Flesch István: Egy vallomás jegyzőkönyve – egy börtönlevél – „Kurdisztán, az elfeledett hadszíntér”

            S ekkor történt, hogy szabadlábra helyezték Ekrem Yetert is, aki veje a török nagy nemzetgyűlés korábbi elnökének és a kormányfő volt helyettesének. Erről a vőről annyit tudni, hogy letartóztatása után három nappal már ki is engedték. Ő azért keveredett kormányellenesség gyanújába, mert évekkel ezelőtt igen magas polcra jutott egy „Gülenhez húzó” szervezetben és egy pénzintézetnél. Mondhatnánk, már szokványos történet. Csakhogy ez az eset minden korábbitól eltért azáltal, ahogy a bíróság a szabadlábra helyezést hivatalosan indokolta. Ez volt az igazi csattanó, és szenzáció erejével is hatott. Mert Ekrem Yeter annak köszönhette szabadulását, hogy „rendelkezett állandó lakhellyel”.

            Ez a törvényszéki közlemény sokakat gúnykacajra fakasztott, másokat felháborított és heves tiltakozásra indított.

            „Na és Kadri Gürselnek nem volt talán állandó lakhelye?” – kérdezte a Hürriyet szemleírója. Annak a nagyszerű publicistának, aki letartóztatásáig betöltötte a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) törökországi szervezetének elnöki tisztét, s aki már 225 napja senyved börtönében? Dehogyisnem! Volt neki is állandó bejelentett címe és lakása Isztambulban, mégsem engedték szabadon. Hanem azzal vádolják, hogy egyszerre két olyan terrorszervezetnek is a tagja – a „terrorista” PKK gerillamozgalomnak és Fethullah Gülen „terrorhálózatának” –, amelyeket ő előzőleg újságíróként következetesen bírált. És rajta kívül itt van Ahmet Şık is, akinek szintén volt állandó bejelentett lakása, s aki korábban, amikor Erdoğan és Gülen még szövetségesek voltak, már két évet töltött börtönben, mert egy könyvében leleplezte, hogy Gülen mozgalma miként hatolt be mindenhová a török államgépezetbe. Most viszont a gülenistákkal való cimborasággal vádolják.

            „A törökországi igazság érdekében jobb lenne, ha a vejek szabadlábra helyezésének fenti indoklását szintén alkalmaznák mindazoknál, akik hasonló körülmények között vannak most börtönben” – vonta le következtetését Murat Yetkin, a Hürriyet kolumnistája.

            A török kormány eljárását azonban sokkal határozottabban jellemezte Osman Baydemir, a HDP, a Népek Demokratikus Pártja szóvivője a Cumhuriyet című lapban és az Anadolu Ajansı (AA) állami sajtóiroda által ismertetett nyilatkozatában. Baydemir, aki korábban a kurd többségű Diyarbakır város főpolgármestere volt, jelenleg pedig pártja Şanlıurfa városi képviselője, kijelentette: Ankara kiváltságokkal halmozza el a politikai vezetők rokonságát, eközben pedig egymásután tartóztat le HDP-képviselőket és újságírókat. „A vejeknek mind volt állandó lakcímük. És talán nem volt állandó lakásuk azoknak, akikhez mi naponta ellátogattunk? A letartóztatott Selahattin Demirtaş HDP-társelnöknek, képviselőink százainak, a most szintén börtönlakó olyan újságíróknak, mint amilyen Ahmet Şık, Ahmet Altan és Nazlı Ilıcak? – tette fel a kérdést a baloldali kurdbarát párt szóvivője.

            A törökországi helyzet fonákságát mutatja, hogy nem sokkal szavainak elhangzása után egy bíróság elfogatási végzést adott ki a befolyásos és népszerű kurd politikus ellen. Az indoklás: megsértett „magas állású köztisztviselőket”.

            Ilyen irracionális körülmények között nem okozhat különösebb meglepetést egy olyan hatósági önkényeskedés sem, mint amilyenről a Milliyet című napilap számolt be. Eszerint a kelet-törökországi Van tartomány Çatak kerületi elöljárója „partizánveszély elhárításának” indokával megkezdte az ottani Körüklü-völgyet átívelő híd lebontását. Közleményében arra hivatkozott, hogy a híd voltaképpen csak a PKK terroristáit szolgálta, rajta áthaladva kényelmesen hajthatták végre rajtaütéseiket. „Ezt a gyakorlatot most megszüntettük” – jelentette ki magabiztosan Hacı Asım Akgül kajmakám. A DHA hírügynökség katonai forrásokat idéző jelentése szerint az övezetben folyamatos „terrorellenes” tisztogató hadművelet folyik, s a legutóbbi légi bevetések eredményképpen „ártalmatlanná tettek 10 gerillát”.

            A kurd ANF hírügynökség azonban emlékeztet a „hídbontás” előzményeire is. A kajmakámot a török kormány hatósági kényszergondnokként ültette a helybéli lakosság nyakába, miként ezt sok száz más kurd város, község és települése esetében is megtette a kurdbarát HDP-párti önkormányzatok elleni fellépése során. A választott kurd polgármestereket, városi testületi képviselőket egyszerűen elcsapták, sok esetben le is tartóztatták. Ilyen hatósági önkénynek köszönhette új állását Çatak kerület elöljárója, Akgül is. A hidat, amely szerinte csak a „PKK-utánpótlás zavartalanságának kedvezett”, még a leváltott korábbi kurd közigazgatási vezetés, a DBP, a Demokratikus Régiók Pártja, a városi HDP vidéki testvérpártja építtette. Ezzel nagymértékben gyorsított a közlekedésen, megkönnyítette a környék lakosságának mozgáslehetőségét, nem utolsósorban az emberek feljutását a havasi legelőkre. A kajmakám most – több más nemrégiben kinevezett török közigazgatási vezetőhöz hasonlóan – megragadta az alkalmat, hogy megadásra szólítsa fel a környék „minden gerilláját”. Sürgette őket, hogy éljenek a török kormány által irgalmasságból felkínált nagylelkű lehetőséggel. „Az eddigi út, amelyet a gerillák negyven éve járnak, a semmibe vezetett. A gerillák többnyire fiatalon halnak.” – hangzott a felhívás.

            Mintegy ennek illusztrálására közölt a Hürriyet egy videofelvételt gerillák megadásáról. A felvételen, amely valahol a Siirt tartomány Pervar kerületében húzódó, háromezer méter magas Herekol-hegységben készült, az látszik, amint megadja magát 4 partizánlány. A gerillák géppisztolyos török katonák felszólítására sziklabarlangokból bújnak elő, tarkójukra szorított kézzel. Miután török parancsra felsorakoztak, a katonák kézen fogva elvezették őket. A jelenet egy június 17-e óta tartó hadművelet része volt. Ennek során eddig megöltek két PKK-tagot, hatot pedig fegyvereikkel és lőszerükkel együtt foglyul ejtettek.

            A hadművelet annak a hősi halált halt vezérkari ezredesnek, Gökhan Pekernek a nevét viseli, aki a közelmúltban a hivatalos jelentés szerint helikopterszerencsétlenség következtében vesztette életét a délkelet-törökországi Şırnak tartománybeli Şenoba kerületében 12 magas rangú tiszttársával együtt. Közöttük volt Aydoğan Aydın vezérőrnagy, aki ezen a kurd vidéken már a kilencvenes években is részt vett PKK elleni hadműveletekben. A Cougar típusú harci gép a beállott esti sötétségben állítólag nagyfeszültségű elektromos távvezetéknek ütközött. A PKK azonban ezzel szemben azt közölte, hogy egyik alakulata nyitott tüzet a gépre, amely, miután találat érte, hiába próbálta elhagyni a területet, kisvártatva lezuhant. Az áldozatok emlékére tartott gyászszertartáson részt vett Recep Tayyip Erdoğan államelnök is.

            Tavaly májusban a PKK szintén jelentést közölt egy ugyancsak Cougar típusú török harci helikopter lelövéséről, a gépen utazó tíz katona haláláról. Erről közzétettek egy videót is. A török hadsereg akkor először visszautasította a PKK-nak saját fegyvertényéről szóló állítását, és műszaki hibára hivatkozott. Később azonban elismerte, hogy a gép elvesztését „találat is okozhatta”.

            A gerillák állítólag június 8-án lelőttek egy Sikorsky típusú török harci helikoptert is Hakkari tartomány Çelê (törökül Çukurca] kerületében, de ezt nem erősítették meg. Állításuk szerint ekkor 14 katona vesztette életét, közülük ketten pilóták voltak. Az ANF kurd hírügynökség szerint a gerillák egyszerre három irányból nyitottak tüzet a gépre. Miután a helikopter lezuhant, a török fegyveres erők katonái pilóta nélküli repülőgépek, vadászbombázók és Cobra típusú harci helikopterek támogatásával birtokba vették a területet, s elszállították a roncsokat és a holttesteket. A rákövetkező napon török vadászbombázók támadást intéztek a környék Ertuş, Karker és Kokerê kurd települései ellen.

            A gerillák tévéállomása levetítette azt a videofelvételt, amelyet török hadállások ellen május 24-én végrehajtott egyik támadásukról készítettek Hakkari tartomány Çukurca kerületének Zavite falvánál. A nehézfegyverekkel végrehajtott akció során telibe találtak egy dombtetőn elhelyezett páncélozott csapatszállító gépjárművet is, összesen nyolc török katona halálát és ugyanennyi megsebesülését okozva. A videón látszik, ahogy a páncélozott gépjármű lángba borul, s hallatszik, amint a kurd gerillák üdvrivalgásba törnek ki a megsemmisítő erejű tűzcsapás láttán.

            Délkelet-Törökországban tehát változatlanul szabályos háború dúl, amelyről a világsajtó ritkán tesz említést, s így a közvélemény majdhogynem teljesen lényegi információk nélkül marad. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy néha hírt adnak PKK elleni nagyobb török győzelmekről, de a gerillák harctéri sikereiről szóló jelentéseit szinte egyáltalán nem idézik. Mindez persze bizonyos fokig érthető Törökország és a Nyugat szoros szövetségesi kapcsolatai, az ISIS ellen egyre lendületesebb közös iraki és szíriai hadműveletek miatt. A nemzetközi érdeklődés elsősorban erre irányul.

            Elfogadhatatlan lenne azonban, ha a Kelet–Délkelet-Törökország szinte megközelíthetetlen hegyvidékein folyó véres küzdelmet egy „elfeledett háború” jelzővel kellene illetni. A tét nagyon nagy, sok forog kockán, nem csak törökök és kurdok, hanem egész közeli és távolabbi környezetük szempontjából is.

            Nem lehet elhallgatni például, hogy – mint az ANF hírügynökség jelentette – török katonai egységek partizánokat üldözve legutóbb átlépték a török–iraki határt Çukurca térségében. Az ANF tudósítói, akik a kurd harcosok kíséretében tartózkodnak, azt jelentették, hogy a PKK, a Kurdisztáni Munkáspárt fegyveres osztagai, a HPG gerillái, közöttük a YJA-Star partizánnőiből álló egységek június 18-án a behatolás térségében sorozatosan támadták a török katonákat. Feltételezik, hogy a törökök célja elfoglalni a hegyháton fekvő stratégiai fontosságú Bijnê falut és Qela Bedewê dombvidékét.

            Az ANF folyamatosan arról is tudósít, hogy gyakran robbannak ki összecsapások Észak-Szíria Efrîn (Afrin), Azaz és Kobanê helységeinek vidékén a YPG kurd népvédelmi egységei és a török hadsereg, illetve annak szövetségesei, a szolgálatába szegődött szíriai felkelők között. A YPG oldalán több európai önkéntes harcol, így britek is, akik legutóbb egy szíriai útakadály őrzése közben szükségesnek tartották feliratos táblán tudatni, hogy az otthoni általános választásokon a munkáspárti vezér, Jeremy Corbyn pártján állnak. A The Independent című brit lapnak nyilatkozva kijelentették, hogy az Iszlám Állam (ISIS) martalócai ellen harcolva „dicsőségnek tartanák elesni a szocializmusért”. Egy elesett kanadai társuk holttestét nemrégiben szállították haza…

            A fent leírt hadműveleteket gyakoriságuk miatt már lehetetlen nyomon követni. Katonai szakértők erre bizonyára képesek. Külső szemlélő számára azonban teljesen áttekinthetetlenek, és szinte minden napra jut belőlük egy vagy egyszerre több is. A legújabb például az, hogy kurd gerillák a Çukurca és Hakkari közötti útvonalon rajtaütöttek egy török katonai gépkocsioszlopon, és megsemmisítettek három páncélozott gépjárművet. Erről fényképet is közzétettek. A gerillák 20 török katona haláláról tudnak.

            Kurd publicisták ezekben a napokban igyekeznek kimutatni, hogy mennyire tarthatatlanok azok a hivatalos török állítások, amelyek szerint Törökországban immáron végét járja a fegyveres kurd mozgalom. Mahir Rahman és Dıyar Deniz ilyen értelmű írását az ANF hírügynökség török adásában ismertette. Szerintük kevés jelszót járattak le jobban Törökországban, mint azt az unos-untalan emlegetett frázist, hogy küszöbön áll a PKK végleges kimúlása. Szakértők azt sulykolják, hogy mintegy ötezer kurd áll fegyverben. A valóságban azonban Észak-, Dél-, Nyugat- és Kelet-Kurdisztánban, vagyis Törökország, Irak, Szíria és Irán kurdlakta területein ötvenezernél is többen vannak azok, akik készek áldozatra, arra, hogy egy hadsereggel is szembeszálljanak. A kurdokat ma már aligha lehet meggátolni abban, hogy egy demokratikus rendszerben egykor majd önállóan maguk irányítsák sorsukat. Ezrével mentek korábban fegyveres harcba is. Ám nemcsak azért lehetetlen egyszer s mindenkorra véget vetni a kurd törekvéseknek. Azért sem, mivel a Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK napról napra mind nagyobb elismerést vív ki politikájával és lehetőségeinek helyes kiaknázásával az egész Közel-Keleten – legalábbis így értelmezik a dolgokat azok a kurd hírmagyarázók, akik érthetően szintén nem nevezhetők teljesen elfogulatlannak és tárgyilagosnak.

            Ami pedig a PKK-val szembeni lekicsinylő és a szervezet közeli bukását megjósoló török nyilatkozatokat illeti, a szerzők rámutatnak arra, hogy az ilyesmi Törökországban nem új, hanem a kurd mozgalom kezdete óta nagyon régi hagyomány. Ezért hosszan idéznek török politikusok és tábornokok ebben a szellemben fogant kijelentéseiből. Mi csupán néhány jellegzetes példa említésére szorítkozunk. 1984-ben így kérkedett Üruğ hadseregtábornok, vezérkari főnök: Széles körű hadművelet kezdődött a terroristák kézre kerítése céljából. Megkapják méltó büntetésüket. A lakosság megnyugodhat, a török állam nem hagyja magát megfélemlíteni. 1986-ban Akbulut belügyminiszter kijelentette: A hazaárulókat óriási csalódás fogja érni, mert ez volt utolsó támadásuk. Efelől senkinek nem lehet semmi kétsége. 1991-ben Yılmaz kormányfő: Ezek a gyilkosok elveszik méltó büntetésüket, már arra sem lesz idejük, hogy megbánást tanúsítsanak. 1992-ben Demirel miniszterelnök: A török állam legyűri a PKK-t. 1992-ben Sezgin belügyminiszter: Megtörtük a PKK gerincét. 1992-ben Özal elnök: Ha szükséges, elvágjuk a hegyekbe vezető utakat, és a terrort saját szülőhelyén fogjuk megfojtani. 1993-ban Çiller miniszterelnök asszony: Igen, a terrort felszámoljuk, de még mennyire, hogy felszámoljuk! 1994-ben Demirel már köztársasági elnökként: Tavaszra végzünk a PKK-val.

            Mindebből lemérhető, hogy az említettek mennyire nem bizonyultak jóstehetségnek. Még a valóban államférfinak tekinthető Turgut Özal elnök sem, akinek ereiben csörgedezett kurd vér is, és aki kezdett utakat egyengetni a kurd mozgalom felé. Eredmény elérésében azonban megakadályozta váratlan és korai halála… De mintha a mostani „kései utód”, Süleyman Soylu belügyminiszter sem vonta volna le a szükséges következtetéseket nagyokat mondó politikai elődei mára már kellő szerénységre intő kudarcaiból. Sőt még utánozza is őket, amikor például olyanokat mond, hogy „nem fogják megérni a tavaszt, áprilisra vége lesz a PKK-nak, s erre a névre már senki sem fog emlékezni”. De hát maga Erdoğan elnök is bevettette az összes biztonsági erőket, közöttük a titkos különleges török egységeket Cizre, Sur, Nusaybin és Şırnak kurd városok ellen, hogy felszámolják a városi gerillák ellenállását. A törökök által elkövetett ottani barbár cselekményeket a kurdok szószóli háborús bűnöknek tartják.

            Erdoğan belügyminisztere, Soylu pedig később nagy hírverés közepette készítette elő a 2017 áprilisában a PKK hadállásainak felszámolására indított katonai akciót a délkelet-törökországi Şırnak tartomány Beytüşşebap kerületében húzódó Kato-hegységben, amelynek legmagasabb csúcsa megközelíti a 3000 métert. A miniszter jó előre mozgósította a sajtót, valamint a rádió- és tévétársaságokat, hogy ismertessék az „óriási hadművelet” minden részletét. Egyúttal fel akarták lelkesíteni a harcba induló török katonákat, akiknek aztán nemcsak az ellenséggel kellett dacolniuk, hanem meg kellett küzdeniük a zord téli időjárás viszontagságaival, a hóakadályokkal, a nehéz sziklás terepviszonyokkal és a szintkülönbségekkel. A média megírta, hogy a már 12 napja tartó általános támadás során érzékeny csapást mértek a gerillákra. A barlangokban a támadó török katonák elfoglalták több búvóhelyüket, nagy mennyiségű fegyvert, hadianyagot és felhalmozott élelmiszert zsákmányoltak. A súlyos harcok közben helikoptereken küldtek csapaterősítést a hegyen küzdő törököknek, akik hivatalos hadijelentések szerint számos helyről elűzték a PKK harcosait, s nagy területeket teljesen „gerillamentessé” tettek.

            És mi volt a hadjárat végső eredménye? A hírügynökség elemzői válaszukban emlékeztetnek, hogy a gerillamozgalom változatlanul továbbra is küzdőképes, s erejéből – ugyanúgy, mint korábban – telik kemény ellencsapásokra, akár magas szintű parancsnoki harcálláspontok ellen is. Mint megjegyezték, a belügyminiszter a ranglétrán fiatalon nagyon gyorsan emelkedett magasra. Kérdés, hogy mindezek után nem zuhan-e nagyon mélyre, ha korábbi ígéreteit, nagyotmondásait feljebbvalói a tényekkel szembesítik…