Robbantások, kurdgyilkolás, lapok elfoglalása, a kritikus hangok elnémítása. Törökország illiberális antidemokrácia lett Erdogan alatt, és a két fontos fékezőrakétát is megnyerte magának: az EU-t és a hadsereget. Az előbbit a menekültekkel sikerült leszerelni, ezért Brüsszel elnéz mindent az országát autoriter irányba kormányzó államfőnek. Az utóbbit pedig sikerült rávenni, hogy az iszlamista irány ellenében is tartson bátran az elnökkel.
Ahogy szépen lassan a szemünk előtt dőlnek le Európa tartópillérei, és az oroszok nagy örömködése közepette kiüresedik a demokrácia, egyáltalán nem meglepő dolgok történnek Törökországban. Recep Tayyip Erdogan, minden török elnöke diktatúrát épít, meghintve bőven személyi kultusszal. Mindez nem lenne fontos, csakhogy az egész kontinenst, így Magyarországot is érinti az, hogy Európa is megkapja a maga Kim Dzsong Unját.
Oszmánságból oszmánságba
Az egész erdogani érát érdemes távolról indítani. Az első világháború után tetőzött az Oszmán Birodalom összeomlása, majd némi harc után a törökök 1923-ban kikiáltották a függetlenséget. A második világháborúig Mustafa Kemal Atatürk, a Törökök Atyja irányította az országot, és modern, majdnem demokratikus állammá tette azt. A háború után aztán beindultak a hatalmi harcok – miközben az ország NATO-tag lett – és 1960-ban, 1971-ben és 1980-ban is államcsínyt hajtott végre a hadsereg, mert túl közel merészkedtek az iszlamisták és/vagy a kommunisták a hatalomhoz.
És itt jön be a képbe Erdogan, aki 1994-98 között Isztambul polgármestere, 2003-14 között Törökország kormányfője, majd azután államfője lett. Erdogan fokozatosan, lépésről lépésre szerezte meg a társadalom és a hadsereg bizalmát, ez utóbbi pedig kulcsfontosságú volt. Ugyanis Erdogan úgy képes visszanyesni a demokráciából és iszlamista szólamokat megütni, hogy az eddig az ilyenek miatt háromszor puccsoló hadsereg ezúttal nem akar visszavágni (ebben szerepe van a korábbi Ergenekon-botránynak, amikor több száz embert tartóztattak le azzal a váddal, hogy meg akarják dönteni a kormányt).
És itt el is jutottunk Erdogan demokráciáról való felfogásához, (ami még Orbán Viktor illiberálisozásánál is ijesztőbb, ráadásul a korábbi Atatürk-eszmeiség teljes megtagadása):
„Számunkra az ilyen frázisoknak abszolút nincs értékük többé. Azok, akik a mi oldalunkon állnak a terrorizmus elleni harcban, a barátaink. Azok az ellenkező oldalon, azok az ellenségeink. (…) Nemcsak a személyt, aki meghúzza a ravaszt, hanem azokat is, akik lehetővé testik ezt, kell terroristaként meghatároznunk. (…) A biztonsági erők át fogják kutatni azoknak az embereknek a házait és munkahelyeit, akiket terrorszervezethez kapcsolódónak tartanak és senki sem fog panaszkodni emiatt.”
Ez megmagyarázza, miért kezdett a szíriai káosz mellett háborút Erdogan a kurdok ellen, miért tartóztatnak le békepárti újságírókat és akadémikusokat, majd fenyegeti meg az elnök az őket szabadlábra helyező bíróságot, miként vonul be a karhatalom az egyik ellenzéki napilaphoz, hogy az másnap már a kormányt ajnározó cikkeket hozzon le, stb.
Brüsszel görcsösen csukva tartott szemhéja
Mindezek nem érdeklik a jogállami kérdésekre oly finnyás Európai Uniót, ami a kényszer miatt múlt pénteken belecsapott a törökök kezébe. Eurómilliárdokat folyósítanak hamarosan, a törökök vízum nélkül utazhatnak Európába és a 2004 óta vergődő EU-csatlakozási tárgyalások is friss lendületet kaphatnak. Persze csak a vak nem látja, hogy a jelenlegi tendenciák mellett akkor lesz Törökország EU-tag, ha müezzinek potyognak az égből Ankara déli kerületeiben (eleve a jogállam sárba tiprása mellett nehéz lesz lezárni olyan tárgyalási fejezeteket, mint az Igazságszolgáltatás és Alapvető Jogok vagy az Igazságosság, Szabadság és Biztonság).
Az EU azonban két tűz között van. Mivel Törökország fogadta be a legtöbb szír menekültet eddig (2,75 millió körül), ezért megkerülhetetlen, ha az EU ott is akarja tartani őket. Szóval két választása van: vagy enyhén elpirulva elnézi Erdogan túlkapásait, cserébe megfékezik helyette a menekülthullámot, vagy beengedi a migránsokat, amivel politikai káoszba sodródik az európai szélsőjobb megerősödésével (és akkor még nem is írtunk arról, ez mennyire az oroszok érdeke).
Márpedig Erdogan nem fog engedni, diktatorikus hajlamait a Telegraph szerint egy 2003-as idézetével szokták kiemelni kritikusai:
„A demokrácia olyan, mint egy vonat: leszállhatunk róla, amikor megérkezünk a kívánt állomásra.”
24.hu