Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: Sakálok és magyarok Anatóliában 1555-ben

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

Sakálok és magyarok Anatóliában 1555-ben

Az Ogier Ghiselin de Busbecq 1554–1555-es követjárását bemutató sorozatunk korábbi részeiben arról olvashattunk, ahogy I. Ferdinánd király követe eljut Bécsből egészen Konstantinápolyig. Itt azzal kénytelen szembesülni, hogy Szulejmán szultán éppen nem tartózkodik a fővárosban: Kis-Ázsiában hadakozik a perzsák ellen. Jó másfél hónapot kell várnia arra, hogy megérkezzék a szultáni parancs arra vonatkozólag, hogy a követ és kísérete induljon el Amásziába, a szultán táborába.

Busbecq Konstantinápolytól Amásziáig, majd onnan ismét Konstantinápolyig, ezt követően pedig Bécsig tartó 1555-ös útja során nem ő volt az egyetlen, aki feljegyzéseket készített az útról. Sajnos követtársának, Verancsics Antalnak feljegyzései mind a mai napig nem kerültek elő – de Busbecq másik útitársának, Hans Derschwamnak leírása – Tardy Lajos fordításában – magyarul is rendelkezésünkre áll.

Különösen érdekes a misszió nyomon követése a két ránk maradt feljegyzés párhuzamos olvasásakor – a szinte pályakezdő, harmincas évei elején járó, ám igen művelt és széles látókörű, a botanika és a zoológia iránt is érdeklődő, flamand származású Busbecq, és a csehországi születésű, de korábban évtizedeken át a Fuggerek alkalmazásában Erdélyben és Magyarországon tevékenykedő, hatvanadik életévét is betöltött másik humanista, Dernschwam leírásából ugyanazon utazást két szempontból is láthatjuk.

Busbecq a sakálokról

Sorozatunk előző részében Busbecq és Dernschwam együtt haladtak tovább Gebzéből Nicomediáig (a mai İzmitig). Az alábbiakban a követség Nicomediától Nicaea felé halad tovább – az úton pedig sakálokkal és magyar rabokkal is találkozhatunk.

Busbecq – a szultán engedélyével – csapatával 1555. március 9-én indul el Konstantinápolyból Amászia felé; Nicomédiából pedig március 13-án állnak tovább Nicaea (a mai İznik) felé.

„Nicomediából az Olümposz hegyein keresztül átkelve Kaszokli [Kasockli] faluba érkeztünk, innen pedig Nicaeába, de már elég késő este.”

Az (Ázsiai) Olümposzról Busbecq korábban már maga is írt; a hegyről az alábbiakban Dernschwam is megemlékezik, ahogy látni fogjuk. Korábban még Busbecq is úgy szólt az (Ázsiai) Olümposzról, hogy az Bursa környékén található (attól délre). Úgy tűnik tehát, hogy az a hegyvonulat, mely Nicomedia és Nicaea között van, még távolról sem a ma Uludağ néven ismert hegység, hanem sokkal inkább a Samanlı Dağları vonulata. Ahogy azt később látni fogjuk, Dernschwam leírása ennél a kérdésnél jóval pontosabb.

Kaszokli faluról (melyet Dernschwam Kazikli néven említ az alábbiakban) ma már nem lehet tudni, hol is állt. Ehhez képest Dernschwamnál még erről a faluról is többet tudhatunk majd meg.

 

Busbecq a továbbiakban így ír:

„Nem messze onnan nagy kiáltozást hallottam: olyan hangokat, mintha emberek gúnyolódnának és sértegetnének. Kérdeztem, mi ez; hogy talán a hajósok azok (mivel az Ascanius-tó nem volt messze), kik rajtunk gúnyolódnak, hogy szokásaikkal ellentétben éjjel tesszük meg az utat. Azt mesélték nekem, hogy ez az üvöltés azon állatoké, melyeket a törökök sakáloknak mondanak [Ciacales]. Ezek a farkasok a rókáknál nagyobbak, a közönséges farkasoknál kisebbek, melyekkel azonban falánkság és torkosság tekintetében felveszik a versenyt. Csapatban járnak, az emberekre és a nyájra azonban ártalmatlanok, jobbára lopva és csenve, semmint erőszakkal szerzik zsákmányukat. Ezen állatok jelleme alapján a törökök a csalárd és ravasz embereket, főleg, ha Ázsiából származnak, sakálnak nevezik.

Éjjel bemennek a törökök sátraiba vagy akár házaiba is, és minden élelemet, mit fellelnek, felfalnak. Ha más nincs, megrágnak bármit, ami bőrből készült, legyen az cipő, lábvért, öv, kardhüvely vagy bármi ilyesmi.

Nem hiányzik a ravaszságuk ahhoz, hogy elcsenjenek valamit, bár nevetséges az, hogy saját magukat árulják el: mert amikor a legjobban el vannak foglalva azzal, hogy elcsenjenek valamit, ha az a társuk, mely történetesen a csapatból az ajtón kívül marad, elkezd vonyítani, hamarosan a többiek is rákezdenek, megfeledkezve arról, hol is vannak. Ekkor az álmukból felébresztett emberek fegyvereikhez nyúlván csúnyán elbánnak a rajtakapott tolvajokkal.”

Az Ascanius-tó, mai nevén İzniki-tó (İznik Gölü) egy kb. 32 km hosszú és 10 km széles tó az ókori Nicaea, a mai İznik mellett. Busbecq (és a későbbiekben Dernschwam is) a tó antikvitásból származó elnevezését adja meg itt.

Minden idők talán leghíresebb Ascaniusának neve talán Vergilius Aeneisében maradt ránk. Nem más ő, mint Aeneas és Creusa Iulus néven is ismert fia, akit apja egyenesen Trójából vitt magával új hazát keresni, mígnem a család Itáliában ér partot. Ascanius később – Vergilius szerint – Alba Longa alapítója lett.

 

A Busbecq által hallott sakálokkal kapcsolatban pedig legelébb az alábbi érdekességre hívnánk fel a figyelmet. A magyarba is átkerült ’sakál’ szó etimológiájával kapcsolatban ezt olvashatjuk az Etimológiai szótárban:

„sakál [1792] Nemzetközi szó, vö. német Schakal, angol jackal, francia chacal, olasz sciacallo: ’sakál’. Ismert végső forrása az óind śṛgāláḥ ’ugyanaz’, mely egy igen régi vándorszó átvétele lehet. Európába feltehetőleg oszmán-török, perzsa, esetleg még arab közvetítéssel jutott el a 17. században, és itt főként irodalmi úton, útleírások révén terjedt el, vö. oszmán-török çakal, perzsa šaġâl, arab ğakâl: ’sakál’. A magyarba a sakál elsősorban a német közvetítésével került. A 19. században a törökróka kifejezéssel kísérelték meg az idegen szót magyarítani [1807].”

Busbecq Török levelek című emlékiratai először 1581-ben jelentek meg nyomtatásban – az általunk a fordításhoz felhasznált kiadás az 1595-ben Frankfurtban megjelent változat. Busbecq ebben a művében, ahogy láthattuk, a ’sakálok’ szóra a Ciacales kifejezést használja. Különösen érdekes ez akkor, ha Plinius, akire korábban maga Busbecq is hivatkozott a Konstantinápolyban általa látott elefánt kapcsán, Naturalis Historia c. műve VIII. könyvében ír egy thos nevű állatról, melyet egyes kutatók a leírás alapján a Balkánon, a Közel-Keleten és egyebütt is honos aranysakállal vélnek azonosítani. Plinius így ír:

„… a thos – ez a farkasnak az egyik fajtája, amelyet hosszabb teste és rövidebb lába különböztet meg, az ugrása gyors, vadászatból él, az emberre ártalmatlan – a megjelenését, nem a színét változtatja: télen bunda fedi a testét, nyáron csupasz.” (Darab Ágnes fordítása)

Pontosan persze nem tudni, hogy a Plinius által is leírt thos nevű állat azonos-e a Busbecq által említett Ciacales nevű állatokkal. Bárhogy is legyen, Busbecq nem Plinius elnevezését használja a sakál megjelölésére, hanem a török kísérőitől hallott nevet.

Magyarok Kis-Ázsiában

Busbecq fenti leírásához képest Dernschwam – ahogy azt sorozatunk előző részeiben már láthattuk – némileg másra fókuszál az útleírás során. Míg Busbecq leírásából pontosan azt sem tudjuk meg, mikor is zajlanak az általa leírt események Nicomedia és Nicaea között, az sem derül ki egyértelműen, hogy az út ezen szakaszát egy éjszakai pihenő beiktatásával tették meg. Erről csak Dernschwamnál szerzünk tudomást, akitől azt is megtudjuk, hogy a Busbecq által Kaszokli, Dernschwam által Kazikli néven emlegetett (ma már nem azonosítható) településen szálltak meg március 13-án este.

Dernschwam (akit a továbbiakban Tardy Lajos fordításában idézünk) így ír arról a napról :

„Március 13-án délben elhagytuk Nicomediát, és egy hegyoldalban fekfő kis faluba érkeztünk. Itt egy patak mellett épített karavánszerájban szálltunk meg. A falut Kaziklinak, a patakocskát pedig Kazikli Dereszinek hívják.

Miután elindultunk Nicomediából, bal kéz felől egy kis falut láttunk, majd átkeltünk két kisebb fahídon, ezt követően pedig egy kváderkövekből épült két támíves hídon. Mind a két támív közepe beomlott, s ezért fapallóval hidalták át a nyílásokat. Elég nagy patak felett emelkedik, mely menetirányunkkal szemben, a tengeröböl felé folyik. A patak neve – úgy mondják – Kirez.

Itt egy magyar nő észrevett bennünket és alighanem hozzák akart lopakodni, de egy csomó török a hídtól visszavezette. A hidak mellett egyébként két-három őr teljesít szolgálatot.

Nem sokkal Nicomedia után véget ér a sinus maris, vagyis a tengeröböl, melynek partján az előző napon haladtunk. Ilyenképp rézsútosan keltünk át, akárcsak egy tó töltésén a havas hegyekkel szemben az említett Kazikli faluba, illetve ennek karavánszerájába.

Útközben konstantinápolyi rendeltetésű hajókat láttunk; tűzifát szállítottak.

Itt találkoztunk először magyar férfiakkal, akik teheneket és ökröket legeltettek, mást nem, mert errefelé nem tenyésztenek juhot.

Közel az országúthoz, oldalt egy kis falu, majd az országút mentén egy szpáhi nyomorúságos háza; minálunk még az istállók is különbek.

Nicomediától Kazakliig az országút jó karban van, széles és kövezett. Ezen az úton huszonöt – kőből vagy fából készült – jó minőségű hídon haladtunk át.

A kazikli karavánszeráj nem régen épült; alsó szintjét azokból a faragott kövekből építették, amelyeket Nicomediából, ebből az ősi városból szállítottak ide. Belül vastag tölgyoszlopok tartják; hossza kilencvenhárom lépés, szélessége huszonegy lépés és tíz tűzhellyel van ellátva.

Szkutaritól Nicomediáig egy darabon a tengeröböl partján, majd egy darabon hegyek között utaztunk, míg végül is megérkeztünk ugyanennek a tengeröbölnek a végződéséhez, mely fél mérföldnyivel Nicomedia alatt van.

Végződésénél ez a tengeröböl mintegy négyszerte-ötszörte szélesebb, mint a Duna Pozsonynál.

A tengerben látható hegyek és szigetek az ellenkező oldalukon arra a tengerrészre tekintenek, amelynek partján Brusza fekszik.”

A Samanlı Dağları és az İzmiti-öböl İzmit (Nicomedia) felől – napjainkbanRendkívüli információk ezek: nem csupán a tájról, Kazikli faluról tudunk meg sokat, hanem arról is értesülünk Dernschwam leírásából, hogy bizony Kis-Ázsia ezen vidékén 1555-ben az utazó magyarokkal is találkozhatott – bár utóbbiak vélhetőleg nem önszántukból kerültek ide.

Útja egy korábbi szakaszának leírásakor, valahol Szerbiában Busbecq maga is ejt szót a karavánszeráj intézményéről – ezúttal Dernschwam ad igen szép leírást Kazikli falu karavánszerájáról.

Kazikli és Nicaea között

A követség március 14-én reggel Kazikli faluból továbbmegy Nicaea felé. S miközben Busbecq arról ír, hogy vélhetőleg ezen a napon, Nicaea közelében sakálokat hallott, Dernschwam az alábbiakról számol be:

„Március 14-én Kazikli Deresziből a kora reggeli órákban útra keltünk Iznik irányába, ahova már sötét éjszaka érkeztünk meg. A várost korábban Niceának nevezték. Itt egy napot pihenéssel töltöttünk.

Egy kiterjedt öreg bükkerdőn haladtunk keresztül déli tizenkét óráig, mindig hegynek fel. Huszonöt ízben keltünk át folyóvizeken.

Az országúttól balra egy vashámort és egy fűrészmalmot láttunk.

Majd egy újabb fűrészmalomra bukkantunk, melyet meglehetősen bővizű patak hajt. Egy innsbrucki ember dolgozik a malomban.

Egy másik magaslatról leereszkedve utunk egy nagy, öreg tölgyerdőben folytatódott. A leereszkedés utolsó szakaszában megpillanthattuk a tengert, a hegy lábánál pedig bevetett földeket és néhány parasztházat.

Ezt követőleg jobb kéz felől még igen nagy és hosszan elnyúló hegyet láttunk, melynek közepén magas csúcs emelkedik. Erről tudják, hogy ez az Olümposz, melynek egyik lejtőjén – mint mondják – Brusza fekszik.

Amikor kijutottunk a hegyekből, szép, derűs vidék fogadott bennünket, egészen a Niceának nevezett – most törökül Izniknek mondott – régi görög városig.

Mellette egy hosszan elnyúló édesvizű tó, nem túlságosan széles; gazdag jó halakban.

A völgytől kezdődően másfél mérföldön át tart a sík vidék, egészen Iznik, másképpen Nicea városáig.

Útközben birkanyájakat láttunk; szarvasmarha erre nincsen.”

Dernschwam állítása szerint teljesen rejtélyes módon Kazikli és Nicaea között egy fűrészmalomban egy innsbrucki ember dolgozott 1555 tavaszán – ám ha csupán az előző nap a Kazikli előtt Dernschwam látott magyarokra gondolunk, talán egy tiroli ember jelenléte sem teljesen indokolatlan Kis-Ázsia ezen vidékén.

Dernschwam a fentiekben – szemben Busbecq legutóbbi, ám összhangban korábbi bejegyzésével – nagyon helyesen azt állapítja meg, hogy az (Ázsiai) Olümposz az a hegy, „melynek egyik lejtőjén – mint mondják – Brusza fekszik”: a mai Uludağ.

Továbbhaladva a sík terepen az út mellett Dernschwam egy obeliszkre lesz figyelmes, melyen felirat is olvasható: leírásában vázlatban ábrázolja az obeliszket és a rajta levő feliratot is közli.

 

A mai İzniktől északra, az Elbeyli felé vezető úton ma is látható az öt kőtömbből álló, mintegy 12 méter magas hatalmas obeliszk, melyről Dernschwam ír. A rajta levő görög felirat tanúsága szerint egykoron egy nicaeai polgár, bizonyos C. Cassius Philiscus, Cassius Asklepiodotus fiának síremléke lehetett, aki 83 évet élt. S mivel az obeliszk maga öt darabból áll, Beştaş néven is ismeretes.

Magáról az obeliszkről Dernschwam így ír:

„A talajon nagy faragott kövekből készült négyszögletes lábazat, felül párkánnyal. Magassága egy és egynegyed selmeci öl, szélessége több mint fél selmeci öl. Ezen öt magas, háromszögletű kő nyugszik egymáson, arány és szélesség szerint; a felső összeszűkült, hegyes. Az obeliszk egyik oldalán még olvasható a görög felirat, miként az alább következik;  a másikon a felrakott vakolatban két lyuk volt; füzéres, öntött tábla és kép állhatott itt, melyet eltávolítottak onnan.”

A folytatásban a követség megérkezik Nicaea városába.

Források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Békési B. István: Törökország. Panoráma, Budapest, 1983

Bernard Lewis: Isztambul és az oszmán civilizáció. Gondolat, Budapest, 1981

Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete (Főszerkesztő: Zaicz Gábor). Tinta, Budapest, 2006

Ferenczy Endre – Maróti Egon – Hahn István: Az ókori Róma története. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992

Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Osiris, Budapest, 2003

Hans Dernschwam: Erdély. Besztercebánya. Törökországi útinapló. (Közreadja: Tardy Lajos) Európa, Budapest, 1984

Idősebb Plinius: Természetrajz VII-VIII. Az emberről és a szárazföld élőlényeiről. Kalligram, Budapest, 2014

Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Gondolat, Budapest, 1974

Horváth Krisztián – Türkinfo