„Életemben először azt érzem, hogy minden napomnak volt értelme” – Önkéntességről egy Magyarországon élő török szemével

Mindenki, aki az elmúlt hónapokban Budapesten a Keleti- vagy a Nyugati pályaudvar környékén járt, bizonyára találkozott menekültekkel. A legtöbb esetben a fal tövében vagy a füves területeken ülnek, beszélgetnek. Elcsigázott tekintetek és számtalan megrendítő történet várja azokat, akik kapcsolatba próbálnak lépni velük. Murat Kartal, török származású, de már 22 éve Magyarországon élő sikeres vállalkozóval és Molnár Bernadettel, Murat párjával, beszélgettünk segítségnyújtásról és az önkéntes munka személyiségformáló erejéről.

A beszélgetésre a Mozsár utcában található The Caledonia étteremben került sor, ami több héten át az adományok fogadását és raktározását biztosította Bozó Zsuzsanna étteremvezető jóvoltából, valamint estéről estére a szendvicskészítés is itt zajlott. Ott jártunkkor már csak néhány csomag maradt a helyszínen – az adományok nagy száma kinőtte az éttermet.

Belépve az étterem dolgozói nagy mosollyal fogadják Murat Kartalt és párját Molnár Bernadettet. Nem is csodálkozom, hiszen nagyon szimpatikus és szívélyes pár, valamint az elmúlt hetekben napi rendszerességgel jöttek ide önkéntes munkát végezni.

Türkinfo: Mióta élsz Magyarországon? Miért itt nyitottad meg az üzleted?

Murat Kartal: 22 éve élek Magyarországon. Számomra ez az ország soha nem volt idegen, hiszen édesapámnak volt egy üzlete a Nagy Bazárban Isztambulban és én is dolgoztam ott. 10 évesen már nagyjából 10 nyelven tudtam eladni. Sokan jöttek akkor magyarok, akik akár kéthetente visszajártak. Velük gyakoroltam a nyelvet, barátaim is lettek Magyarországon. Így amikor ideköltöztem, nem voltam teljesen egyedül.

T: Tapasztaltál változást a magyarok idegenekkel szembeni viselkedésében az elmúlt években?

M. K.: Nem mondhatok semmi rosszat. Én nem tapasztaltam semmilyen rossz szándékot, vagy csak nem vettem észre, ha volt. A mindennapokban ez nincs jelen. A törökök más helyzetben is vannak Magyarországon, mint a kínaik vagy más bevándorlók, hiszen jól beszélik a magyar nyelvet. Közeli kapcsolatokat ápolnak magyarokkal. A magyarok is gyakran utaznak Törökországba, így ismerik a kultúrát, nem vagyunk idegenek. Magyarország az egyik legjobb hely Európában a bevándorlók számára.

T.: Ez azért ellentmond annak, hogy Magyarországot az egyik leginkább idegengyűlölő országnak tartják az EU-ban?

M.K: Szélsőségesek persze mindenhol vannak, de a magyar emberek alapvetően toleránsak.

Molnár Bernadett.: Megjegyzéseket azért szoktam kapni, amiért Murat a párom. Sokan nincsenek tisztában a török kultúrával és sztereotípiákban gondolkodnak. Például gyakran mondják, hogy majd nekem is csadorban kell járnom és hasonlók.

M.K. Nem kell, nálunk senki sem visel csadort a családomban.

T.: A találkozásunk apropója, hogy Budapesten önkéntesként részt vesztek a MigrationAid csoport menekülteket segítő munkájában. Milyen személyes motivációval rendelkeztél, Murat, ami részvételre ösztönzött?

M.K.: A személyes motivációm egy cikk kapcsán jött elő, amely a szegedi MigSzol csoport működéséről, a menekültek megsegítéséről szólt. Közben találtunk más híreket, melyek szerint Budapesten is vannak menekültek. Fontos tudni, hogy ekkor nálunk ramadan volt, szinte éjszakai életet éltünk, sokáig fent voltunk. Ahogy elolvastuk a cikket Bettivel, azonnal arra gondoltunk, hogy kocsiba ülünk és lemegyünk Szegedre, viszünk adományt. Végül aznap este kocsiba szálltunk, de Szeged helyett Budapesten kezdtük keresni a menekülteket, hogy ételt adhassunk nekik. De akkor még nem találkoztunk velük. Másnap rátaláltunk a MigrationAid csoportra és azonnal csatlakoztunk.

T.: Milyen a menekültekkel dolgozni? Mi tartozik a napi rutinhoz?

M.K.: Úgy alakult, hogy mi lettünk az éjszakai műszak. Általában a szállításban veszünk részt, de többször előfordult, hogy családegyesítésekben is fontos szerep jutott nekünk. Mostanában a napot nem a munkahelyemen kezdem, hanem kimegyek a pályaudvarokra és megkérdezem, mi kell és visszük, amire szükség van. Mivel muszlim vagyok, az ételt is könnyebben elfogadják tőlem a menekültek. De hosszabb ideig tartó kapcsolat nem alakul ki köztünk.

M.B.: Az étkezésen túl segítünk a papírjaikon szereplő táborokba való eljutásukban. Sokszor nincs helyismeretük, nem tudják, hogyan juthatnak el Budapesten belül egyik állomásról a másikra. Nem ismerik a jogaikat, nem beszélik a nyelvet, ezért fontos még, hogy információkkal is segítsük őket.

T.: Hogyan foglalnátok össze azokat a lelki hatásokat, amelyek az utóbbi egy hónapban értek titeket?

M.K.: Olyan érzéseim jöttek elő, amiket korábban nem tapasztaltam. Életemben először azt érzem, hogy minden napomnak volt értelme. Csodálatos embereket ismertem meg. A Bettivel való kapcsolatom is elmélyült például, ami egy meglepő hatása. Korábban is tudtam, hogy kedves, aranyos és jó ember, de talán felszínesen ismertem őt. Ilyen helyzetekben lehet igazán megismerni a másik embert. Közelebb kerültünk egymáshoz. Kiderült, hogy kivel vagyok valójában. Én ennek örülök nagyon.

M.B.: Érdekes, hogy sokszor olyan emberek jönnek segíteni, akik maguk is segítségre szorulnának. Van, akinek rákos beteg a gyereke. Sokan anyagilag szorulnának támogatásra. Mégis ezek az emberek, talán éppen a helyzetükből fakadóan, szolidárisabbak.

T.: Hogyan fogadta a helyi török közösség ez az akciót? Támogatnak titeket? Részt vesznek?

M.K.: Támogatnak minket. A többi török leginkább adományokkal, lepedőkkel, ételkészítéssel és ételosztással segít. Nagy számban magyarok vannak kint. Törökök közül, mi minden nap kint vagyunk, így már sokan ismernek minket, tudják a telefonszámunkat, hívnak, ha szükség van valamire.

T.: A menekültekről szóló párbeszédek időnként összemosódnak a terrorizmustól való félelemmel. Mit gondoltok erről?

M.B.: Nem lehet tudni, hogy kiben mi lakozik. Mi elsősorban családoknak és gyerekeknek segítünk, ők egyértelműen nem azok.

T: Törökország immár több mint kétmillió szíriai menekültet fogadott be. Európában nem beszélhetnek ekkora számokról, mégis nagy az aggodalom a bevándorlás miatt. Mi lehet ennek az oka? A vallásnak lehet ebben szerepe?

M.K. A kulturális hasonlóságok talán…

M.B.: Például ők nem idegenkednek annyira egy kendős nőtől. De ha megnézitek, akkor itt is nagyon sok keresztény és zsidó segít, szóval nem feltétlenül a vallással van kapcsolatban ez a folyamat. Minden az emberen, a személyiségen múlik.

Nehéz lezárni egy beszélgetést, ami sokszor megrázó emberi sorsokról szól. A diktafon kikapcsolása után, még tovább ültünk az asztalnál és beszélgettünk a menekültekről, arról mennyire nem lehetséges tapasztalat nélkül átélni, átérezni azokat a megpróbáltatásokat, amiket kisgyermekes családok, fiatalok, idősebbek átélnek a több ezer kilométeres gyaloglás során. Murat többször könnybe lábadt szemmel mesélt egy-egy számára megérintő jelenetről. Például arról a 9 éves kisfiúról, aki a Keleti pályaudvar mellett mesélt arról, hogy legutóbb még Törökországban tudott fürödni, ám ennek ellenére azt is mondta, ha „nagy leszek, akkor olyan akarok lenni mint te, az embereknek akarok segíteni.”

Kristóf Ágota – Türkinfo

1 of 11