Farkasok, emberek, farkasemberek

    A farkasemberek, hasonlóan vetélytársaikhoz, a vámpírokhoz, már egész régóta foglalkoztatják az emberiség fantáziáját, illetőleg borzolják az arra fogékonyak idegeit. A tudatlanság és félelem eme klasszikussá vált szörnyeteg esetében is babonák, mendemondák széles skáláját hozta létre az elmúlt évszázadokban, illetőleg évezredekben. Maga a farkas alakja is számtalan mítosz ihletőjévé vált, egyes népek istenként tisztelték nemes, szabad, vad szelleme miatt, megint mások pedig az ördög követét látták benne. Egy biztos, közömbös senki sem maradt irántuk.

Az egyiptomi vallásban megtalálhatjuk Upuaut farkasistent, aki csatákban győzelemre segítette a hozzá hű uralkodókat. Különösen az ókori Assziut városában tisztelték, ahol is körmenetek és különféle ünnepek alkalmával pajzson hordozták magukkal a félig ember, félig farkas istenség szobrát. Évszázadokkal később a görögök Assziut városát Lükopolisznak, „farkas városának” nevezték el.

Lükaón, az ógörög uralkodó, Árkádia legendás királya maga is kénytelen volt megtapasztalni az állati létet, miután a haragvó Zeusz farkassá változtatta. Lükaón mindig gyűlölettel tekintett gyermekeire, a nevezetes vacsorán saját fia húsát szolgálta fel az istennek, így érdemelve ki a szörnyű büntetést. Hasonló eljárást alkalmazott maga Poszeidón is szépséges menyasszonya kérőin, egytől egyig farkassá változtatta őket. Ezen kívül se szeri se száma a farkas felbukkanásának az ógörög mítoszokban, többek között Danaoszt, Argosz uralkodóját is egy farkas segítette trónra, Létó Héra haragja elől /sejthetjük, miért/ szintén farkas alakot öltött, Apollón kincseit elrabló tolvaj pedig ugyancsak egy farkasgyanús szörnyeteg áldozata lett.

A legismertebb legenda természetesen Romolusz és Rémusz története. Az ikrek Mars isten és Rheia Silvia papnő nászából születtek majd egy nőstényfarkas nevelte fel őket. A testvérek alapították Róma városát, legalábbis a mítosz szerint.

   A mongol és török népek nemzetségüket farkasoktól származtatták. Mondáik szerint a régi időkben, egy borzalmas csata után csupán egyetlen katona maradt életben. Az ifjút nőstényfarkas vette gondjaiba és nászukból született az a nép, mely egy farkas vezényletével letelepedett a mai Törökország területén. A mongolok vezére, a hatalmas Dzsingisz Kán szintén gyakorta hangoztatta, hogy farkasok leszármazottja.

    Az ókori Kínában, ha napfogyatkozás volt, a helyiek úgy hitték, egy hatalmas farkas falja fel ilyenkor a napot. Annak érdekében, hogy elriasszák a mohó szörnyeteget, hatalmas zajt csaptak, nyílvesszőket lőttek az ég felé. Természetesen mindig sikerrel jártak.

    A Valhöll őre is két farkas volt, Falánk Freki és Nagybélű Geri. Ódinnak és a többi istennek igencsak össze kellett szednie magát, ha jól akarta lakatni a két éhes állatot. Persze korántsem volt annyi baj velük, mint magával Fenrirrel, a gonosz farkasistennel.

   Az ókor végével tulajdonképp a farkasok dicsősége is elenyészett. Sötétben ólálkodó, rosszban sántikáló sátáni teremtményekké váltak a köznép szemében, elsősorban a kereszténység térhódítása miatt. Jézus tanítása szerint ugyanis minden ember az ő nyájához tartozik, aki pedig bűnös életet él eltéved, akárcsak a bárányok, és farkasok martalékává válik. Az ókori eszmék és tudás feledésbe merülése pedig még inkább felnagyította azt a folyamatot, melynek során az ember mind távolabb került a természettől, félte, rettegte annak vadjait, ám már cseppet sem tisztelte őket.

Részletek

2012-02-03