Farkas Oszmán pasa, a 48-as honvéd

A törököket és Törökországot a korábbi magyar sajtó történetében fellelhető cikkek alapján bemutató sorozatunk előző részében az Oszmán-kor költőnőiről, köztük Nigâr Hanımról olvashattunk egy cikket 1891-ből, Erődi Béla tollából. Ebben a cikkben is szó volt arról, hogy Nigâr Hanım apja az 1848–49-es szabadságharc egykori honvédtisztje a szabadságharc bukása után oly sok harcostársával egyetemben Törökországba emigrált, ott folytotta karrierjét – később török nőt vett feleségül; e házasságából született Nigâr Hanım is.

A Fővárosi Lapok 1890. április 13-i számában „Magyarok Konstantinápolyban”

címmel jelent meg egy érdekes cikk, melyet az alábbiakban – a sorozatunkban megszokott módon – eredeti helyesírással közlünk:

„A magyar tourista-társaság, mely e hó elsején utazott Konstantinápolyba, minden oldalról szivélyes fogadtatásban részesült. Münir pasa főszertartásmesternél a magyarok küldöttsége b. Nyáry Jenő vezetése mellett jelent meg. Ez alkalommal nyujtották át a szultánnak szánt magyar iparcikkeket. A pasa szivarkával és fekete kávéval kinálta meg vendégeit, mialatt a tulipános ládába zárt diszes iparkészitményeket elküldték a szultánhoz, kitől negyedóra mulva az az irásbeli üzenet érkezett, hogy örömmel és köszönettel fogadta az emléktárgyakat, mint a magyarok rokonszenvének bizonyitékát. Ott volt akkor a magyar eredetű Mahmud Hamdi (Freund) pasa is, ki szabadságharcunkban Nagy Sándor alatt harcolt, a világosi katasztrófa után Törökországba menekült s ott minden rangfokozatát a csatatéren nyerte, a „musir”-ságig jutva. A magyar kirándulók előtt megjegyezte, hogy valahányszor magyar szót hall, sebesebben dobog fel a szive. Alig hogy vége volt a fogadtatásnak, a társaság 10–11 tagja báró Calice nagykövethez ment ebédre és ezt még jóformán ki sem pihenték, máris az egész társaság a szultán által rendelt diszlakomára vonult. Az asztalnál, hol a társaság férfi tagjai foglaltak helyet, a szultán képviseletében Black bej, Pera polgármestere elnökölt. A nők külön páholyokban helyezkedtek el. A banket alatt görög zenészek játszottak, elhuzva még a „Beszegődtem Tarnócára bojtárnak” kezdetű magyar nótát is. Pohárköszöntőkben természetesen nem volt hiány. Black bej a szultán nevében a magyarokat köszönté fel, erre báró Nyáry Jenő válaszolt magyarul, a szultánt éltetve; e felköszöntőt dr. Kunos Ignác, a társaság vezetője és tolmácsa, forditotta le török nyelvre. Minthogy sokan toasztoztak, a kiránduló társaság egy tagja oda szólt Black bejnek, hogy már bizony nálunk Magyarországon az a rossz szokás divik, hogy a pohárköszöntőknek nincs vége-hosssza, mire a bej azt felelte, hogy „minden nagy nemzet beszél; a nemzetek nagyokká lesznek, mert beszélnek, ezért csak hadd beszéljenek a magyarok, szivesen hallgatjuk!” A polgármseter különben ismerte gróf Teleki Lászlót, gróf Andrássyt és jó barátságban van Klapka tábornokkal. Másnap a társaság több tagja fölkereste Ghazi Ozmán pasát. Báró Nyáry diszserleget vitt emlékül „Plevna hős védőjének”. Azután meglátogatták a másik Ozmán pasát, ki magyar eredetü (Farkas). A pasa leánya Nigjar Hanum, ki bájos keleti barna szépség, özvegy asszony. Mint jeles török költőnőt ismerik, a vendégeknek saját zeneszerzeményét játszta el zongorán és énekelt is. A pasa felesége, megtudva, hogy a társaságban magyar diszruhás férfi van, bár gyöngélkedett, magához kérette báró Nyáryt és nem győzte dicsérni, mily szép a magyar diszruha. A tásaság két tagját, Szathmáry György és Bolgár Ferenc orsz képviselőket utközben Philippopolisban a pályaházban herceg Coburg Ferdinánd is fogadta. A bolgár fejedelem, ép kikisérte a vasuthoz a Szofiába utazó Stambulov miniszterelnököt. A magyar risztelkőkkel szalon-kocsijában hosszasan beszélgetett Bulgáriáról és Szófia fejlődéséről. A tásalgás németül folyt, de bucsuzáskor a fejedelem magyarul mondta: „Isten áldja meg! isten áldja meg!”

Ha valaki mindenekelőtt arra lenne kíváncsi, hogy is szól az a bizonyos „Beszegődtem Tarnócára bojtárnak” című népdal, melyet a szultán által a magyar delegáció tagjai számára adott banketten a görög zenekar eljátszott, bármikor könnyen meghallgathatja.

A fenti cikkben említésre kerül báró Nyáry Jenő (1836–1914), aki egyéb tisztségei mellett kiváló és ismert barlangkutató is volt, így a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottságának is tiszteletbeli tagja volt.

A számos egyéb, a cikkben felbukkanó és bizonyára ismert név mellett külön felhívnánk itt a figyelmet „Mahmud Hamdi (Freund) pasa” személyére, akiről sorozatunk későbbi részében még megemlékezünk majd; róla egyelőre annyit érdemes tudni, hogy – Farkas Oszmán pasához hasonlóan – szintén részt vett a magyar szabadságharcban, melynek bukásával Törökországba emigrálva építette tovább egyébként igen sikeres karrierjét. Elöljáróban csupán annyit mondunk: ahogy Farkas Oszmán pasa, úgy Mahmud Hamdi pasa sem Magyarországon született, mégis mindketten a magyar szabadságharcban kezdék katonai karrierjüket.

De ki is volt Nigâr Hanım apja, Farkas Oszmán pasa? A korabeli magyar sajtóban róla is találunk adatokat.

A Vasárnapi Ujság 1890. október 26-i számában Borostyáni Nándor (1848 – 1902) tollából egy részletes cikk lát napvilágot Farkas Oszmán pasáról, abból az alkalomból, hogy az egykori honvédtiszt 1890-ben néhány hetet Magyarországon töltött. A cikk némileg átdolgozott változata ugyancsak a Vasárnapi Ujságban, annak 1898. június 12-i számában lát napvilágot, immáron azonban nekrológ formájában: Farkas Oszmán pasa ugyanis 1898-ban Konstantinápolyban meghalt. A folytatásban álljon itt az 1898-as cikk:

„Farkas Oszmán basának, a magyar szabadságharcz egyik vitéz katonájának halálhíre érkezett Konstantinápolyból, hol az agg hős 1849 óta élt s a hol annyi újabb babért szerzett magának s tiszteletet a magyar névnek.

Az elhunyt vitéz, Oszmán basa, családi nevén Farkas Adolf, Morvaországban született, de már zsenge ifjú korában Magyarországba költözött, hol számos rokona maiglan is él. Magyarrá vált s az elsők között volt, a kik a szabadságharcz kitörése alkalmával siettek belépni olya csodálatraméltó gyorsasággal szervezett nemzeti hadseregünkbe. Nagy-Váradon esküdött hűséget a honvédzászlónak, melyet el nem hagyott, mig csak a világosi fegyverletétel reménytelennek nem tüntetett föl minden további ellenállást.

Az 1848–49-iki tél eseményei már Erdélyben találták, hol a fiatal hadnagy végigküzdötte Bem dicsőségteljes hadjáratát s mint egyik hadsegéde az ellenfeleitől rettegett tábornoknak, tanulta megismerni e rendkivüli férfiút. Bem oldalán vett részt többek között 1849 márczius 27-én a vöröstoronyi szorosban vivott három órai heves harczban, mely tudvalevőleg az oroszok teljes vereségével végződött. Mint százados Szamos-Ujvárnak volt térparancsnoka, majd Bemet követve, a magyar hadsereg romai által Krassómegyében vívott hősi harczokban vett részt, mignem végre ő is kimenekült Törökországba.

Követve Bem tábornok és mások példáját, Farkas is belépett a szultán hadseregébe századosi rangjának megtartásával. Az unalmas helyőrségi szolgálatot már 1853-ban fölváltották azonban a nagy keleti háború világra szóló eseményei. Oroszország minden hadüzenet nélkül megszállta és megsemmisítette november 30-án a szinopei kökötőben a török flottát.

Századunk egyik legvéresebb háborujának koczkája ezzel el volt vetve. Törökország az alsó Duna mentén szállott szembe ellenségével, Anglia és Francziaország pedig megkötötték egymással keelti érdekeik védelmére azt a szövetséget, mely egyesült hadseregeiket Krimbe vezette. A dunai hadjáratot, melyben a török hadsereg kivált Oltenicza mellett fényes és elhatározó győzelemet aratott az oroszok fölött, Oszmán őrnagy Omer basa oldalán küzdötte végig, kinek hadsegéde volt. Nyelvismereteinek a tanitói pályára készült egykori honvédtiszt a török főhadiszálláson, hol franczia és angol vezérkari tisztek voltak jelen, igen jó hasznát vette. Egyideig a brit főparancsnok, Raghan lord vezérkarába volt beosztva s itt tett szolgálataiért az angol hadi éremmel tüntették ki.

1870-ben alezredesi ranggal a török katonai akadémia tanárává nevezték ki. Az óta szakadatlanúl ezen intézetnél működött, melynek tanúlmányi igazgatójává lett. A legutóbbi orosz-török háborúban annyiban vett részt, hogy a Plevnában elsánczolt Ghazi Oszmán basának fontos parancsokat vitt Konstantinápolyból. E veszélyes megbizásnak teljes sikerrel megfelelt, bár majdnem a portyázó orosz lovasság hatalmába került.

Farkas Oszmán basa török nőt vett el, a kivel boldog házasságban élt. E frigyből származott nagytehetségű és Konstantinápolyban valósággal ünnepelt leánya, Nigjar, a török nemzetnek ez idő szerint legkiválóbb költőnője, kinek dalait lefordították francziára is, Kunos Ignácz pedig néhányat magyarra.

Farkas Oszmán, költő leányával együtt, mindig nagy szeretettel csüggött Magyarországon, melyet az országos kiállítás alkalmával meg is látogatott, midőn hosszasabban időzött kivált a fővárosban, melynek fejlődését mindig nagy elragadtatással és igaz örömmel emlegette. Konstantinápolyi háza is tárva volt az oda ellátogatott magyarok előtt, kiket nemcsak ő, hanem leánya is igaz vendégszeretettel fogadtak.

A sok viszontagságot átélt agg katona egész a legutóbbi időkig megtartotta jó kedélyét, csak szívbaja vált már utóbb aggasztóvá. S halála is e miatt következett be. Pünkösd vasárnapján szokott sétáját tette a gyönyörű fekvésű Prinkipo szigeten, midőn szívbaja hirtelen nagy mértékben kitört s az agg hős a partról a tenger hullámai közé zuhant.

Halála úgy Törökországban, mint itthon is nagy megilletődést keltett s gyászoló családjához mindenfelől sűrűn érkeztek a részvétnyilatkozatok. Hazánkból többek közt báró Podmaniczky Frigyes aláírásával, a 48-as honvédek országos bizottságának elnöksége is kifejezést adott részvétének, a hős bajtárs elhunyta felett.”

A Prinkipo-sziget mai török elnevezése, hol Farkas Oszmán pasa halálát lelte: Büyükada. Csupán érdekességként jegyezzük meg, hogy évtizedekkel később, 1930-as írásában dr. Miklós Elemér, az Országos Magyar Idegenforgalmi Tanács elnökeként maga is látogatást tesz a szigeten, ahogy erről sorozatunk egyik korábbi írásában is olvashattunk.

Horváth Krisztián – Türkinfo