Feyyaz İzmirben – 3. rész

A 3.napot ismét Tarkannal töltöttem,mivel elcserélte a csütörtöki munkanapját,és helyette bement szombaton dolgozni,csak azért,hogy engem kísérgethessen a városban.

Meg volt beszélve,hogy reggel hány órakor találkozunk a szálloda recepcióján. Már éppen készülődtem lefelé,amikor kopogtak az ajtón. A portás volt,aki a szobámhoz vezette Tarkant. Ez érdekes-gondoltam magamban-úgy volt megbeszélve,hogy lent találkozunk a portán. Aztán rövidesen megtudtam az okot! Barátom egy nylonzacskót vett elő:

„-Feyyaz,ezt az én feleségem küldi a te feleségednek ajándékba!”

És azt képzeljétek el,hogy a zacskóban egy halom ékszer volt! Nyaklánc,medál,fülbevaló,karperec,-minden! Tulajdonképpen kár is volt előző nap Kemeraltıban bármit is vásárolnom! Hát ilyenek a törökök!

Cankuşum azt mondta,hogy most nem autóval jött,mert ahová menni akarunk,ott sehol sem lehet rendesen parkolni,úgyhogy sétálni fogunk. Merre kezdjük?-ez volt a kérdése. Mivel én a mániákus török foci fanatizmusomtól már sosem fogok megszabadulni,ez a körülmény lett az irányadó! Ugyanis hiába voltam tegnap Alsancakban,a Göztepe İzmir focicsapat boltjában,ott csak belül készült rólam fénykép,a bolt előtt nem-tehát oda nekem vissza kell mennem. Hát…nálam ez van!:) Tarkan azt mondta,hogy ne a Dr.Refik Saydam bulvarın menjünk,amerre tegnap én gyalogoltam,hanem vágjunk át az İzmiri Nemzetközi Vásár (İzmir Fuarı) területén. Arra valóban rövidebb volt,és gyönyörű,pálmafás utcákon sétálhattunk végig.

És közben Tarkan mesélt. Mesélt a ’90-es évek elejének Magyarországáról,amikor nálunk élt,az élményeiről,a magyarokról. Pl.amikor még nagyon dívott a törökországi bevásárló-túrizmus,egyik alkalommal egy ismerős buszsofőr barátja felajánlotta neki,hogy elhozza Magyarországra. Az út során a busz utasai közül egy sem volt,aki 10 percre azt mondta volna neki,hogy ”Gyere,ülj le egy kicsit te is”-így hát végigállta a 26 órás utat İstanbultól Budapestig… Ennek ellenére összességében azt mondta,hogy nagyon jó volt neki akkoriban Magyaro.-n élni.

A Talatpaşa bulvarın megcsináltuk a képet a Göz Göz bolt előtt,majd megkerestük a Fenerium boltot a Ali Çetinkaya Bulvarın. Ott is mindenféle képet engedtek,valamint nekem fel volt írva néhány Fenerbahçe CD,melyeket szerettem volna megvenni,de azokat már sajnos nem forgalmazzák. Viszont az eladó nagyon rendes volt,felírta a címeket,és azt mondta,hogy majd otthon,este megnézi az interneten,és ha megtalálja,letölti nekem a zenéket,kiírja lemezre,és majd másnap visszamehetek érte!

Most már a tengerpart felé indultunk,nagyon szerettem volna már a Kordonboyun sétálni! De előtte még nagy szerencse ért! Barátom elvitt a Szent Rosario római katolikus templomba! Nem is számítottam rá,hogy İzmirben a Szent Polikárp rom.kat.templom után még eljutok ilyen helyre! Az épületet 1904-ben emelték,és olaszok működtetik. Találkoztunk is valakivel,aki beengedett minket a templomba,ahol fotózhattam,videózhattam. Nagyon jó volt!

Kiértünk az İzmiri Öböl partjára. A vízparton szerencsére ott horgonyzott a „Büyük Beşiktaş” nevű hajó,ez egy igen érdekes fotótéma volt nekem.:) Két idős horgásszal beszélgettem,akik persze-mint a világ minden pontján-amint meghallották,hogy magyar vagyok,rögtön „puskásozni” kezdtek.

A sétányon megkerestük a Galatasaray Store-t,ahová bementünk fényképezkedni,majd jöhetett végre a Kartal Yuvası,az én Beşiktaşom boltja,nagyon időszerű volt már a saját csapatom dükkanjába is eljutnom végre! Nagyon szép üzlet,rengeteg gyönyörű,Beşiktaşos holmival,de én csak a fotókat csináltam meg,nem vásároltam,mert a meztől a kulcstartóig minden fekete-fehér „ereklyém” van már.

A Cumhuriyet meydanın elidőztünk egy kicsit,majd felmentünk az İzmiri Fenerbahçe szurkolók klubépületébe,de éppen ebédszünet volt.

A következő célunkat már izgatottan vártam! Elmentünk az İzmir Beşiktaşlılar Derneği-be azaz az İzmiri Beşiktaş szurkolók központjába. De ott is ebédszünet volt! Ezt viszont már nem akartam ráhagyni,ide nekem be kell jutnom! Ezért a környéken,Çankayában sétálgattunk. Voltunk egy nagyon hangulatos,pálmafás sétálóutcában,úgy emlékszem „Szerelmesek utcájá”-nak hívják. Ezután az egész utazás legrosszabb része következett:elhaladtunk a Gyermekkórház mellett. Nem csak a kórház kertje,hanem a szomszédos utca járdája is tele volt anyákkal,akik a földön ülve,az ölükben tartották a gyerekeiket. Te jó ég-gondoltam én-mikor fognak ők sorra kerülni? Ezt a képet nagyon nehéz volt elfelejteni…

A Şht.Nevres Bulvarıra ráfordulva újabb meglepetés ért! „Találtunk” egy újabb keresztény templomot! Ez viszont az anglikán felekezethez tartozott. Elég kemény látvány volt,hogy micsoda brutális,magas betonkerítéssel volt körülvéve,és hány soros,kifelé hajlított szögesdrót volt a beton tetejét. Úgy látszik,itt élőbbnek érezték az iszlám terrorizmus veszélyét,vagy volt valami konkrét előzmény is,-nem tudom.

Mivel ebédidő volt,mi is enni akartunk. Egy tipikus menüztető helyen ettünk,itt nem annyira a török konyha remekeit kínálták,nekem nem is nagyon ízlett. Ellenben volt egy nagyon érdekes találkozásom itt! Ebéd után összefutottunk Tarkan egy régi barátjával. Amikor megmondtam,hogy honnan érkeztem,teljesen elképedt!

„Te magyar vagy?? Hát képzeld el,hogy az én nagypapám az I.világháborúban Galíciában harcolt,és amikor a háború véget ért,nem jött haza,hanem letelepedett Magyarországon. Nálatok élt sokáig,nem értesített senkit az itthoniak közül,hanem 15 év múltán egyszer csak beállított İzmirbe,a családjához”.

Hát ez aztán érdekes volt!

De ezután már tényleg az İzmiri Beşiktaş klubba akartunk menni. Végre sikerrel jártunk,vége volt az ebédszünetnek. A klub tulajdonképpen egy társasházi lakás,és körben,a falakon minden a Beşiktaşról szól. Számomra igazi paradicsom! J Az elnök nem volt bent,csak a Derneği titkára,Fügen asszony,aki nagy szeretettel fogadott bennünket. Mindennel meg lettünk kínálva,és persze „arattam” azzal a ténnyel,hogy magyar létemre Karakartal fanatikus vagyok. Mindenféle formában készült fotó,még az elnök székében is,fejem felett az Atatürk portréval. Egyszer csak Fügen asszony ezt kérdezte:

-Nem akarsz klubtag lenni nálunk? Te lehetnél a legkülönlegesebb klubtagunk!

Hát már hogyne akartam volna! Erre adott egy A4-es nyomtatványt,mely telis-tele volt kérdésekkel,még az apám,és a fiam nevét is be kellett írnom! 🙂

Nagy örömömre szolgált,hogy az İzmiri Beşiktaş Taraftar Kulübü tagja lehettem!

Lejöttünk az emeletről,és Tarkan kérdezte,hogy hová akarok még menni. Én meg bevallottam,hogy előző nap elfelejtettem elmenni az Asansörbe,úgyhogy oda. El is indultunk,és ehhez ma is át kellett mennünk a Konak téren. Szerencsémre,mert bementünk a Konak dzsámiba,amit előző nap csak kívülről néztem meg. Ezt követően készült rólam egy fotó Hasan Tahsin szobra előtt. Ő volt az az újságíró,aki 1919-ben,az első puskalövésével megindította a harcot a megszálló görögök ellen. Gyalogoltunk tovább a tengerparttól egy utcával beljebb. Ez már majdnem a Göztepe területe volt. Közben Tarkan elmesélte,hogy évekkel ezelőtt néhány Karşıyakás barátjával egy éjjelen eljöttek ide,és minden falat összefújkáltak festékkel: K.S.K.,K.S.K.,K.S.K….:) „A göztepések nagyon nem örültek akkor”…-mondta barátom. 🙂 Vajon miért?:)

Megérkeztünk az Asansörhöz. Az utca elején megnéztük az izmiri származású énekes és zeneszerző,Dario Moreno mellszobrát. Az Asansör tulajdonképpen egy majd’ 60 méteres torony,melyben lift található (mint ahogy a neve is mutatja). Nagy csodálkozásomra teljesen ingyen volt! Felmentünk a kilátóba,és….hát…ezt valóban elmesélni nem lehet,mert látni kell! Valami hihetetlenül pazar a kilátás az Égei-tengerre és a városra is. Jó volt,jó volt a Kadifekale is,de innen jóval közelebbről látszódik az öböl. Sokáig gyönyörködtünk,fényképeztem,filmeztem. Amikor kijöttünk a toronyból,egy ifjú házaspárba „botlottunk”,akik az esküvő után feljöttek fényképezkedni ide. Tarkan megkérdezte: Nem akarsz egy közös fotót velük? Hááát,nem is nagyon tudtam,mit válaszoljak erre,nem tudtam,mit szólnak majd hozzá. Cankuşum megkérdezte tőlük,és kellemes meglepetésemre még jobban lelkesedtek az ötletért,mint én! 🙂

Még mielőtt a képhez összeálltunk volna,a násznagy ragaszkodott hozzá,hogy először elsorolja,hogy ki kinek drukkol a családban! Szóval igazi törökök voltak! :):) A menyasszony harsány üdvrivalgással vette tudomásul,hogy-hozzá hasonlóan-én is Beşiktaşos vagyok!:)

Visszafelé indultunk,de nem mentünk le a Mithatpaşa caddesire,hanem fent,a hegyoldalban sétáltunk tovább. Na,erre aztán rajtam kívül nem járt turista! Ez volt İzmir elmaradottabb része,ez mindenhol látszott. De nem baj,mert én minden török városban kedvelem az ilyen helyeket,nekem tetszett az egész. Megtaláltuk a Salepçioğlu dzsámit,de sajnos nem lehetett bemenni,mert felújítás volt.

Átvágtunk Kemeraltın,és ismét megérkeztünk a Konak térre. Tarkan előállt az ötletével:

„-Ne menjünk még hozzánk,Bornovába! Menjünk el ismét Karşıyakába,az biztos megint tetszeni fog neked! És hajózzunk,mert úgy szebb!”

Így is történt,hajóra szálltunk,és út közben,a tengerről szépen tudtam videózni Alsancak kerületet. Karşıyakában kikötöttünk,és nézelődve,sétálva elindultunk a metró felé. Barátomnak eszébe jutott,hogy errefelé is van egy római katolikus templom. Rövid idő alatt meg is találtuk a Szent Heléna templomot,mely 1901-ben épült. Tarkan nagy örömére-és az én szerencsémre-az egyik gyerekkori örmény barátja volt a templomszolga,aki beengedett minket az épületbe. Nem volt szerencsém,mert 10 perccel érkezésünk előtt lett vége a misének. Odabent addig maradhattunk,ameddig akartunk,mindent sikerült megörökíteni. A parókia udvarán át,a hátsó ajtón mehettünk ki,és éppen találkoztunk a Tisztelendő úrral,akivel tudtam egy rövid ideig olaszul beszélgetni.

Ezt követően még voltunk egy nagyon érdekes helyen. Elbandukoltunk az ún.”Nők kávéházába”. Valóban nagyon érdekes. Csupa 40-70 közötti hölgy,és keményen verték a paklit!:) Tarkan itt akarta üdvözölni az anyósát. A hölgyek mindjárt hellyel kínáltak,és mindenki beszélgetett velem.

Ezután már csak a metróhoz mentünk,út közben vettünk pisztáciát. A metróról át kellett szállni,melynek során megnéztük a Halkapınar dzsámit. Leszállás után átültünk cankuşum autójába,és elmentünk a Taşkent dzsámihoz,ahová ő jár imádkozni.

Ekkor azt mondta,hogy még mindig ne hozzájuk menjünk,elvisz még egy szép helyre. Nem nagyon volt már kedvem,rettentő fáradt voltam,eszméletlen sokat gyalogoltunk aznap.

Persze azért beleegyeztem. Megint beszálltunk az autóba,és felmentünk Cengizhan kerületbe. Na,ezt nagy kár lett volna kihagynom! Az egész İzmiri Öböl a lábaim előtt,de most az ellenkező,északi irányból! Gyönyörű volt,nagyszerű lezárása az aznap látnivalóknak!

Innen már tényleg Bornovába gurultunk,Tarkan nagyon kedves családja várt vacsorára. Musakkát ettünk,majd 21 óra körül búcsút vettem a családtól. Barátom elvitt a metróhoz,és sajnos itt nekünk is búcsúzni kellett. Megöleltük egymást,nagyon rossz volt elköszönni a barátomtól. 🙁 Elmentem Basmanéba,és vége lett a napnak.

Pénteken még volt egy délelőttöm. Ekkor akartam vásárolni. Kellett még almatea,Damak pisztáciás csoki,Efes sör és Tekirdağ rakı. Először egy,a szállodához közeli kis boltban próbálkoztam. Itt nem kaptam semmit,de az eladó egy nagyon kedves kurd volt,akinek nagyon tetszett,hogy kapásból telibe találtam,hogy ő biztosan Diyarbakırból érkezett.:)

A második helyen vettem 15 db Damakot,szerencsére sikerült egy kis kedvezményt kicsikarnom. A harmadik boltban vettem meg az Efeseket és a rakıt,az almateával viszont gond volt. Mindenhol csak filterest láttam. Vissza kellett mennem a bazárnegyedbe, Kemeraltıba,hogy por formájút keressek.

Itt viszont nagy meglepetés ért! Két nappal azelőtt hiába kerestem azt a boltot,ahol már 2010-ben jártam,és focimezre felvarrható török zászlókat (is) árusítanak ott. Most viszont-keresés nélkül-azonnal szembe jött:) ez a kis boltocska. Fel tudtam tölteni a török zászlós készletemet!:) És következett még egy mázli! A szerdai napon (lásd 2.rész) jó kis balhéba keveredtem a focimez fényképezés miatt. Most viszont ismét találtam egy ilyen üzletet,ahol jó lett volna fotózni. Egy kedves bácsi volt a tulajdonos,és ezúttal másképp fogtam a dologhoz! 🙂 Először is megtárgyaltuk,hogy a török és a magyar testvérnép,valamint hogy én mennyire szeretem a törököket,és csak ezután kérdeztem meg,hogy lehet-e fotózni!:) Így már lehetett! Végre az utolsó helyen találtam por formájú (toz) almateát. Nem volt,csak nagydobozos. 5 lírára tartották. És az 5 doboz mennyibe kerül?-kérdeztem. Az úgy 25-felelték. Ez így nem lesz jó-folytattam,és nagy nehezen le tudtam menni 23 lírára. Most már mindent megvettem,és visszagyalogoltam a szállodába. Egy gyors ebéd a 9 Eylül téren (megint pide),és elköszöntem a hotel végtelenül kedves személyzetétől. Basmanéban felültem a metróra,Halkapınarban átszálltam az İzbanra,és kiértem az Adnan Menderes reptérre. Minden simán ment,míg az útlevélellenőrzéshez nem értem. Egy nagyon szép török lány volt a polis/határőr,és nagyon értetlenkedett,hogy minek megyek én Ausztriába,ha magyar vagyok. Elmondtam neki,elfogadta,és a bepecsételés után kivágtam neki egy „En büyük Türkiye,başka büyük yok”-ot. Erre egy akkora SÜPERRR-t kiáltott vissza,hogy beleremegett az üvegfülkéje!:) A lényeg,hogy vele is barátok lettünk!:)

A váróban mellém ült egy török srác egy mappával,és megkérdezte,hogy hajlandó vagyok-e kitölteni egy kérdőívet. Persze,hogy hajlandó voltam,csak éppen eközben kiderült,hogy mennyire nem tudok törökül. 🙁 De azért minden kérdésre megszületett a válasz.

Utána már nem sok esemény történt,csak nézelődtem a boltokban,és láttam,hogy İzmirlire kellett volna hallgatnom,minden sokkal olcsóbb volt itt,mint a városban.

A Sun Express gép nem késett,csak aztán a bécsi buszsofőr akasztott ki a totojázásával. Ha messziről azt látta,hogy már régóta zöld a lámpa,mindjárt motorfékezett,mondván most már úgyis sárga lesz. Két pirosat kellett emiatt feleslegesen végigvárni,de 6 perccel az indulás előtt végül elértem a Zürich-Budapest vonatot. Pesti átszállás után éjjel ¾ 1-kor értem haza,és maradt az ilyenkor szokásos kérdőjel: vajon mikor látlak újra,szeretett Törökország??

Köszönöm szépen İzmirlinek és Tarkannak,hogy a támogatásukkal létrejöhetett,és akadálytalan volt az utazás!

Köszönöm az Olvasók türelmét:

Feyyaz

VÉGE.

2012-09-17