Érdekes pillanat az ejtőernyős ugrás közben: visszatért a szemüveg a gazdájához
Fethiyében, Ölüdeniz felett hajtott végre tandemugrást két lány. A pilóta, Ayşenur Katırcı, már évek óta visz magával utasokat az ugrásai során, jellemzően hölgyeket. Utasa...
Kilenc pontban Törökország: 9 dolog, amit ne tégy Törökországban
Magyar igazságból három van, miként jókívánságból is, ha kifogjuk az aranyhalat. A cigányzenekar száz tagot számlál, hét mérföldes csizmával indulunk neki a nagyvilágnak, és...
Egy medvebocs és egy csimpánz hihetetlen barátsága
Egy török állatkertből hihetetlenül aranyos fotók érkeztek, amelyeket be kell mutatnunk, hogy mindenkinek mosolyt csaljunk az arcára. A Gaziantepi Állatkertbe a napokban szállítottak be...
Az oszmán-kori Selimiye fürdő könyvtárként nyitott újra
A világon is egyedülálló módon hasznosították újra az oszmán időkből származó törökfürdőt és a környezetében álló épületeket. A történelmi értékét megőrizve – a 3...
Így örült a török játékos, amikor behívták a válogatottba
Alpaslan Öztürk, a török Göztepe SK labdarúgócsapatának játékosa nagyon boldog pillanatokat élt át, amikor telefonon megtudta, hogy behívták a felnőtt nemzeti válogatottba. Örömében ugrálni...
Ő az Ezel szívtiprójának csodaszép felesége
Kenan Imirzalioğlu és Sinem egy kislányt nevelnek
Kenan Imirzalioğlu felesége 2020 októberében hozta világra első közös gyermeküket.
Hazánkban a török sorozatok a 2010-es években kezdték meg...
Kilenc pontban Törökország: 9 mozifilm, melyben Isztambul is szereplő
Magyar igazságból három van, miként jókívánságból is, ha kifogjuk az aranyhalat. A cigányzenekar száz tagot számlál, hét mérföldes csizmával indulunk neki a nagyvilágnak, és...
A Szulejmán Hürremje fürdőruhás fotózást vállalt: 2 hónappal a szülés után...
Meryem Uzerli január 8-án adott életet második gyermekének.
Meryem Uzerli január 8-án adott életet második gyermekének. A török-német származású sorozatsztár nagyon várta kisebbik lánya érkezését,...
Yaren gólya és Adem bácsi barátsága
Yaren gólya ismét hazatért fészkébe. Minden márciusban várja őt Adem bácsi és családja, illetve néhány éve már nem csak ők, hanem milliós rajongótábora is....
Világhírű festményeket alkotott újra szőrméből egy művész
Murat Yıldırım török származású művészeti igazgató és illusztrátor úgy döntött, újragondolja a világ hat legnagyobb művészeti remekművét, és valami olyat alkot, ami eddig senkinek...