Ezen a napon: Naszreddin hodzsa meséje 1923-ból

Nem teszünk mást mai írásunkban, mint megosztjuk Önökkel azt a cikket és mesét, mely 1923. december 25-én jelent meg nyomtatásban az Egyetértés című lapban. Ezek szerint a magyar olvasók akkoriban is örömmel olvasták Naszreddin hodzsa tréfás, tanulságos történeteit, ahogyan ma is olvassák szerte a világban.

Erdem Éva – Türkinfo

Hodzsa Nasr-Eddin.

Népies török elbeszélés

Élt Törökországban valamikor régen egy tréfás török pap, vagy talán inkább török tanító.
Hogy melyik tartományban élt senki sem tudja, de a sírja meg van ma is, s ez is olyan különös, mint amilyen Hodzsa Nasr-eddin volt a maga idejében. Sírja három oldalról megközelíthetetlen. Vasból készült falak választják el a külvilágtól, mindenik falon súlyos vasajtó, s ezek az ajtók gondosan be vannak zárva, nehogy bárki is megzavarja síri nyugalmát az ott fekvőnek… a negyedik oldal azonban teljesen szabad, se kerítés, se ajtó, az megy erről az oldalról a sírhoz, aki akar.

Különös észjárású ember lehetett Hodzsa, már ebből is láthatjuk. Mert az meg egészen bizonyos, hogy a temetése dolgát ő maga rendezte így, ki tudja milyen rejtett céllal. A keletiek sok-sok ötletes históriát tudnak róla, szólásait a török nép közmondásként használja. A róla szóló feljegyzésekből gyűjtöttünk itt egybe egy kis csokorra valót.

Történt, hogy Hodzsa Nesr-Eddin a szomszédaitól üstöt kért kölcsön. Néhány nap múltán visszavitte az üstöt hozzájuk, de megelőzően egy kis serpenyőt tett az üstbe.

— Mit jelent ez Hodzsa? — kérdezték tőle a szomszédok.
— Az üst megfiadzott — felelte komolyan a tanító.
A szomszédok összenéztek, szót se szóltak többet, felszedték az üstöt, meg a serpenyőt s vitték magukkal haza. Néhány nap múltán Nasr-Eddin újból kölcsön kérte az üstöt, de ekkor hosszabb ideig visszatartotta azt.
— Hodzsa, — mondták végre a szomszédok, — hol van az üstünk ?
— Meghalt — felelte komolyan Hodzsa Nasr-Eddin.
— Meghalt ? kételkedtek a szomszédok.. . hogy tud az üst meghalni ? Kerítsd csak elő gyorsan.
— Óh, ti képmutatók — mondta akkor Hodzsa. Hogy az üst fiat szült, könnyen elhittétek és el is fogadtátok azt; most azonban, amikor én mondom néktek, hogy az üst meghalt, nem akarjátok elhinni nekem. Vajon az, aki szülni képes, nem tud meghalni is ?… Én mondom nektek, hogy az üst meghalt, sohasem látjátok azt többé, menjetek tehát nyugodtan haza…

Volt Hodzsa Nasr-Edinnek egy szép fekete juha, amelyet barátai szerettek volna elfogyasztani.

Egy szép napon elmentek hozzá és szóltak:
— Vége van a világnak Hodzsa, mi szükséged lehet már a juhodra. Együk meg.
Nem tetszett a dolog Hodzsának, de mert nem akarta barátai kérését megtagadni, szótlanul beleegyezett. Elindullak tehát az erdőbe, hogy a juhot elfogyasszák.
— Nézzétek – mondta a barátainak, amikor a kiválasztott helyre értek, itt aligha találtok elég száraz galyat, hogy tüzet rakjunk; át kell tehát mennünk az erdőn s útközben össze kell szedni, ami a kezünk ügyébe akad.
Elindultak. Útközben a nagy hőségtől egyre-másra elhagyogatták a Hodzsa barátai a ruhájukat. Nasr-Eddin elmaradt tőlük s gondosan összeszedegette azokat. Majd megállapodott, galyakból tüzet rakott s mikor már jól lángolt a rőzse, vette a ruhadarabokat és egyenkint beledobálta őket a tűzbe.
— Hol van a ruhánk Hodzsa? – kérdezték barátai amikor visszajöttek a galygyűjtésből. Mit tettél velük?
— Tűzre raktam, válaszolt nyugodtan a tanító. Ti mondtátok, Hogy Vége a világnak, mire kell hát nektek a ruha?

Volt egy szamara Hodzsának, azt meg tőle kölcsönözgették ki a szomszédai. Egy ízben nem volt kedve kölcsönadni a szamarát, azt mondotta hát nekik, hogy a szamár nincsen otthon. Ebben a pillanatban ékes szamárbőgés hallatszott a füles istállójából.
— Miért akartál becsapni bennünket Hodzsa? – kérdezték a szomszédok. – íme itthon van a szamár.
— Istenem! milyen emberek élnek ezen a földön … kiáltott fel zavartalanul Hodzsa. Szívesebben hisznek a szamárnak, mint a tanítónak …

Nasr-Edinnek két leánya volt, akik egy alkalommal együtt látogatták meg apjukat. Kérdezte tőlük:
— Hogy éltek leányaim?
(Az egyiknek földmivelő volt az ura, a másiknak téglavető.)
— Az én uram már elvetette a búzát, – felelte az egyik. – Ha esni fog és a mag kikél, vesz majd nekem az uram ruhát.
A másik így felelt:
— Az én uram sok téglát vetett s kirakta őket a napra száradni. Ha nem fog esni az eső és megszárad a tégla, csináltat majd nekem az uram ruhát.
— Egyikőtök jobban választotta meg az urát, mint a másik,
— mondta most elgondolkozva Hodzsa, – de még magam sem tudom, hogy melyik …

Eszperantóból fordítottá: Berki Géza.

Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár (adtplus.arcanum.hu internetes adatbázis)