Dobó István volt talán még a legszerencsésebb, rá tartalmas élet várt azt követően, hogy az ostrom után, 1553-ban leköszönt a várkapitányi címről. Először erdélyi vajda lett, aztán 10 hónapig védte Szamosújvárt, de végül fel kellett adnia, és bár szabad elvonulást ígértek neki, fogságba esett. 1557-ben megszökött, 1558 pedig már Léva várában találta. Ismét báró lett belőle, sőt, Bars megye főispánja, a következő évtizedben pedig az ország egyik legnagyobb földbirtokosa – bár ebből az időből számos, a Gárdonyi alapján megismert Dobótól idegen tulajdonságról is maradt fent bizonyíték. A korabeli feljegyzések szerint Dobó fukar, sőt pénzéhes ember volt, simán kigolyózta a szomszédait, ha a saját érdeke úgy kívánta, és sokszor a vámhelyek megkerülésével szállította az áruit. Amúgy a ma elterjedt utaztatásos áfacsalás egy igen korai módját használta: a Lengyel Királysággal szomszédos területeit kihasználva szállított, nem pedig ott, ahol a szabályok előírták.
A cikk folytatása >>>