Egy tatár csillagász, Ulug Beg Számárkándból

A selyemút mentén fekvő középkori Számárkándot Ázsia gyöngyszemének tartották. Timurlenk birodalmának központja volt, aminek messze földön híres épületei a török-tatár származású Timuridák idején nyerték el páratlan pompájukat. Sajnos mára ennek csak egy része maradt fenn, és így az augusztusi forróságban, amikor két évvel ezelőtt Üzbegisztánban jártam, a Regisztán (Homok) tértől egykor északra magasodó palotának már a nyomát sem találtam meg.

Számárkánd története a régmúltba nyúlik vissza, amikor a görögök által használt nevén, mint Márákánd a Kr.e. VIII-VII. sz-i Szogdiána (Baktria egyik tartománya) az ókori Asszíriával tartott fenn kapcsolatokat, majd Médea és Asszíria háborújába keveredett bele. Más nevén Áfráziábnak is hívták az ősi szakka vezér neve után, aki a mondák királyát Sijávust, Kavus fiát mintegy három ezer évvel azelőtt megölte.

Számárkánd a legendák városa, ahol a múlt rejtve marad a félig feltárt romok alatt. A Timuridák számárkándi központjától mintegy három kilométerre Észak-keletre található Márákánd vagy más nevén Áfráziáb, a négyezer éve alapított ősi település romjait befedő domb. Szomszédságában egy múzeum őrzi a feltárt leleteket.0

Az ősi Áfráziáb a Siob folyó ágai mellett épült felA vad vidéken Nagy Sándor vezetésével átvonuló görögök a hellenisztikus kultúrát honosították meg Márákándban, amiről a régészeti emlékek tanúskodnak. Sztrábón görög történetíró megdöbbenéssel számol be a baktriaiak viselkedéséről, akik az öregség vagy betegség következtében megrokkantakat élve dobták az e célra tartott kutyák elé. Ezt megelőzően Hérodotosz beszámolója szerint Tomirisz a masszagéták – fia csalárd halála miatt a perzsák ellen bosszút esküdő – királynője emberi vérrel töltött vederben áztatta a masszagéták által legyőzött perzsa uralkodó, Kürosz élettelen fejét.

Mindezek ellenére, ezen a vad vidéken választott magának Nagy Sándor szíve szerinti feleséget, Roxánét, Oxüártész szogd főúr leányát. A történet szerint a frissen sült kenyeret megtörte, és felét nyújtotta a leánynak, ami a makedón szokás szerint a házasság kötését pecsételi meg. Mégis, amikor a szogdok lázadását követően Nagy Sándor dühében megölte Szogdiána kormányzására kijelölt fogadott testvérét Klitet, Márákándot leromboltatta, és a szogdokat legyilkoltatta.

Áfráziáb a perzsa akhaimenida korszakban jelentős kézműves negyeddel rendelkezett. A muszlimokat megelőző kora középkorban a város 12 m magas falai között több vallási közösség élt együtt, mint a zoroasztriánusok, buddhisták, keresztények. A selyemút élénk kereskedelmi kapcsolatairól tanúskodik az, hogy a város 12 kapuja közül az egyiket Kína kapunak hívták. Ebben az időben Számárkándban több papír malom működött, és számottevő mennyiségben állítottak elő kínai papírt.

Áfráziáb történelmi dombjától még tovább, észak-keletre fekszik egy kicsiny folyó partja feletti sziklán az a különleges ereklye, ami a perzsa kapcsolatok emlékét őrzi. A bibliai Dániel próféta legendásan megnyúlt koporsója található az itt emelt épületben. A történelmi források szerint Dániel Dáriusz idején volt satrapa Perzsiában, és síremléke a perzsiai Szúzában található. A fákkal és virágokkal szegélyezett vízpart felől egy kőlépcsőn feljutva léptem be az épületbe, ahol ezt az ereklyét őrzik.

A régészek, történészek számára elsősorban az lehet érdekes, hogy az ereklye valódi-e vagy sem, illetve ki és mikor készítette ezt koporsót. Számomra inkább az az elgondolkoztató, hogy az ereklye, amit Timur idehozatott, mint hadizsákmányt, vajon mit jelentett számára? Vajon volt olyan az udvarában, aki elmesélte neki Dániel próféta történetét, híres jóslatát Babilon pusztulásáról és a zsidók kiszabadulásáról?

A korai középkori Számárkánd és a Timuridák Számárkándja között egy mély bevágású völgy fölötti domboldalon fekvő ősi temetőben található a Sah-i Zindáh (Élő király) mauzóleum és temetkezési komplexum, ami a gyönyörűen díszített építmények miatt Számárkánd egyik fő látványossága lett.

Még a török eredetű Karahanidák idején a XI. században emelték itt az első síremléket Kuszám Ibn Ábbász emlékére, aki Mohamed unokatestvére volt. A legenda szerint a városért harcoló arab seregek vezérét Kuszám Ibn Ábbászt imádság közben meglepték, és megölték a helybéliek. Levágott feje elgurult itt a temetődombon, de ő utánament, felkapta, majd egy megnyíló hasadék elnyelte a vezért, és többet nem látták testét. A muszlim Számárkánd patrónusát tiszteli benne.

Később a Sah-i Zindáh egyre bővült újabb és újabb mauzóleumokkal, amelyek a közép-ázsiai kerámia díszítés kimagasló remekműveit őrzik. Timurlenk idején teljesedett ki ez a temetői mauzóleum negyed, ahová Timurlenk számos női családtagját, rokonát, vezérét temették el.

Amikor a közép-ázsiai Barlas törzs élére álló fiatal Timur belépett a zöldellő Számárkánba, bizonyosan megérezte, hogy Számárkánd és az ő élete elválaszthatatlanul összefonódik majd, bárhogyan is alakuljon a mongolok és a török-tatár törzsek közötti hatalmi harc. De részleteiben még sejtelme sem lehetett arról, hogy a családi mauzóleumban majd mellé temetik unokáját, Számárkánd hercegét, aki sokkal inkább a csillagászati észleléseiről válik majd ismertté, mint uralkodói tetteiről.

A történelemből, mint rettegett és kegyetlen uralkodóként ismert Timur, akinek saját maga által létrehozott birodalma Bagdadtól Kína hátáráig terjedt Ázsiában, új fényűző Számárkándot épített a régi IX.-XII. századi Számánida, Gáznevida és Káráhánida várossal szomszédosan, attól délre a Siob folyóból elvezetett csatornák között. A mérhetetlen hadizsákmány, és a messze földről Számárkándba hozatott mesterek munkája Számárkándot az iszlám művészet sajátosan egyéni utánozhatatlan remekművévé formálta. Az építőkő híján gyakran téglából emelt hajlékonyabb formájú épületek szamárhátíveinek és kosárgörbéinek és mindenféle geometriai mintázatának kiismerhetetlen szövevényéből kimagasló tornyok, a mindent beborító kerámia és alakos festett csempe díszítés határozza meg ezt a különleges megjelenést.

Ez a Timur, aki nem ismert el más uralkodót magán kívül, aki a török szultánt Bájázitot („Mennydörgést”) láncra verette, mégis megvallotta, hogy az „igazságosság hatalom”, és tanítómesterének sírja köré építette saját mauzóleumát, ahol a mester sírjának lábához temettette el saját magát Számárkándban. Ebben a mauzóleumban vannak eltemetve fiai és unokája Ulug Beg is.

Timur 1407-ben bekövetkezett halála után a birodalmának örököse legkisebb fia, Shah Rukh lett, aki a birodalom székhelyét Herat-ba helyezte át, és legidősebb fiát az akkor 16 éves Ulug Beget Számárkánd kormányzójává nevezte ki, amely címet Ulug Beg 40 évig viselt, amíg rövid két évre apja halálát követően a Timurida birodalom egyeduralkodójává nem vált.

Arthur Berry cambridge-i professzor 1910-ben New Yorkban kiadott „Az Asztronómia rövid története” című könyve, a következőképpen méltatja Ulug Beget, Timurlenk unokáját a számárkándi csillagászt.”

Közel két évszázaddal Nászriddán Ál Túszi után, Ulug Beg (1394 – 1449) a kegyetlen tatár uralkodó Timurlenk unokája, személyesen vett részt az asztronómiai kutatásokban, és egy obszervatóriumot épített 1420-ban Számárkándban, ahol segítőivel együtt végzett észleléseket. Egy megújított táblázatot adott ki a bolygókról, de a legfontosabb munkája egy csillag katalógus volt, amely bár majdnem ugyanazokat a csillagokat foglalta magában, mint Ptolemáiosz katalógusa, csakhogy újonnan mért adatokkal. Valószínűleg ez volt az első teljességében független katalógus Hipparkosz óta. A csillagok helyzetét szokatlan pontossággal határozta meg, éppúgy az éggömbi szélesség, mint az éggömbi hosszúság esetén. Az újkori eredményektől néhány másodpercnyi pontossággal eltérő eredmények azt mutatják, hogy a korabeli műszerei kimagaslóan precízek voltak.

Óvatos fogalmazása a műszereket illetően érthető, hiszen a számárkándi csillagvizsgáló a Timuridák elmúlásával az enyészeté lett. A romjait a föld betemette, és a 16. századtól kezdve ismeretlen volt, még a helye is. Csak az említett könyv kiadásával egy időben leltek rá a középkori Számárkándtól északra található ősi Áfráziáb környéki ásatások nyomán a helyére, majd az ezt követő években tárták fel a háromemeletes, mintegy negyven méter átmérőjű hengeres formájú épület maradványait.

Érhető, hogy Ulug Beg a középkori Számárkándtól néhány kilométerre északra egy elhagyott dombot választott arra, hogy felépítse ezt a csillagvizsgálót ott, olyan távol a várostól, ahol az éjszakai Számárkánban világító mécsesek és fáklyák fénye már nem halványította el a kéklő égbolt legapróbb csillagának a pislákoló fényét sem. Akkoriban távcső hiányában, éjszaka szabad szemmel kémleleték az égboltot, de még Kepler kortársa Thycho Brahe is így mért a 16. században.

Az ásatások valóban impozáns méretű, még 1428-ban elkészült, de alig 30 éven át működő csillagvizsgáló falainak maradványait tárták fel. A szextánst, ami egy kézbe vehető méretű távcsőből és egy negyedkör alakú szögmérőből áll, amit az újkori tengerészek arra használtak, hogy meghatározzák a helyzetüket a tengeren, és a partvonalakról térképet készítsenek, itt egy asztrolábium helyettesíti. A távcsőnek az egyébként harminc méteres kör középpontjában fixen elhelyezett irányzék és a kerület mentén mozgatható irányzék együtt felel meg. A szögmérőt pedig a harminc méter sugarú negyedkör alakú lépcsőt határoló fal két íve helyettesíti. Ezt rejti magában az egyébként henger-alakú épület.

Amikor ott jártam magam is letekintettem ennek a harminc méter magas lépcsőnek a tetejéről ebbe az észlelő folyosóba az átellenben található észlelő nyílással, ami az épület tetején van. Mivel a falak és az emeleti födémek állapota bizonytalan, és az esetleges ásatás során az eredeti észlelő folyosó beomolhat, ezért Ulug Beg csillagvizsgálója, ami egykor a felszín fölé magasodott, ma még továbbra is a föld alatt van.Az emberek képzeletében a középkori csillagászat gyakran összefonódik az asztrológia vagyis a csillagjóslás gyakorlatával. Ennek ellenére az asztronómiai mérési eredményeknek számos gyakorlati alkalmazása volt és van. A csillagok éggömbi szélességnek és hosszúságának ismeretében meghatározható egy földfelszíni hely szélessége és hosszúsága, és megfordítva az ismert földrajzi szélességű és hosszúságú helyről pedig a csillagok éggömbi szélességét és hosszúságát tudjuk meghatározni.

Sztrabón, az ókori történész „Geográfia” című könyvében a földrajzi elhelyezkedést elsősorban a mért földfelszíni távolságok alapján próbálta leírni, bár a Föld gömb alakjáról is írt, és annak megmérését is megemlítette. A középkori hajózási térképek szerkesztése esetén, egyre inkább hangsúlyt kaptak az egyes ismert földrajzi koordináták (szélesség és hosszúság) is. Az 1400-as évektől szerkesztett térképek a gömbi elhelyezkedést vetítették ki síkra, ami az 1500-as évektől kezdve a szélességi és hosszúsági hálózatok ábrázolásával is kibővült.

Így a csillagászati mérések közül egy-egy város földrajzi koordinátáinak a meghatározása a térképek készítéséhez elengedhetetlenül szükséges. A csillagok koordinátáinak a folyamatos észleléséből, illetve azok változásából lehet következtetni az év pontos hosszára, az égitestek hozzájuk mért helyzete alapján azok pályája meghatározható, illetve mozgásuk előre jelezhető. A csillagkatalógusok pedig a tengerészek számára jelentettek segítséget a hajó útvonalának a meghatározásában.

Ulug Beg nemcsak csillagvizsgálót épített Számárkándban, hanem apja által emelt citadella és Kuk Szeráj palotától keletre néhány száz méterre a Regisztán téren új tágas Mádrászátot emeltetett 1417-20 között, ahol mindenféle tudományt oktattak. Itt ebben az épületben oktatott geometriát tanítványainak Számárkánd ura. Csillagászat iránti vonzalmát tekintve állítólag az gyerekkori élmény volt meghatározó, amikor az Álborz hegységben Nászriddán Ál Túszi Maragában épített csillagvizsgálóját meglátta egy Timur által vezetett hadjárat során. Nászriddán Ál Túszi itt Maragában készítette az úgynevezett Ilkán táblákat Hülegü Dzszingisz kán unokájának uralma idején, mielőtt Bagdadba költözött. Ulug Beg iskolájában vele együtt tanított a matematikus Kádizáde al-Rúmi, illetve obszervatóriumban vele együtt dolgozott, és a méréseket végezte al-Kashi és Kadi Zada, amit végül Kushji fejezett be. Tőlük is fennmaradtak korabeli beszámolók és tudományos munkák.
0
Ulug Begről elterjedt történetek szerint, miközben lovon vágtázott, akkor is képes volt hiba nélkül a neki feltett kérdésre pontosan válaszolni, miszerint a muszlim időszámítás szerinti év egy adott napjának a keresztény időszámítás melyik éve, hónapja és napja felel meg, illetve megfordítva.

Ulug Beg kiemelkedő tudása és sajátos iskolája, amely a korabeli iskoláktól semmivel sem maradt le, mégsem tudott kivirágozni a technikai fejlődésben, az általános közműveltségben, és úgy múlt el nyomot sem hagyva a követő nemzedékek életében, mint ahogy a csillagvizsgálóját is betemette a pusztai szél által felkavart por és törmelék. A megújuló hatalmi harcok, az új nomád betelepülők, a tudással szembeni gyanakvás éppúgy szerepet játszottak ebben, mint a közben átalakuló, új ismeretekkel bővülő világtól való elzártság.

Amikor apja halálát követően a családon belüli hatalmi harcok fellángoltak, Ulug Beg csapdába került. Vagy gyáván meghunyászkodik remélve, hogy esetleg így megtarthatja iskoláját a gyanakvó és áskálódó ellenségei között, vagy megpróbálja megvédeni a virágzásnak indult számárkándi tudományos életet.

Unokaöccse Mirza Ala-ud-Daulah kikiáltotta magát Shah Rukh utódának Heratban. Ulug Beg legyőzte unokaöccsét 1448-ban, és Herat lakóin kegyetlenül megtorolta árulásukat. Azonban lázadó unokaöccse testvére, Mirza Abdul-Kaszim Babur, bátyja segítségére jött, és visszaverte Ulug Beget. Ulug Beg visszavonult a saját fia által kormányzott Balkhba, ahol az fellázadt ellene, és eretnekséggel vádolta meg a tudós Ulug Beget.

A megtört Ulug Beg ezt követően mekkai zarándokútra indult, hogy visszanyerje belső nyugalmát. Azonban fia Abd al-Latif parancsára a hitetlennek bélyegzett Ulug Beget zarándokútja közben elfogták, és lefejezték. Folyamatos csatározásokban Abd al-Latif sem élte túl egy évnél tovább apját, Ulug Beget. A hatalomra jutó Abdullah ekkor Ulug Beget nagyapja mellé, mint iszlám mártírt temette el a Számárkándi mauzóleumban.

A hatalmi harcok azoban tovább foytatódtak előrevetítve Timur birodalmának széthullását. Néhány évtizeden belül egy új nép a Sájbánidák által vezetett üzbégek foglalták el Számárkándot és a történelemből Transoxiánának ismert vidéket, hogy megalapítsák saját államukat, amiből a mai Üzbegisztán megszületett.

A muszlim világban egészen a 19. századig használták kézírásos formában az arab és török nyelvre is lefordított eredetileg perzsa nyelven írt könyvét a Zij-i Ulug Beg-et, amely a korabeli csillagászati ismeretek összefoglalása mellett az időszámításra, csillag koordinátákra, gömbháromszögtanra és trigonometriai adatokra vonatkozó részekből állt az asztrológiai kiegészítés mellett. Ezeket a kézzel másolt könyveket Tunisztól Kairón át egészen Indiáig használták.

Európában a 16. században a könyvnyomtatás elterjedésével lehetőség nyílt a csillagászati eredmények hasznosítására, ami elsősorban a nyomtatott földrajzi világatlaszok és az egyre pontosabb nyomtatott térképek közkinccsé válásában jelent meg. Először 1650-ben jelentek meg az eredetileg perzsa nyelven írt munkái (Zij-i Ulug Beg) Iohannes Gravius Anglus latin fordításában az eredetit is tartalmazó kétnyelvű kiadásban Londonban, amit nemsokára több európai országban is kinyomtattak, egyebek között Lengyelországban is. Ezek tartalmazzák csillagkatalógusát, egyéb csillagászati és trigonometriai táblázatait.

Az 1700-as és 1800-as években kiadott francia és angol nyelvű csillagászat történeti összefoglalók szinte kivétel nélkül megemlékeznek munkásságáról. Az 1843-as évben Londonban Francis Baily által kiadott összehasonlító csillag katalógus Ptolemaiosz, Ulug Beg, Tycho Brahe, Halley, Hevelius katalógusait adja ki egy könyvben, kiváló lehetőséget teremtve ezzel a különböző korok különböző csillagászati eszközeivel történt mérések összehasonlítására.

Ulug Beg munkássága követők nélkül nem adott újabb lendületet Számárkánd kulturális tovább fejlődésének. Látszólag eredménytelen véget ért az általa létrehozott tudományos iskola. Az akkor elveszett hírnevet valamennyire kárpótolja az az elismerés, amit az utókor csillagászai részéről kapott, egyebek között azzal is, hogy 1830-ban a német csillagász Johan Heinrich von Mädler egy krátert nevezett el róla az általa készített Hold térképen.

Azonban a legnagyobb érdeme, ami örök példaként áll elsősorban az üzbég fiatalok számára, de végül is mindenki számára a világban az az, hogy gyerekkori élménye nyomán megtalálta élete valódi célját, és a rendelkezésére álló eszközöket felhasználva megvalósította azt, hogy hasznára legyen népének és az emberiségnek az igazság megragadásában és átadásában.

A könyörtelen idők és az uralkodók által elkövetett kegyetlenségek ellenére az utókor méltán tekint fel azokra, akik nemzetük javát szolgálták a kultúra, műveltség, tudomány felvirágoztatásában. Így érthetővé válik, hogy az üzbég nép büszkén tekint a Timuridák örökségére, és Taskent központjában áll a Timuridák emlékének szentelt múzeum, amelyet a hazafiságról, és a hazaszeretetről szóló idézetek díszítenek.

Budapest 2013. 08. – Demeter Tamás