Edirne – történelem, máj, olajbirkózás

A törökországi Edirne városa is az a hely, amelyet nem lehet néhány óra alatt felfedezni. A település több évezredes múltja belengi minden négyzetméterét, a szűk utcácskákban, az építészeti emlékek között barangolva elszédít a múlt. Elszédít, hogy aztán illataival visszacsábítson a jelenbe, különösképpen, ha egy edirnei sült májat árusító kis étkezde mellett sétálunk el.

Edirnét egészen az 20. század elejéig Hadrianopolisként emlegették, mi, magyarok csak Drinápolyként ismerjük. Ma Törökország legnyugatibb városa, egészen közel a görög és bolgár határhoz. Isztambultól mindössze 2,5 órányira fekszik, és igazi élmény átszelni az egykori római provinciát, Thrákiát, főleg tavasszal, amikor minden harsogó zöld, és egészen olyan érzés, mintha az Alföldön utazna az ember.

Edirne egykor

Régóta lakott település, amit már az ókori görög mitológia is említ, azt hiszem, az ilyeneken a magam fajta törökországi lakos már el sem csodálkozik. A Hadrianopolis elnevezést az ókori római császárról, Hadrianusról kapta, aki Thrákia központjává tette. A várost 1362-ben foglalták el az Oszmán Birodalom seregei, és egészen 1453-ig, Isztambul (akkori nevén Konstantinápoly) bevételéig a birodalom fővárosa volt. Státusának megfelelően nagyon sok épületet emeltek itt, hisz a szultáni udvart kellett kiszolgálnia. Stratégiai jelentősége később sem csökkent, a szultánok innen indították európai hadjárataikat, I. Szulejmán is innen indult Magyarország felé a 16. században.

Edirnének van még magyar vonatkozása, itt késztette el Orbán mester, vagy másképpen Macar Orban azt az óriási ágyút, amellyel II. Mehmet szultán 1453-ban be tudta venni Konstantinápoly városát. A székely Orbán mester az ágyúöntéséről híres Brassóban tanulta ki a mesterséget, majd onnan került Konstantinápolyba. A legenda szerint maga a szultán menekíttette ki az akkor börtönben raboskodó Orbán mestert a városból, miután hallott különleges szakértelméről. Edirnébe vitette, ahol azonnal elkezdték a később Bazilika szuperágyú néven elhíresült fegyver tervezését, amellyel végül a Bizánci Birodalom addig bevehetetlen fellegvárát is elfoglalták.

Az Oszmán Birodalom idején

Edirne mint a birodalom nyugati kapuja, és közel 100 évig annak fővárosa, sok épülettel gazdagodott. Fürdők, paloták, mecsetek épültek a hozzájuk tartozó oktatási központokkal (medreszék), karavánszerájokat húztak fel, amelyek a forgalmas kereskedelmi útvonal pihenőhelyéül szolgáltak. Itt található a híres Yıldırım Bayezid-mecset mint a város első emlékműve, a Régi mecset, amelynek alapjában egy darab van a szent Kába-kőből, a csavart minaretes mecset és a Muradiye-mecset is.

A legfontosabbakat azonban Mimar Sinan, azaz Szinán mester tervezte és építtette, ő a 16. században élő és alkotó mérnök volt, akit az iszlám építészet legnagyobb alakjának tartanak. Szinán mester nevéhez 476 épület fűződik, amelyek közül ma is áll 200. Munkáival évszázadokra meghatározta az építészetet, a mesterek később az ő munkáit másolták és adaptálták.

Úgy tartják, hogy ő maga az Edirnében megépült Szelim-mecsetet (Selimiye Camii) tartotta főművének. Monumentális épület, méreteivel lenyűgöz, amikor az ember belép rajta, a gyereknek a szép mintás szőnyeg tetszett a legjobban. Az óriási központi kupola nyolc vastag oszlopon nyugszik, köztük árkádos terek találhatók. A hosszú életű Szinán mester sokat kísérletezett, és ő alkalmazta először a kupolák, félkupolák és támfalak rendszerét is. A dzsámihoz az iszlám világ négy legmagasabb minaretje tartozik.  Különlegességük, hogy mindegyikben egymástól független csigalépcső vezet fel a minareten található három galériára. A dzsámi megépítésével Szinán mesternek nem titkolt célja volt, hogy felülmúlja a Bizánci Birodalom egykori temploma, a Hagia Szophia kupolájának méretét, ez pár centivel sikerült is neki.

A dzsámi monumentális méretei letaglóznak, miután a lábbelit kint hagyva beléptünk, a gyerek a végeláthatatlan vörös szőnyegen szaladva azt gondolta, egy óriási játszóházba érkeztünk. Kereste ugyan a klasszikus értelemben vett játékokat, majd gyorsan feltalálta magát azok nélkül is.

Szintén Mimar Sinan nevéhez fűződik a Marica-folyón átívelő Meric-híd tervezése, amelyet sikerült naplemente idején megcsodálni, állítólag I. Szulejmán szultán ugyanezt tette a 16. században.

Edirne másik lenyűgöző építészeti emléke a II. Bayezid szultán által 1488-ban építtetett épületegyüttes, amelyet a világ egyik legelső közkórházaként tartjanak számon, és ma II. Bayezid Orvostörténeti Múzeumként látogatható. A kórházban az akkor még Európa-szerte ismeretlen gyógymódokat alkalmazták: a mentális betegségben szenvedőket zene, víz és illatok segítségével kezelték! Az edirnei darüşşifa, azaz gyógyulás háza 400 éven keresztül látta el betegeit, a kórház mellett orvosi iskolát, vendégházat és közkonyhát is működtettek.

Edirne sok felfedeznivalót tartogat

Ha sok időnk van, érdemes ellátogatni még a városban található több zsinagógába és templomba, valamint a helyi múzeumokba (Edirne Régészeti és Néprajzi Múzeum, Török és Iszlám Művészeti Múzeum, Dar-ul Kura Madrasa, Lozan Emlékmű és Múzeum, Balkán Háborús Múzeum). Természetesen nem szabad kihagyni az Ali pasa fedett bazárt sem, ahol a csecsebecsék mellett megtalálható a híres edirnei gyümölcsalakú szappan és a nagy hagyományokkal rendelkező, népviseletbe bújtatott edirnei baba is. Utóbbi kifejezetten tetszett a lányomnak, bár a szappanokat is előszeretettel forgatta.

A város szűk utcácskáiban barangolva elkerülhetetlen, hogy megcsapjon a sült máj illata, én már előre vártam a pillanatot, hogy eredetiben megkóstolhassam a mindenhol csak edirnei májként emlegetett ételt. A vékonyra szeletelt borjú- vagy báránymájat lisztbe hempergetve forró, bő olajban sütik ki, mellé ropogósra sütött csípőspaprikát, hagymasalátát és csípős szószt kínálnak. Néhány héttel ezelőtt éppen 600 kg-ot sütöttek belőle egy erre az alkalomra készíttetett 7 m átmérőjű, 80 cm mély serpenyőben, hogy bekerülhessenek vele a Guinness-rekordok könyvébe.

Ha már helyi ételkülönlegességek, nem kevésbé ínycsiklandó az edirnei fasírt sem, sőt, ha ott jár valaki, muszáj beszerezni néhány fajtát az edirnei fehér sajtokból. Van mindenféle: kecsketejből, tehéntejből, zsíros, félzsíros, fűszeres – micsoda szerencse, hogy a sok-sok kisboltban kóstolni is lehet, mielőtt az ember meghozná a döntést. És akkor nem is említettem még a marcipánt, a pisztáciás sütit, valamint a Kavala-süteményt, ez utóbbi egyfajta linzertésztából készült aprósütemény.

A város és környékének felfedezés még mindig nem teljes, hamarosan itt a szezonja a hagyományos Kırkpınari Olajbirkózó Bajnokságnak, a verseny helyszíne mindössze néhány kilométerre található Edirnétől. A rendezvényt minden évben június végén – július elején tartják, idén július 2-8. között mérkőznek meg egymással a versenyzők. Az olajbirkózás Törökország nemzeti sportja, a kırkpınari bajnokságot az 1300-as évek óta tartják, idén 657. alkalommal lesz. A kırkpınari olajbirkózást 2010-ben vették fel az UNESCO szellemi örökségek listájára, mint a legrégebbi sportverseny 2001-ben került a Guinness-rekordok közé.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy Edirnében született hölgy rokonunk vezetett körül minket ott jártunkkor. Tőle azt is megtudtuk, hogy ennek a vidéknek a hölgyei különösen szeretik a cicomát, és sokkal színesebben, több kiegészítőt használva öltözködnek más régiókhoz képest. Az ország másik vidékéről származó férje mosolyogva helyeselt.

A nap zárásaként nem szabad kihagyni a naplementét a Marica-folyó hídjánál, és ha már ott vagyunk, kortyoljunk el közben egy török teát is…

Képek és cikk: K. Tengeri Dalma – Türkinfo