Evlija Cselebi, a török világutazó és történetíró

Evlija Cselebi híres utazó volt, az utazási irodalom első és legnagyobb alakja. Szinte az Oszmán Birodalom valamennyi városában, településén megfordult, és külföldre is utazott. Utazásai során eljutott Anatóliába, Ruméliába, Szíriába, Egyiptomba, Krétára és Hidzsázba, Magyarországra, Lengyelországba, Ausztriába, Németországba, Hollandiába, a Krím-félszigetre és a Kaukázusba is. Írásaiban a történelmet, az építészetet, szokásokat és hagyományokat, valamint a híres embereket vette számba.

Evlija Cselebi egy sikeres aranyműves fiaként született 1611-ben, az Oszmán Birodalom aranykorának végén Isztambulban. Tizenkét éves korára elképesztő intelligenciával, gyors észjárással és olyan nyelvi képességekkel rendelkezett, amire IV. Murad szultán is felfigyelt és megtette imámmá. Ezekben az években több ezer ember előtt emlékezetből szavalta a Korán hosszú bekezdéseit az Hagia Szophiában. Evlija igazi kozmopolitaként különböző népcsoportokkal, etnikai csoportokkal is szót értett, valamint nagyszámú protestáns menekülttel is foglalkozott, akik a háború, az egyházszakadás és az üldöztetés miatt jöttek Isztambulba.

A közel 40 évig tartó utazásairól szóló könyve a Seyahatname (Utazások könyve) címet viseli, amelyben a valóságon túl több fantasztikus elem is megtalálható, az álmoktól a próféciákig, a varázslattól a szörnyekig. Ha írni kellett, Evlija nem fogta a fantáziáját. Annyira imádta Isztambult, hogy a Seyahatname első kötetét a városnak szentelte. Elmondása szerint a város a tanulás, a kultúra és az érzékek felerősödésének helye.

Annak ellenére, hogy folyamatosan vándorolt, nagyon „rossz utazó” volt. Válogatós volt, hajlamos volt a rosszullétekre és félt a hajóktól. Sok mindent vitt magával az utazásaira: öszvérek, tevék, egy egész könyvtár és finom ruhák voltak útitársai, és legalább fél tucat rabszolga, vagy még több leste minden kívánságát. Ez a kíséret akkoriban az általános diplomáciai misszióban résztvevőknek, hódító vezéreknek járt. Amikor utazása véget ért, visszatért Isztambulba, hogy megvendégelje az udvart, beleértve a szultánt is. Történetekkel szórakoztatta őket azokról a helyekről, ahol járt.

Félelmetes történeteket mesélt mészárlásokról, csatákról és hajótörésekről, hihetetlen anekdotákat olyan boszorkányokról, akik a gyerekeket csirkévé változtatták.

Az egyik legbizarrabb történet szerint Evlija Cserkeszföldre utazott. Mivel nagyon éhes volt, útitársaival együtt elfogadták az egyik helyi férfi által felkínált mézet, aki azt mondta nekik: „apám lelkének egészségére”. Evés közben Evlija szőrszálakat fedezett fel a mézben. Az egyik útitárs, aki ismerte a cserkeszek nyelvét, rákérdezett, hogy mi lehet ez. A fiatal férfi azt felelte, hogy a mézet olyan méhek készítették, akik az apja holttestén építettek méhkast. Természetesen arra nincs bizonyíték, hogy a cserkeszek valaha is használtak ilyen rituálét, valószínűleg Evlija ezt a történetet az olvasók szórakoztatására írta.

Egy másik hihetetlen történetben Evlija egy sivasi fiatal lány történetét írja le, aki fehér elefántot szült. Az újszülött állatot a szülésznő megölte, de a lány túlélte, és a helyi uralkodó börtönbe zárta őt. Mivel Evlija ezt a bánásmódot tisztességtelennek találta, eljuttatta a lányt a tartományi bírósághoz. A lány ott elmesélte, hogy amikor az indiai szultán ellátogatott hozzájuk, az egyik elefánt megragadta őt, és a szájába vette. Állítása szerint 3 évvel később életet adott a furcsa gyermeknek. A bíróság elhitte a lány történetét, és a gyilkos szülésznőt büntette meg.

Ezek nélkül a különös anekdoták nélkül a Seyahatname sokkal hitelesebb leírás lenne, ám akkor hiányozna belőle az oszmán történetmesélés találékonysága. Evlija történetein keresztül jobban megismerhetjük a kultúra összetettségét, amelynek mítoszai, tréfái és fantasztikus történetei élénken élnek bennünk is.

Bár utazásainak nagy része az Oszmán Birodalmon belül történt, 1665-ben eljutott Bécsbe is egy küldöttség tagjaként, akik egy békeszerződés aláírására érkeztek a Habsburg uralkodóhoz. A bécsi útról készített leírása a Seyahatname egyik legfontosabb része, segítségével megismerhetjük a 16. és 17. századi, kelet és nyugat közötti kapcsolatok alakulását.

A Seyahatname legérdekesebb részeiben Evlija azokba gazdag államokba kalauzol el minket, amelyekben utazásai során járt. A történetekben arról is ír, milyen betegségekkel kellett megküzdenie utazásai során. Megtudhatjuk például azt, hogy szerinte Egyiptomban azért kapott krónikus hasmenést, mert Isten így büntette meg azért, hogy nyilvánosan megalázott egy koldust.

Utazásai végén Kairóba telepedett le, ahol 1684-ben halt meg, egy évvel a híres bécsi ostrom után, ami az Oszmán Birodalom végét jelentette. Addigra a Seyahatname már több ezer oldalas volt, és évek óta nem került bele új történet. A kopott kézirat fél évszázaddal később került vissza Isztambulba, ahol elkezdték a lemásolását. Ha ezt nem teszik meg, a könyv a feledés homályába veszett volna, és az emberek nem emlékeznének Evlija Cselebi nevére sem. A Seyahatname az egyetlen bizonyíték szerzőjének létezésére.

Manapság Törökországban nagy tisztelet övezi Evliját. Ő inspirálta 2014-ben Serkan Zerzele rendezőt is, aki elkészítette Törökország első 3D-s animációs filmjét, melynek címe: Evliya Çelebi Ölümsüzlük Suyu (Evlija Cselebi és az ifjúság forrása). A film elkészítését a török Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium támogatta.

A film rövid ismertetőjére egy blogon bukkantam:

Evliya Cselebi, a híres utazó Egyiptomba utazik egy térképpel a kezében, hogy megkeresse a Fiatalság Forrását. Társa egy furcsán identitászavaros lúd, aki valamilyen különös okból kifolyólag gágogás helyett hápog. Végül célhoz érnek, ahol a víz alá merülve Cselebi rálel a forrásra, merít belőle, majd a felszínen kipróbálja. A maradék egy részét fiolába zárja, és hazaküldi a lúddal (aki időközben megtanult beszélni) Isztambulba. Ekkor felbukkan egy különös társaság, néhány sztereotíp és meglehetősen bugyuta fekete bőrű ember, akik megtámadják, majd felbukkan a Kleopátrának öltözött főgonosz asszonyság is, és követeli Cselebitől a vizet. Itt jön némi bonyodalom, verekedés, majd Evliya Cselebi elkábítva egy csónakba zuhan és elsodródik. Ellensége nem tudta rátenni a kezét a fiatalság forrására.

Pár száz évet ugrunk az időben, jelenkori Isztambul, előkerül a csónakban szunyókáló Evliya Cselebi, akit egy öreg horgász és unokája fog ki, mindeközben főgonuszunk szuperkütyüs gengszter-vezér lett, és a város utcáit terrorizálja amatőr bűncselekményekkel. Itt is megkezdődik a macska-egér játék, amibe bekapcsolódik a kissrác is, hogy aztán a végén jöjjön a happy end. (forrás: torikode.wordpress.com)

Aki pedig ezen ismertető után szeretné megnézni a filmet, ezen a linken török nyelven megteheti.

Forrás: ktb.gov.tr, theguideistanbul.com, theparisreview.org

Képek forrása: Wikimedia Common

Kollár Kata – Türkinfo