Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: Egy ártatlan gyermek megfojtásának története

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

Musztafa halála

Ogier Ghiselin de Busbecq, I. Ferdinánd követe 1555 januárjában érkezik meg Konstantinápolyba – megérkezését követően pedig, míg nem nyílik alkalma személyesen is találkozni az éppen a perzsák ellen hadat viselő Szulejmán szultánnal, latin nyelvű emlékirataiban hosszasan értekezik Szulejmán fiának, Musztafának haláláról és annak következményeiről.

Busbecq 1554–1555-ös első követjárásáról szóló, egykori diáktársának és későbbi kollégájának, Nicholas Michault-nak címzett latin nyelvű első ún. török levelében 1555 januárjában, Konstantinápolyba való megérkezése után részletesen ír az Oszmán Birodalom korabeli belpolitikai helyzetéről. Sorozatunk korábbi részeiben Busbecq leírását követve olvashattunk Hürrem és Rüsztem közös, Szulejmán legidősebb fia, Musztafa ellen irányuló intrikáiról; sorozatunk előző részében pedig Musztafa haláláról és annak – hatalmas közfelháborodást okozó – következményeiről. Káldy-Nagy Gyula 1974-ben megjelent Szulejmán című kötetében így ír:

„Hurrem a közfelháborodás ellenére sem elégedett meg Musztafa és főemberei megöletésével, hanem még annak kisfia, a Brusszában tartózkodó hétéves Mehmed életét is hamarosan kioltatta.”

Az alábbiakban Busbecq még mindig Musztafa halálának évébe, 1553-ba kalauzolja el az olvasót, amikor is sor kerül Musztafa ekkor alig hetedik életévében járó fiának, Mehmednek megöletésére.

Hürrem további mesterkedései

Busbecq leírásából arra következtethet az olvasó, Hürremnek Musztafa halála távolról sem volt elég:

„Hürremnek azonban nem volt elég, hogy Musztafát eltávolította az útból; egyetlen hátramaradt fiát is el akarta pusztítani, ki akkor még gyermek volt. Saját maga és gyermekei biztonságát sem látta garantálva, míg Musztafának egyetlen leszármazotta is él. Ehhez azonban valami ürügyre volt szükség, ám ilyet találni nem volt nehéz.”

Busbecq leírásában megemlíti, hogy Musztafa fia Brusszában nevelkedett. A város – mai nevén Bursa (görög nevén pedig Προύσα vagy Προύσσα) – 1326-ban került oszmán-török kézre, s egészen Drinápoly 1362-es meghódításáig az Oszmán Birodalom fővárosa volt; ezt követően pedig továbbra is fontos központ maradt. S bár Busbecq név szerint nem említi, de Musztafa fiaként Mehmedet azonosíthatjuk, aki 1547-ben született.

„Jelentették Szulejmánnak, hogy valahányszor unokája nyilvánosan megjelent Bursában (ahol nevelkedett), a város fiataljai neki sok boldogságot, apjának pedig szintén hosszú életet szoktak kívánni. És ez csak azt jelenthette, hogy a nagyapja hatalmának örököséül és apja megbosszulójának szerepére rendelte a sors; s Musztafa fiaként janicsárokból sem lesz hiánya. Így Musztafa halála sem jelentett semmilyen megnyugvást a birodalomra és az államra nézve.

Semmi nem lehet szentebb az ember számára a vallásnál, még gyermekei élete sem. A muzulmán vallás (így nevezik ők a sajátjukat, melyet ekként a legjobbnak neveznek) az Oszmán-ház uralmától és a birodalomtól függ, mely dinasztia, ha meginog, a vallás megállni nem tud. S az igazat megvallva e ház romlását semmi nem fenyegette jobban, mint a dinasztián belüli viszálykodás. Ezért, hogy a dinasztia, a birodalom és ugyanígy a vallás is megőrződjék, a viszályokat minden eszközzel még csírájukban el kell fojtani, akár a gyermekek megölése révén is: még a gyermekek feláldozása sem túl nagy ár akkor, ha a vallás biztonsága a kérdés. Musztafa fiát pedig ettől kevésbé óvta meg az, hogy apja bűnétől már kezdett megfertőződni: kétség sem fért hozzá, hogy a jövőben apja ügyének képviselőjévé válik.”

Brussza (Bursa) elnevezése egyébként vélhetőleg Bithynia egykori uralkodójának, I. Prusziasznak (i.e. 228-182) nevéből származik.

Mehmedtől Orpheuszig

A folytatásban Busbecq részletes leírását adja Mehmed halálának. Ennek előkészületeiről így ír:

„Az ilyen megfontolásoktól hajtott Szulejmán könnyedén aláírta unokája halálos ítéletét, ennek elintézését pedig Ibrahim pasára bízta, hogy az az ártatlan gyermek megölésére Bursába siessen. Miután oda megérkezett, első feladatául azt tette, hogy a gyermek anyját félrevezesse. Anyja tudtával és annak szemei láttára ugyanis nagyon is embertelen gaztettnek tűnt büntetésül megölni gyermekét. Emellett népfelkeléstől is tartani lehetett, s attól, hogy a dolog emiatt késedelmet szenved. Ibrahim pasa így a következő fortéllyal környékezte meg az asszonyt: azt a látszatot keltette, hogy Szulejmántól jött azért, hogy az láthassa az asszonyt és fiát – Szulejmán Musztafa megöletésekor nem a legjobb tanácsot követte, amire már ő maga is rájött. Mégis, annál kedvesebb lesz annak fia felé, mint amennyire igazságtalan volt Musztafával szemben. Még további hasonló dolgokat is mondott, hogy megnyerje az anya bizalmát, mely Rüsztem bukása óta némileg amúgy is megerősödött. Kedveskedését végül kis ajándékokkal toldotta meg. Néhány nap múlva arról kezdett el beszélni, hogy menjenek a városon kívülre, egy kis levegőváltozásra, és élvezzék a friss levegőt.”

Ezt követően Busbecq rátér a gyilkosság részleteire; az események taglalásakor azonban nem állja meg, hogy a történet drámaiságát ne oldja némi antik színezettel.

„Az eunuch arra vette rá, hogy másnap menjenek ki a környékre; az anya maga jöjjön kocsin, a fia pedig lovon menjen a kocsi előtt. A dolog minden gyanú felett állónak tűnt, úgyhogy a nő beleegyezet. Előállott a kocsi, de annak tengelye úgy volt összerakva, hogy a rögös útra érve el kellett törnie. Így vette tehát kezdetét városon kívüli szerencsétlen utazása. Az eunuch, mintha csak beszélgetésre használná fel a lehetőséget, messze előrelovagolt a fiúval. Amennyire sietve csak tudta, követte őket az anya is. De amint az út rázósabb részére értek, a köveken való erősebb rázkódástól a kerék tengelye eltört. Ettől, mint rossz előjeltől megrémülve, hosszasan tűrtőztetni nem bírta magát, s még a kocsit is hátrahagyva, gyalog indult gyermeke után, néhány szolgáló kíséretében. De eddigre az eunuch már elérte, amit akart: nem is várt sokat, hogy átlépje a gyilkosság helyszíneként szolgáló ház küszöbét, és kimondta a halálos ítéletet: a fiúnak a szultán parancsa szerint meg kell halnia. Erre a fiú, népének fegyelmezett módján azt válaszolta: elfogadja ezt, de nem a szultán jogán, hanem az Istenén, kinek engedelmeskedni kell. Így fojtatott meg hát a nagyreményű, ártatlan gyermek. Miután ezt véghezvitte, az eunuch a hátsó ajtón kiosont és amennyire csak tudott, elmenekült a helyszínről. Hamarosan az anya is a helyszínre ért, ki már megérezte, mi fog történni. Kopogott az ajtón, a amikor a megfelelő pillanat elérkezett, bebocsátást nyert. Ott találta fiának kis híján még dobogó szívű és lélegző, még élettől meleg testét. De e helyt jobb hagynunk lehullani a függönyt. Hiszen könnyebb elképzelni, semmint szavakba önteni, milyen az anya lelkiállapota fiának ilyen sorsa felett.

Az anya ezután kénytelen volt visszatérni Bursába, ahova megtépázott hajjal és megszaggatott öltözékben érkezett meg, mindent átható nagy jajgatás és hatalmas siránkozás közepette. És ekkor mindenünnen előszaladtak a bursai nők, szabadok és szolgák egyaránt, s amint értesültek e szönyű bűntettről, haragra gerjedtek, s bacchánsnők módjára özönlöttek ki a városkapukon. Azt az eunuchot keresték, azt az egyetlenegyet, akit – ha kézre kerül – elrettentő példaként kívántak feláldozni. De ő, előre látván a jövőt és tudván azt, hogy őt mint második Orpheuszt haragukban nehogy darabokra tépjék, menekülése során semmit nem hagyott figyelmen kívül.

De ideje visszatérnem eredeti szándékaimhoz.”

Az antikvitás kultúrájának igazi ismerőjeként Busbecq ezúttal sem állja meg, hogy saját korának eseményeit ne állítsa párhuzamba az ókori világ – akár éppen legendás – történéseivel. Amikor a bursai nők elől menekülő eunuch Ibrahim pasáról beszél, Orpheuszt hozza fel példaként a pasa lehetséges sorsának szemléltetésére.

Orpheusz, ki a mítoszok szerint magától Apollóntól kapta lantját, minden idők leghíresebb költőjeként és muzsikusaként lantjátékával még a fákat és a köveket is rávette, hogy zenéjét követve hagyják el helyüket. Kevesebb sikert aratott azonban Dionüszosz bacchánsnőinél. Orpheusz ugyanis Apollón papjaként a napkultuszt hirdette, a rá megharagvó Dionüszosz pedig felbuzdította bacchánsnőit, akik fegyverekkel betörtek Apollón templomába, és darabokra tépték Orpheuszt.

A folytatásban Busbecq – egy, a Musztafa és Mehmed meggyilkolása kapcsán tett nem kis kitérő után – visszakanyarodik megérkezésének idejéhez, 1555 januárjához. Leírásának folytatásaként sorozatunk következő részében a korabeli Konstantinápolyról olvashatunk.

Felhasznált források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Bernard Lewis: Isztambul és az oszmán civilizáció. Gondolat, Budapest, 1981

Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Gondolat, Budapest, 1974

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990

Robert Graves: A görög mítoszok 1. Európa, Budapest, 1981

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Képek forrása: wikimedia.org

Horváth Krisztián – Türkinfo