Filmajánló: Papíréletek

Bár sejtettük, hogy a szemétben turkálók élete nem mesés, de most bele is láthatunk az ő világukba. Mindenki arra kíváncsi, hogyan játszotta el Çağatay Ulusoy a szemétben talált papírok és üvegek árából élő ápolatlan isztambuli fiút. A sorra publikált kritikák nem mindegyike elégedett az alakításával, sőt a filmet is klisék alkalmazásával vádolják, én mégis arra biztatom Önöket: nézzék meg ezt a filmet!

Az alkotással találkozhattak már egy rövid cikk erejéig oldalunkon, hiszen írtunk róla, hogy érkezik a Kağıttan Hayatlar (Papíréletek) című film. A bejelentésnek megfelelően 2021. március 12-én volt a premierje, a világ összes Netflix-használó országában egy időben.

Előzetesen annyit tudtunk róla, hogy a történetben Mehmet, egy szemétben turkáló papírgyűjtő összeismerkedik egy 8-9 éves kisfiúval (Emir Ali Doğrul alakítja), és együtt kutatják fel a fiú anyukáját. Mehmet a kisfiúval való ismerkedés során próbálja feldolgozni saját traumatikus gyermekkorát is.

Rögtön azzal kezdem, hogy leírom, mi volt benne a legszebb: Isztambul. A város látképe, hídjai, mecsetei, tengerpartja, éjszakai égboltja (mondjuk, gyanítom, hogy a fényszennyezés miatt mesterségesen állították elő, de akkor is). Ezzel vége is azon mondatoknak, amikor leírhatom a szép szót.

 Olvastam olyan véleményt filmkritikustól, hogy nem elég valósághű ezen világ ábrázolása: nekem elég volt ennyit látni ebből a valóságból. Azt soha nem értettem, hogyan váltják pénzre a papírt, műanyagot, üveget, amit összegyűjtenek, most egy kicsit ez is érthetőbb lett.

A főszereplőkön kívül számtalan ember sorsába is beleláthattunk, ha nem is volt az túlmagyarázva, de megértettük őket. A történeten túl ez tetszett a legjobban a filmben. A magyar cím tökéletesen kifejezi a sorsokat: papíréletek – elszakadnak, eláznak, eltűnnek.

A történet is tartogat meglepetést. Igaz, nagyjából a film 70%-nál tudtam, mi lesz a vége, de fenn tudták tartani a feszültséget egészen az utolsó képkockákig. A nyitójelenettel összehasonlítva pedig érzékelhetjük a világban található óriási kontrasztokat.

Çağatay Ulusoy alaposan felkészült a figurára. Az egy dolog, hogy bozontos szakállal él hónapok óta, de én bizony elhittem neki mindent, ami ezzel a fiúval megtörtént. Mindig szerettem a játékát, kivéve az indulatos jeleneteit, azt mesterkéltnek érzem, túlkiabálja. Ebből most is volt néhány, még mindig nem az igazi, de valahogy most azt is jobban elfogadtam tőle.

A kisfiút (Ali) játszó gyerekszínész alakítása tökéletes volt. Aranyos és sajnálatra méltó egyszerre. Kettejük első találkozásának jelenete páratlan, feledhetetlen.

A rendező Can Ulkay, akinek nevéhez fűződik az Ayla (Ayla, a háború lánya) című film, mely a Legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díj jelölt is volt. Igazán érzelmes ábrázolást kaptunk most is a rendezőtől.

Többször gondoltam film közben a forgatókönyvíró remek munkájára is. Ercan Mehmet Erdem (Saygi, Behzat Ç.: Bir Ankara Polisiyesi, Fatih) jó néhány sötét hangulatú alkotást tudhat maga mögött, nem hiába választották őt erre a feladatra.

Ne hagyják ki ezt a filmet! Ha tehetik, ültessék maguk mellé tizenéves gyermekeiket is, hogy lássák, hálát adhatnak legalább azért, hogy van tető a fejük felett és filmet nézhetnek!

Igaz, a korhatár-besorolás 18+, mert van benne vér, de a török filmek ezt soha nem olyan durván ábrázolják, mint az amerikaik. Bőven akad káromkodás is, de youtubereken felnőtt gyerekeink már bőven hozzák ezt a szókincset.

A film törökül, magyar felirattal nézhető. Törökül tanulók rájöhetnek, hogy milyen sokoldalú a lan vagy ulan (finoman: a francba) kifejezés, és olyan ínyencségeket is megtanulhatnak, hogy az utca nyelvén a Lacivertler (Sötétkékek) annyit tesz, hogy rendőrök.

Erdem Éva – Türkinfo