyet Demirtaş „az AKP és a MHP fasiszta tömbjének” minősített. Ezért sürgette a HDP-t, hogy „rögvest szüntesse meg kényelmes vakációzását”, és „lépjen a tettek mezejére”. Ezen azt érti, hogy a pártnak helyre kell állítania kapcsolatait eredeti népi, egyszerű közkatonáival, gyökereivel. A mozgósítás érdekében követeli gyűlések, felvonulások, tiltakozások, különböző fórumok megtartását, valamint más demokratikus események megszervezését a közösségi tudat erősítése végett.

            A pártnak az eddiginél bátrabbnak és elszántabbnak kell lennie, és szorosabban össze kell fognia más ellenzéki erőkkel – jelentette ki. Különben sem lehet a nép élére állni csupán önvédelmi pózba merevedve és titokban a hatalom kegyeit is keresni. Demirtaş kifogásolta még, hogy a választási harcba megfelelő előkészületek, körültekintés, elővigyázatosság és tervszerűség nélkül indultak, szóvá tette továbbá a „bizonyos szinteken tapasztalható politikai vakságot, szűklátókörűséget és tapasztalatlanságot”. Mindez szerinte rányomta a bélyegét a választási eredményekre, arra, hogy nem sikerült kellőképpen feltartóztatni a „fasiszta blokkot”. Szégyenletesnek mondotta, hogy a közvélemény még mindig nem hallhatott tárgyszerű és őszinte önbírálatot a HDP-től.