2026. február 6.

Aktuális

Aktuális

Gyereket szült a nő, aki méh nélkül született

Kilenc évvel ezelőtt a török nőnek ültettek be a világon először anyaméhet, most megszülte első gyermekét. Derya Sert méh nélkül született, és 2011-ben ő volt...

Görögország megkönnyebbült: a törökök visszavonták az Oruc Reis kutatóhajót

Visszatért szombat éjjel a törökországi Antalya kikötőjébe az Oruc Reis kutatóhajó, amely energetikai feltárást végzett a Földközi-tenger keleti medencéjében. Görögország üdvözölte, hogy a szomszédos állam...

Török rendező kapott díjat a Velencei Filmfesztiválon

Ferzan Özpetek török rendező kapott díjat a koronavírus-járvány miatt szigorú intézkedések mellett megrendezett, szeptember 12-ig tartó Velencei Filmfesztiválon. A díjat a 20 éven át végzett...

Ankara szerint Macron úgy viselkedik, mint egy gyarmatosító

Közelebb kerültek az álláspontok, de konkrét döntés nem született a mediterrán térség uniós országainak korzikai tanácskozásán. A házigazda francia köztársasági elnök kitart amellett, hogy csak...

Tosun visszatérhet Törökországba, de nem a Besiktashoz

A sárga kanári becenévre hallgató török együttes a Premier League-ből csábítaná vissza az egykori Besiktas játékost a Süperligbe. A Fenerbahce szeretné leigazolni az Everton nélkülözött...

Két kötet és egy dokumentumfilm is a nagyközönség elé kerül a szigetvári Szulejmán-kutatásokról

Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának, zarándokvárosának kutatói két, tudományos alapossággal megírt kötetet és a nyolc éve zajló projekt eredményeit bemutató dokumentumfilmet is a nagyközönség...

Lo-fi Girl: a tanuló kislány eljutott Budapestre és Isztambulba is

Lo-fi Girl: a tanuló kislány eljutott Budapestre és Isztambulba is A legjobb feladat az, mely megmozgatja a kreatív emberek fantáziáját. Ilyen az ún. lo-fi girl...

Negyven életfogytiglan mellett 1368 évre ítélték az üzbég terroristát

Drákói szigorral büntette egy török bíróság Abdulkadir Masaripovot, aki 2017 első perceiben 39 ember életét oltotta ki egy isztambuli mulatóban: 40 életfogytiglan kiszabása mellett...

Koronavírus: Törökországban ismét meghaladta az 1700-at az új fertőzöttek napi száma

Továbbra is a fővárosban, Ankarában azonosítják a legtöbb új fertőzöttet. Törökországban hétfőn közel négy hónap után ismét meghaladta az 1700-at a koronavírus-járvány igazolt új fertőzöttjeinek...

Megvan, melyik török csapat viheti az Újpest légiósát

250 ezer eurót kaphatnak érte a lilák. Szeptember 5-én beszámoltunk róla, hogy az Újpest védője, Dzenan Burekovic hamarosan csapatot válthat. A török fanatik.com.tr értesülései szerint, a...
16,474FansLike
639FollowersFollow