Elif Shafak: Atatürktől a demokráciáig: szójegyzék a változó Törökországhoz

Minden író, újságíró és költő tudja, a szavakat nem szabad könnyedén venni. Különösen Törökországban nem. A szavak miatt beperelhetnek és bíróság elé állíthatnak, a kormány és csatlósai lejárathatnak a médiában, börtönbe vagy száműzetésbe is küldhetnek. A kritikus gondolkodású egyéneket egyik napról a másikra árulónak bélyegzik egy cikk, vers vagy akár egy tweet miatt.

A török választások meglepő eredménye, hogy Recep Tayyip Erdoğan kormányon lévő pártja elvesztette többségét, aminek következtében a miniszterelnök, Ahmet Davutoğlu lemondott, és a megdöbbenés hulláma végigsöpört Európán. De ahhoz, hogy megértsük a politikai helyzetet egy ilyen bonyolult országban, mint Törökország, nem csak arra kell figyelni, amit mondanak, hanem a szándékosan elhallgatott dolgokra is. Az alábbiakban a kulcsszavak szójegyzéke következik:

Siyaset – politika: A politika szó a görög ‘polis‘, városállam kifejezésből ered. Nem így a siyaset, ennek az arab eredetű szónak gyökere a  ‘seyis‘ ami a lovat betörő embert jelenti. Politizálni sokszor olyan, mint  vadlovat betörni. Veszélyes és piszkos munka, csak a legbátrabbaknak való. A szónak van egy másik jelentése is, amely széles körben használatos volt az Oszmán birodalomban, ami annyit tesz: az állam által halálra ítéltetni. Ha a szultánnak nem tetszett valakinek a viselkedése, akkor hívatta a hóhért és megparancsolta, hogy hajtsa végre rajta a siyaset-et. Utána a hóhéra palota szökőkútjában mosta kezeit, amit a ‘politika kútjá’-nak is hívtak. Ilyen komor etimológiával nem lehet csodálkozni rajta, hogy a politikára még mindig csatatérként tekintenek Törökországban.

Baba – apa: Kulcsszó a török politika és társadalom megértéséhez. A családban, az iskolában és a munkahelyen is ahhoz szoktunk, hogy mindig van egy ‘baba’ szolgálatban. A török társadalom nagy mértékben patriarchális, sokszor szexista és homofób. Az apakultusz közvetlenül tükröződik az államgépezet felépítésében is. Az államra úgy tekintünk, mint egy szigorú apára, míg a nemzet együttérző anyának minősül. Mustafa Kemalt, a modern Törökország megalapítóját Atatürknek hívják, ami annyit tesz: a törökök atyja. A választási vereségig Erdoğannak azért sikerült ekkora hatalomra szert tennie, mert a lehető legjobban kihasználta ezt az apakultuszt. A 2013-as Gezi tüntetések alkalmával, amikor több ezer török vonult ki az utcára a szabadság és demokrácia nevében, Erdoğan a büntető apa szerepét felvéve próbálta elsimítani a dolgokat. „Ne aggódjatok! Magamhoz rendeltem a felelősöket és kiabáltam velük! Sírva fakadtak!” A feddés kormányzási stílus lett.

De a választási vereség után, évtizedek óta először, az apa tekintélye megkérdőjeleződött.

Koalisyon – koalíció: Évtizedek óta először koalíció fog kormányozni Törökországban – de a szónak sok török számára negatív mellékzöngéje van. 1971 és 1980 között tíz különböző koalíció volt uralmon, egyiknek sem sikerült stabilitást hoznia. A politikai erőszak és gazdasági válság ezen időszaka az 1980-as katonai puccsban csúcsosodott ki. A katonai rezsim stabilitást hozott ugyan, de ezt az emberi jogok megsértése és antidemokratikus intézkedések árán érte el. Evren tábornok, a puccs vezetője, aki elnökként átvette a hatalmat, mélyen bevéste a nemzet tudatába, hogy a korábbi zűrzavart a koalíciók okozták. A török pszichében a koalíció a káosszal vált egyenlővé. Évekkel később Erdoğan pártja, az AKP (Igazság és Élet Pártja) számára hatalmas előnyt jelentett ez a  társadalmi kondicionálás: arra figyelmeztették az embereket, hogy ha nem rájuk szavaznak, újra beköszönt a káosz. Ezt a szándékos pánikkeltést figyelembe véve még nagyobb a jelentősége annak, hogy a szavazók mégis a koalíciót választották Erdoğan abszolút hatalmával szemben.

Kürtler – kurdok: Kétségkívül Törökország átalakulásának legfontosabb szereplői. A török ultranacionalistákvitatták a különálló kurd etnikum létét. Maga a népnév szerintük a  ‘kart-kurt’ szóból származik, ami azt a hangot jelöli, ahogy a délkeleten élők csizmája megcsikordul a kemény havon. Idővel aztán elfogadták, hogy léteznek kurdok, de a kurd nyelvet és kultúrát primitívnek és elmaradottnak tartották továbbra is.

Ezért is a török politika legironikusabb ténye, hogy a kurdok váltak liberálisok, szekularisták és értelmiségiek legfőbb reményévé. A kurd gyökerű, baloldali HDP (Népek Demokratikus Pártja) most először átlépve a 10 %-os küszöböt bejutott parlamentbe, nagyon is befogadó kisebbségekkel szemben.

Ez volt az első alkalom, hogy a török palamentbe örmény, jazidi és roma képviselőkis bejutottak és egy vállaltan meleg képviselő is. A nők száma is jelentősen nőtt a képviselők között. A HDP az egyetlen párt, amelyben nemi kvótavan és társelnöki politikát gyakorol: egy férfi és egy nő osztozik az elnöki poszton.

Mazlum – szenvedő: Erdoğan pártja, az AKP már egy jó ideje a városi elit által elnyomottak  és társadalom peremére kiszorítottak hangja kíván lenni. A hatalomra kerülésük utáni első évben a liberálisokat és az értelmiségieket ezzel nyerte meg magának. Például kiálltak a fejkendős nők jogaiért, akiket korábban kitiltottak a főiskolákról.

Amit az AKP pártvezérek nem vettek észre, hogy a hatalmon eltöltött idejük alatt megszűntek szenvedőknek lenni. Ehelyett új szenvedőket csináltak: karikaturistákat rángattak bíróság elé, újságírókat rúgtak ki vagy pereltek be nézeteik miatt. Az aleviáktól megtagadták az egyenrangúság státuszát, a kurdoktól megtagadták a jogot, hogy az anyanyelvükön tanuljanak, a melegektől az egyenlő állampolgárságot, a keresztény kisebbségeket diszkriminálták, a szekularistáknak, a fiataloknak és  a nőknek a szabadságuk miatt kellett aggódni az erősödő iszlamizáció miatt. Sokan mások fenyegetve érezték magukat, ahogy az AKP egyre tekintélyelvűbb lett.

Demokrasi – demokrácia: szociológiai váltás megy végbe Törökországban. A baloldal felülvizsgálja a kurdokról alkotott torz képet. A kurdok nacionalistából befogadó társadalmi mozgalommá válnak. A nők egyre inkább a politika felé fordulnak, mert rájöttek, hogy több a vesztenivalójuk, mint a férfiaknak. A nemi erőszakok száma növekszik, az AKP patriarchális utasítása szerint a nőknek az anyaságra kellene koncentrálniuk, három, de inkább öt gyereket kellene nevelniük, nyilvános helyen nem szabadna hangosan nevetniük – mindez ráébresztette őket arra, milyen gyorsan elveszíthetik jogaikat, ha nem emelnek szót.

A fiatalok is változnak, mert látják, amint országuk elsodródik Európától és a jogállamiságtól. A kisebbségek is változnak, mert tudatosították, hogy olyan közegben, amely nem tűri meg a sokszínűséget, részt kell venniük a politikában, hogy alapvető jogaikért harcoljanak. A külföldön élő törökök is változnak, mert aggódnak Törökország negatív megítélése miatt. Egy dolog nem változott, az AKP. A pártnak még mindig erős a szavazóbázisa, de önvizsgálatot kellene tartania. A párt, mely egykor élen járt a társadalmi átalakulás és a reformok terén, könyörtelen eltipróvá vált, amely már nem lát „kifelé” – csak befelé tekint, a paranoia, a bizalmatlanság és az összeesküvéselméletek felőrlik.

A választások után a megkönnyebbülés és remény ritka érzése söpört végig az országon. Ez az a szó szótárban, amit sürgősen vissza kell állítani Törökországnak, ez a súlyosan sérült demokrasi-nk.

Forrás: The Guardian

Fordította: Kertész Erika – Türkinfo