Çiğdem Aslan: „A zene utazás, határtalan szabadság!”

Május 13-án ad először koncertet Magyarországon a Müpában Çiğdem Aslan isztambuli születésű kurd énekesnő, aki a nálunk kevésbé ismert rembetikó műfajt képviseli. Repertoárja nagyon színes: a rembetikón kívül szefárd, arab, és anatóliai regionális népdalokat is énekel. Az énekesnő Palya Bea meghívására érkezik Budapestre, hogy együtt varázsolják el a közönséget. A „Selymeim” koncertsorozat első koncertje igazi zenei csemegének ígérkezik.

Magyarországon a görög zene alatt főleg a tradicionális népzenét és a popzenét értjük. A rembetiko nem terjedt el széles körben, nem sokat tudunk róla. Először is, mesélne róla, milyen volt az első találkozása a rembetikóval, miért éppen erre esett a választása? A gyönyörű dallam, a szöveg, vagy a szókimondása és merészsége ragadta-e meg elsősorban?

Akkor kezdtem el rembetikót/szmirneikót (a rembetikó a szmirneikóból ered) énekelni, mikor angol irodalom szakos hallgatóként beléptem az Isztambuli Egyetem zenekarába. A zenekar éppen egy olyan projekten dolgozott, amely Anatólia etnikai sokszínűségét, gazdagságát hangsúlyozta, így eredeti dalokat gyűjtött és adott elő különböző nyelveken. Rembetikót görögül, alevi dalokat törökül; és ezen kívül kurd, örmény, szefárd és arab dalokat is. Így kezdődött az egész. Engem főleg a rembetikó vonzott, de az előbb említett nyelveken is énekeltem. Visszatekintve erre az időszakra, emlékszem, hogy egyáltalán nem volt furcsa számomra ezeken a nyelveken dalolni, úgy éreztem, mintha a saját kultúrám kódját fejteném meg. A dallamok, a stílusok egyazon földön születtek és terjedtek el, miközben kölcsönösen hatottak egymásra.

Egy személyesebb kérdés: az Ön számára ez a személyes szabadságról is szólt? A környezete támogatta ebben, vagy ki kellett állnia magáért?

Az éneklés természetes dolog volt számomra, a mindennapjaim része, mivel az én kultúrámban, az alevizmusban nagyon fontos szerepet játszik a szájhagyomány, a történetmondás, a versek, a zene… Az előbb említett projekt célja is az volt, hogy felhívja a figyelmet ezekre a beolvasztott, elnyomott kultúrákra. Természetesen személyes ügy is volt számomra, hogy közvetíthettem a saját kultúrámat és a többi említett kultúrát is. Egy nagyon jó barátom, Meral Harmanci sokat bátorított, hogy csatlakozzam a zenekarhoz, és azóta az életem teljesen megváltozott, egyszerűen minden jobb lett.

A patriarchális társadalmakban mint a görög vagy a török, rembetikó énekesnek lenni bátor és individualista tett volt, mivel ez egyfajta lázadó zenének számított, egy időre be is tiltották. Mennyiben változott a politikai színezete azóta? Pusztán zenei műfajjá vált, amely már nem vet fel érzékenyebb kérdéseket?

A rembetikó a társadalom alsóbb rétegeinek zenéje volt, eleinte politikai színezet nélkül. Az első dalok főleg bűntettekről és szerelmi ügyekről szóltak. Igen, lázadó dalok ezek, mivel drogról, bűnről, a társadalom számkivetettjeiről mesélnek.

A diktatúra évei alatt mindez megváltozott, a szövegírók politikai tartalmat is csempésztek a dalokba. Jó példa erre a ‘Νύχτωσε χωρίς φεγγάρι / Nychtose Choris Feggari/ , azaz a Holdtalan éj című dal, amelyet a negyvenes évek végén szerzett Apostles Kaldaras és egy politikai fogolyról szól:

Vannak új, a rembetikó hagyománya alapján írott dalok, vagy csak a régieket éneklik?

Ez egy eléggé sokat vitatott és kutatott téma, de sokan vélik úgy, akik ismerik és szeretik a rembetikót, hogy ez a műfaj az ötvenes években meghalt, valami más lett belőle. Én is közéjük tartozom; az ötvenes évek után ebben a stílusban íródott dalokat nem tartom rembetikónak.

Európában sokfelé ad koncerteket, a rembetikó a reneszánszát éli. Miért olyan népszerű napjainkban is?

Nagyon boldog vagyok, hogy bemutathatok egy kort és egy régiót a dalokon, történeteken keresztül olyanoknak, akik nem ismerik. Olyan világban élünk, ahol az emberek mobilisabbak, mindenki utazik, sokan elköltöznek a világ különböző tájaira és viszik magukkal a kultúrájukat, ami kíváncsiságot ébreszt másokban. Úgy gondolom, a rembetikó részben ennek köszönheti népszerűségét. Az embereket érdeklik a műfaj történetei, főleg a Piresus stílusú rembetikó, amely több nyugati elemet tartalmaz, így könnyebben befogadható az európai közönség számára.

Palya Beával együtt fog fellépni május 13-án Magyarországon. Énekelt már magyar közönség előtt?

Még nem énekeltem magyaroknak és nagyon várom a budapesti előadást. Remélem, elnyerem majd a tetszésüket…

Ismeri a tradicionális magyar népzenét? Hogy tetszik, hogy hangzik az Ön fülének?

Hallgattam magyar népzenét és olvastam is róla, bár csak nagy vonalakban. Nagyon tetszik, hogy a magyar zene ilyen sokszínű: a népzenétől a cigány zenén át a táncházas muzsikáig és a klasszikus zenéig sok különféle stílust felölel. Hallgattam Sebestyén Mártát, Palya Beát, Herczku Ágnest, Mitsourát és Balogh Kálmánt, akivel együtt léptem fel egyszer az Egyesült Királyságban. A magyar népzene egy kicsit más, mint az anatóliai, ami a hangsorokat és a hangszerelést illeti, de nem olyan nagy az eltérés. Nagyon szeretek magyar zenét hallgatni. És természetesen Bartók Béla munkásságát is ismerem, aki sokat tett a török zenéért….

A művészet nem csupán sajátos önkifejezés, hanem küldetés is egyben. Ha meg kellene fogalmazni, mi lenne az Ön mottója? Mi az Ön küldetése?

Számomra a zene utazás, határtalan szabadság. Ahogy Paul Hindemith megfogalmazta:

„Akik együtt zenélnek, nem lehetnek ellenségek, addig nem, míg szól a zene…”

Kertész Erika – Türkinfo