2024. október 5.

Párbeszéd

Párbeszéd

Két “téves” mondat egy korszakos beszédben – kutathatók-e az oszmán levéltárak?

Talán a török belpolitikai naptár meglódulása ellenére sem felesleges beavatni az olvasót egy nemrégiben kipattant politikai-tudományos vitába, amely a többihez viszonyítva mindenképpen nyugodtabb és...

Úton a törökországi közvetlen elnökválasztás felé – Jelképes állomások

A török lakosság emlékezetében az utóbbi időben mindinkább aszerint rögzültek megrendítő események, hogy melyik város, tér vagy utca neve kapcsolódott hozzájuk. Olyan események, amelyek...

Egy “nem diplomatikus” német államfő, akit Erdoğan még mindig “lelkipásztornak” tekint

A német államfő törökországi látogatása nagymértékben különbözött elődjének négy évvel korábbi látogatásától. Az eredeti hivatására nézve evangélikus lelkész Joachim Gauck, aki NDK-beli előélete folyamán...

A “harmadik elüzetés?” – egy szíriai örmény város sorsa

A Közel-Keleten fölöttébb különös “vetélkedés” kezdődött két halálos ellenség között. Mintha a küzdő felek emberbaráti jótettekben keltek volna versenyre egymással, s mindegyikük – Basár...

Egy veszélyes ötlet utóélete – Érdemes-e szíriai támadást kiprovokálni Szulejmán sah sírjánál?

A Fehér Ház és a Török Köztársaság kormánya egyidejűleg olyan állításokat cáfolt, amelyeknek a tartalma – ha beigazolódik – politikilag mindkettőjükre nézve egyaránt fölöttébb...

Milyen is volt Erdoğan győzelme? Egy kurd párt egyre fontosabb szerepe

Milyen is volt Erdoğan győzelme? Egy kurd párt egyre fontosabb szerepe A címünkben feltett kérdésre többnyire egyszavas válasz volt olvasható a minőségi török és külföldi...

„Erdoğan egyáltalán nem ostoba” – elemzések a török helyhatósági választások küszöbén

Michael Martens német újságíró nem hiszi, hogy Erdoğan ne sejtette volna, hogy a Twitter lezárását ne lehetne kijátszani. Szerinte ugyanis a rövidüzenet-szolgáltatóról folyó vitát...

Egy régi örmény merénylet utóélete. Első világháborús örmény hősi halottak emléke

(Kép: Örmény katonák, Oszmán hadseregben, 1915) Egyszerre két török kormánypárti napilap is jelentette, hogy “fényt derítettek” annak a merényletnek újabb részleteire, amelyet örmények követtek el...

A “török világ” török szociológusok szemével

Ismert isztambuli és ankarai hírmagyarázók és politológusok után újabban szót kérnek más szakemberek is a törökországi események értelmezése végett. Minthogy a médiafogyasztó lakosságnak már...

Sziklabörtön, a Korán és dollármilliók cipődobozokban – kire szavaznak a kurdok?

Még az 2007-es választási hadjárat idején történt, hogy egy nacionalista párt vezérszónoka kötélből kötött hurkot dobott hallgatóságának sorai közé. Eközben azt kiáltozta, hogy súlyos...
16,474FansLike
639FollowersFollow