Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: Musztafa halála

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

Musztafa halála

I. Ferdinánd magyar király a Fényes Portához 1555 januárjában megérkezett követe, atin nyelven íródott, Török levelek című emlékiratait bemutató sorozatunk újabb részében ezúttal azokról a drámai pillanatokról olvashatunk, amikor is Szulejmán szultán megfojtatja saját fiát, Musztafát.

Amikor 1555 januárjában Busbecq lovag megérkezik Konstantinápolyba, Szulejmán szultán éppen a perzsákkal hadakozik; I. Ferdinánd követének így várakoznia kell arra, hogy személyesen is találkozzon a szultánnal. A köztes időt azonban felhasználja arra, hogy Török levelek című latin nyelvű írásában részletes tájékoztatást adjon arról, mi is történt az Oszmán Birodalom történetének legutóbbi időszakában.

Sorozatunk korábbi részeiben arról olvashattunk, hogy Rüsztem pasa (a szultán veje) Busbecq megérkezésekor éppen már és még nem tölti be a nagyvezíri tisztséget. Ennek okát Busbecq abban véli felfedezni, hogy Rüsztemnek nagy szerepe volt Szulejmán Mahidevrántól született fiának, Musztafának 1553-as megöletésében – emiatt átmenetileg a szultán jobbnak látta elmozdítani vejét a nagyvezíri funkcióból. Az 1553 őszén lezajlott gyilkosság előzményeiről sorozatunk korábbi részeiben részletesen olvashattunk; az alábbiakban pedig Busbecq beszámolója következik Musztafa megöletéséről és annak közvetlen hatásairól.

Musztafa megfojtásának története

Amikor 1553-ban a perzsákkal kiújul a háború, Szulejmán Rüsztemet küldi a hadszíntérre – utóbbi azonban hamarosan olyan tartalmú levelet ír a szultánnak, melyben arra kéri, hogy személyesen és azonnal menjen a helyszínre. Rüsztem arról tájékoztatja a szultánt, hogy Musztafa, a szultán legidősebb, felnőttkort is megélő fia, egyben a trón várományosa olyan népszerűségnek örvend a janicsárok között, mely immáron Szulejmán hatalmát veszélyezteti.

Busbecq beszámolójából arra következtethetünk, hogy a szultán még odahaza dönt Musztafa megöletéséről – ezt követően pedig táborába rendeli fiát, elvben azért, hogy az tisztázza magát. Minden jel arra mutat azonban, hogy Szulejmán már korábban úgy döntött, Musztafát – a vérontás elkerülése végett – a helyszínen meg kell fojtani.

Musztafa – felismerve a rá leselkedő veszélyt – némi mérlegelés után mégis úgy dönt, elmegy apja táborába, ahova 1553. október 6-án meg is érkezik. A birodalom előkelőségeivel való gyors találkozóját követően Musztafa apjához siet. Busbecq így ír:

„Musztafa megérkezett tehát a táborba, ahol a sereg igen feszülten várta a dolgok kimenetelét. Musztafát ezt követően apja sátrába kísérték. Ott minden békésnek tűnt: se katona, se testőr, se törvényszolga; összeesküvésnek nyoma sem látszott, melytől félni lehet. De volt ott néhány néma, kiket a törökök kedvelnek: erős és keménykötésű emberek; őket arra szánták, hogy meggyilkolják Musztafát, kit – amint a sátor belsejébe került – nagy lendülettel letámadtak, és minden erővel megpróbáltak rá kötelet vetni. Musztafa keményen védekezett (ugyanis egyáltalán nem volt gyenge ember), s nem csupán életéért, hanem a hatalom megszerzéséért is küzdött: kétség sem fért hozzá, ha e veszélyből megmenekül és a janicsárok közé veti magát, azok felháborodásukban és Musztafa iránti könyörületességükben, kit olyannyira kedveltek, nem csupán megvédik őt, de szultánná kiáltják ki. Miután Szulejmán is ettől félt, akit egyébként csupán sátrának lenvászon falai választottak el attól a helyszíntől, ahol a tragédia zajlott; és reményei ellenére késlekedni látta tervének megvalósulását, fejét kidugva vad és fenyegető szemeket meresztett a némákra, és szigorúan megfeddte őket tétlenkedésükért. Ekkor a némák, félelmükben összeszedve erejüket, a szerencsétlen Musztafát a földre döntötték, kötelet vetettek a nyakába és megfojtották., majd kiterítették egy szőnyegen a sátor előtt, hogy lássák a janicsárok azt, kit olyannyira császáruknak akartak megtenni.”

Musztafa halála a Szulejmán című sorozat ábrázolásában:

https://www.youtube.com/watch?v=aODJ-gl8zow

Musztafa halála azonban az események drámai sorozatában csupán egy epizód volt; Busbecq a gyilkosság következményeiről is ír.

Egy gyilkosság következményei

Ahogy arról Busbecq már korábban beszámolt, Rüsztem pasa 1554–1555 fordulóján, Busbecq Konstantinápolyba történő megérkezésekor éppen nem tölti be a nagyvezíri pozíciót. Ennek okát a követ a janicsárok Musztafa megöletését követő reakciójában látta. Busbecq így ír a Musztafa halálát követő eseményekről:

„Amikor a dolog elterjedt a táborban, az egész hadat szomorúság és fájdalom járta át. Főként a janicsárok közül senki nem volt, ki a szomorú látványossághoz oda ne járult volna. Oly nagy volt a janicsárok megrökönyödése és dühe, hogy ha vezetőjük velük lett volna, képesek lettek volna bármilyen elvetemültségre, ám azt, kit vezetőjüknek reméltek, holtan feküdni látták a földön. Egy dolog maradt csak: hogy csendesen elviseljék, min változtatni nem tudtak, így csendben és könnyekkel telve visszavonultak sátraikba, hol aztán kedvük szerint szánakozhattak a szerencsétlen sorsú fiatalember sorsán. Először is Szulejmánt vádolták azzal, hogy őrült és bolond öregember, aztán hol Musztafa mostohaanyjának álnokságát és kegyetlenségét, hol Rüsztem gonoszságát átkozták, kik kioltották az Oszmán-ház e hatalmas csillagát. Így ezt a napot böjtöléssel töltötték, még vizet sem vettek magukhoz, sőt, voltak, akik a koplalást tovább folytatták. A gyász persze napokig tartott még szerte a táborban. Úgy tűnt, hogy a gyásznak és sirámoknak nem lesz vége, míg Szulejmán Rüsztemet (vélhetőleg saját kérésére) tisztségeiből fel nem menti és magánemberként Konstantinápolyba nem küldi. Helyére Ahmed pasát, ezt az inkább bátor, semmint bölcs embert nevezte ki, aki a második vezír volt akkor, mikor Rüsztem a legfőbb helyet foglalta el a vezérek közt. A dolgok e változásai enyhítették a gyászt és megnyugtatták a katonák lelkét, akikkel kapcsolatban könnyen bizonyságot nyer, milyen hiszékeny is a tömeg, mivel elhitték, hogy Szulejmán rájött Rüsztem üzelmeire és feleségének fondorlataira, s későn bár, de észhez tért és elűzte Rüsztemet, s Konstantinápolyba való visszatérésekor nem fogja kímélni feleségét sem. Maguk a konstantinápolyiak is egyetértettek abban, hogy Rüsztem igen szomorkodott azon, hogy magát így kell viselnie, s hogy minden reménytől meg volt fosztva azt illetően, visszaszerzi-e tisztségeit.”

Busbecq követségének idejéről szóló emlékiratai először 1581-ben láttak nyomtatásban napvilágot, ám nem Busbecq az első Nyugat-Európában, aki Musztafa halálában Hürrem és Rüsztem intrikáinak tulajdonítja a főszerepet.

Musztafa halálának ábrázolása viszonylag korán, alig nyolc évvel kivégzését követően már a nyugat-európai irodalmi hagyományban is megjelenik: 1561-ben egy Gabriel Bounin nevű 16. századi francia szerző tragédiát ír az szultáni herceg életének és halálának megindító történetéről, melyben Hürrem intrikáinak szerepét emeli ki a szerző. Nem mellesleg a Le Soltane című színdarab így az első, amikor az oszmán-törökök helyet kaptak a francia színházak színpadán.

A téma generációkkal, századokkal később is élénken foglalkoztatta a nyugati világot (is): Claude-Augustin Duflos egy 1747-ben megjelent metszetén is láthatjuk a gyilkosság ábrázolását.

Kara Ahmed, az új nagyvezír

A Busbecq által említett, Rüsztemet követő új nagyvezír, (Kara) Ahmed pasa a magyar történelemből is jól ismert figura. Az albán származású katona a korábbi perzsa hadjáratokban kellően bizonyítja képességeit, így a szultán 1552 elején (Fráter György sikertelen országegyesítő kísérletét követően) őt küldi Magyarországra, hogy rendet teremtsen. Miközben Hadim Ali budai pasa Veszprémet, a Szondi György által védett Drégelyt, majd  Hollókőt és Bujákot is beveszi, Kara Ahmed csapataival Temesvár felé közeleg. 1552 nyarának közepén Kara Ahmed el is foglalja a Losonczy István által védett Temesvárt, ezt követően pedig Lippát. 1552 augusztusának végén Szolnok alatt egyesült Hadim Ali és Kara Ahmed hadserege, mely könnyűszerrel elfoglalja a Nyáry Lőrinc által, de gyenge erőkkel védett várat. Az egyesült seregek szeptember közepén zárják körül a Dobó István parancsnoksága alatt álló egri várat, melynek ostromával közel negyven napi sikertelen próbálkozás után felhagyni kénytelenek.

Kara Ahmed pasa azonban e kudarc ellenére 1553-ban mégis követi Rüsztemet a nagyvezíri pozícióban. 1553 jó éve volt Kara Ahmednek karrierjét tekintve: a nagyvezírség mellé megkapta feleségül Szulejmán egyik húgát, Fatmát is. A magasra ívelő karriernek és a sorozatos szerencsének azonban a sors furcsa iróniája úgy vetett véget, hogy két évvel később Kara Ahmedet ismét Rüsztem követte a nagyvezíri rangban. A közvélekedés szerint a Rüsztemet ismét nagyvezírként látni akaró Hürrem további intrikáinak köszönhetően Kara Ahmedet a szultán parancsára 1555 őszén selyemzsinórral megfojtják – ezt követően nyeri el ismét Rüsztem az áhított pozíciót; a megözvegyült Fatma szultána pedig tovább éli életét egészen 1573-ban bekövetkezett haláláig.

A Musztafa halálát követő nagy felzúdulást, politikai kataklizmát előidéző eseménysorozat  következő állomásaként Musztafa holttestét Bursában, egy mauzóleumban helyezték örök nyugalomra – az események azonban 1553-ban még távolról sem értek nyugvópontra. A Hürrem és Szulejmán utolsó gyermekeként 1531-ben született, gyenge egészségi állapotú Dzsihángir herceget állítólag annyira megrázta a hozzá igen közelálló féltestvére halála, hogy nem sokkal Musztafát követően a megrázkódtatás következményeként maga is meghalt. Szulejmánnak így csupán két örököse marad (mindkettő Hürremtől): Szelim, a leendő szultán, ill. öccse, Bajezid.

A folytatásban arról olvashatunk, mi történt Hürrem további intrikáit követően Musztafa kisfiával, az ekkor alig hat éves Mehmeddel.

Felhasznált források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Bernard Lewis: Isztambul és az oszmán civilizáció. Gondolat, Budapest, 1981

Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Gondolat, Budapest, 1974

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Képek forrása: wikimedia.org

Horváth Krisztián – Türkinfo