A módszer működik, a törökök pedig már évtizedek óta birtokában állnak ennek a tudásnak. Íme a kolonya története.
Tényleg felveszi a harcot a vírussal szemben?
Mivel a hagyományos kézfertőtlenítők kezdenek végleg elfogyni a boltok polcairól egész Európában és az Egyesült Államokban, a török emberek igyekeztek egy alternatív megoldást találni a problémára, és egy régóta használt, aromás illatú szerrel próbálnak védekezni a vírus ellen, ami nem más, mint a kolonya. Az Oszmán Birodalom óta a kolonya a törökök vendégszeretetét és egészségét szimbolizálta, és azóta is gyakran az ország nemzeti illatának nevezik. A tradicionális, édes illatú kölnit hagyományosan fügevirágból, jázminból, rózsából vagy citrusfélékből készítik, és a vendégek kezére spriccelik, amikor belépnek egy házba, szállodába vagy egy kórházba. Akkor is előszeretettel használják, amikor egy étteremben végeztek az étellel, de a vallási összejövetelek előtt és után is fontos kellék az emberek életében – egyszerűen természetes számukra, hogy lakásukban mindig megtalálható legyen. Más természetes illatokkal ellentétben ez az etanol alapú főzet magas alkoholtartalmának köszönhetően a baktériumok akár több, mint 80%-át képes megölni, így hatékony kézfertőtlenítőszer lehet a koronavírus megelőzése ellen is.
Forrás: www.femcafe.hu