Egy tál leves és remény a hajléktalanoknak

Riada Asimovic Akyol írása, 2019.

Az isztambuli Taksim tér egyik keskeny kis mellékutcájában Ayse Tukrukçu aranyos és barátságos éttermében fogadja pártfogoltjait. A nyüzsgő Beyoğlu körzetben rengeteg hely kínál különféle ételeket, de a Hayata Sarıl („Ölelő élet”) küldetése kiemelkedik ezek közül. Az étterem 11 órától 18 óráig a szokásos fogásokat kínálja vendégeinek, ezt követően azonban a „hajléktalan barátoknak” szolgálnak fel ételeket. Bár nincsenek hivatalos adatok, de Isztambulban mintegy 7.000 hajléktalan élhet és Tukrukçu tárt karokkal fogadja őket. De ami még ennél is fontosabb: alkalmazza is őket – anélkül, hogy túl sokat kérdezősködne.

„Nincs jogunk, hogy ítélkezzünk az itt dolgozó emberek felett. A múlt az ajtón kívül marad – mondjuk nekik. Annyit tudunk róluk, amennyit megosztanak velünk” – mondja Tukrukçu.

A Hayata Sarıl közösség amellett, hogy munkalehetőséget kínál, más – munkalehetőségekkel kapcsolatos – információkról is tájékoztatja őket. Pszichológiai támogatást, pénzügyi képzést és higiéniai oktatást is nyújtanak. Mindez Tukrukçu jövőképének a része, amelyben nemcsak élelmezik a hajléktalanokat, hanem helyes mederbe próbálják terelni az életüket. Az azonos nevű alapítvány részeként működő étterem egy virágzó társadalmi felelősségvállalási projekt része. A projekt megszületését a tulajdonos saját élettörténete ihlette, és ma már TEDx beszélgetések, egy könyv és egy dokumentumfilm fő témája.

Tukrukçu a családon belüli erőszak túlélője, gyermekként számos borzalommal szembesült. Tinédzserként elhagyta otthonát, és házassága is szörnyűséggel teli volt: 1993-tól második férje prostitúcióra kényszerítette.

„Az nem munka, hanem rabszolgaság volt – az év 365 napján” – meséli. „Egy munkanap – a törvény szerint – nyolc óra. Akkor én miért dolgoztam napi 14-16-18 órát?” – mutat rá a jogi és általános képmutatásra, mely a nők társadalomban elfoglalt helyével és értékével kapcsolatban merül fel. 1996-ban „kivásárolta magát” a bordélyházból, ahol dolgozott, és feleségül ment az egyik ügyfeléhez. Miután évekig szenvedett férje fizikai és verbális bántalmazásától, 2001-ben elhagyta őt – összetörve és nincstelenül. „Nem volt hova mennem és nem volt semmim, amit magammal vihettem volna. De az életem veszélyben volt, és örülök, hogy megmentettem” – mondta. A következő évben, 2002-ben a Sefkat-Der, a hajléktalanokat és a zaklatások áldozatait segítő egyesület segítségével Isztambulba került. Az elkövetkező néhány évben alkalmi munkákat végzett Isztambulban, de legtöbbször munka és fedél nélkül, éhezve tengette életét. 2003–2004 között négy és fél hónapon át hajléktalanként élt Isztambul utcáin, fürdésre nem volt pénze, az éttermek maradékain élt és kórházi mentőszobákban aludt. A 2000-es évek közepén azonban újra kapcsolatba lépett a Sefkat-Derrel, és – kezdeményezésének köszönhetően – 2014-től a hajléktalanok ingyen leveshez juthatnak. Tukrukçu azóta az év minden napján levest készít és oszt hajléktalanoknak. 2016-ban egy konferencián vett részt előadóként, ahol elmesélte terveit: szeretne egy éttermet nyitni, ahol a hajléktalanoknak ételt osztana és alkalmazná is őket. Ezt követően 2017 novemberében az adományokból és különböző társaságoktól kapott támogatásokból alapítványt hozott létre és megnyitotta az éttermét. Azóta – 600 önkéntes segítségével – az alapítvány 41.300 tál ételt osztott ki „hajléktalan barátaiknak”, 38 órában pszichológiai támogatást nyújtottak, 24 órában bevezetés a főzési ismeretekbe képzést és három óra ipari higiéniai oktatást tartottak. A TIDER élelmiszerbankkal együttműködve – a kezdeményezésnek köszönhetően – több mint 2 000 kg élelmiszer menekült meg a pazarlástól. Hetente hat napon 100–120 ember élvezheti az ingyenes étkezést, a rekord pedig 183 ember volt egy nap alatt. Isztambul legjobb séfjei is támogatják Tukrukçu erőfeszítéseit az étterem megnyitása óta. Egy neves pék kenyeret biztosít, és számos vállalkozás anyagi támogatást nyújt. 2019 májusában a Radisson Hotellánc és az étterem egy 8 hónapos együttműködési megállapodást írt alá. Két főszakács külön menüt készít a hónap minden napjára. Tukrukçu fáradhatatlan erőfeszítéseinek köszönhetően tevékenysége a média figyelmének középpontjába került, és szeretne még fenntarthatóbb és értelmesebb változásokat eszközölni. Következő, 2020-as projektje egy olyan helyiség kialakítása, mely mosodaként és zuhanyzóként működne hasonlóan az étteremhez: szolgáltatásait nappal a fizető vendégek, éjjel pedig a rászorulók vehetnék igénybe. Egy rehabilitációs központot is szeretne nyitni, amely a hajléktalanokat traumáik feldolgozásában segítené. Munkássága, melyet saját személyes tapasztalata táplált, segít felhívni a figyelmetazoknak a nehézségeire, akiket az állam és a társadalom figyelmen kívül hagy.

Tukrukçu a 2007-es parlamenti választásokon független jelöltként indult, azt tűzte zászlajára, hogy az övéhez hasonló sorsú nőket láthatóvá tegye. Napjainkban számos beszédet tart Törökország különböző egyetemein. Szereti ezeket találkozásokat, mert a fiatalok fogékonyak a történeteire. Hangsúlyozza, hogy változás szükséges a peremre szorult és kiközösített személyekkel kapcsolatos ítélkező magatartásban. Mindenféle címkézés nélkül harcol a hajléktalanokért és azokért a nőkért, akiket megerőszakoltak vagy szexmunkásnak adtak el. Elveti a kulturális előítéleteket és mindenkit arra sarkall, hogy támogassa éttermét: akár úgy, hogy vendégként ott étkezik, önkéntesként ott dolgozik vagy terjeszti a hasonló projektekkel kapcsolatos információkat. „Nem vagyok oktató. Elmondhatom a tapasztalataimat, és ebből le lehet vonni a tanulságokat” – mondta Tukrukçu. „Nem azért születtünk erre a világra, hogy megalázottak, kirekesztettek és eltaposottak legyünk. Annyi hajléktalantemető van Törökországban! És én nem akarok odamenni. Ez legyen a zárszó.”

Forrás: Al-monitor

Fordította: Lukács Eszter – Türkinfo