Bálint: Selam! Erasmus-szal Törökországban.

Magyar és török történelem sok ponton összeér, a százvalahány, Kárpát-medencében együtt töltött éven kívül is. Azért mentem Törökországba Erasmusszal, hogy a jó kapcsolatokat tovább erősítsem. Vonzott még egy másik kultúra megismerésének lehetősége, a rengeteg látnivaló, a szabadság, függetlenség, önállóság ígérete. Barátságok, új kapcsolatok, nyelvtanulás, nemzetköziség – ezek az Erasmus-program fő ismérvei, legalábbis, ami a gyakorlatot illeti. És a legfontosabb: a kultúrák, világok közötti párbeszéd kialakítása, feltételezve, hogy a hazaérkező diákok jó hírét viszik a vendéglátónak, ezzel végül is a világbékét építik. Törökország két világ határán fekszik. Az egymás megértésében egyre inkább kudarcot valló Kelet és Nyugat között billeg a hatalmas oszmán birodalom romjain megalakult Török Köztársaság, amelyet a külső szemlélők hol az egyikhez, hol a másikhoz sorolnak. És maguk a törökök is nehezen döntik el, hogy hova kellene állniuk.

Sultanahmet, a Kék Mecset Mint a hagyma rétegei A kulturális rétegek, örökségek úgy borulnak egymásra ebben az országban, mint a hagyma héjai. Erre egy ismert példa, Isztambulban, a Boszporusz partjain elterülő tízmilliós metropolisz ősi városmagjában álló Szent Bölcsesség (Hagia Sophia) temploma, amit keresztények építettek, később dzsámi lett, jelenleg múzeumként működik. A rétegeket föl lehet fedezni, csak időt és türelmet igényel a megértésük. Sok beszélgetésre, olvasgatásra, nyitott elmére van szüksége annak, aki a török világ mélyére akar merülni. Mert a turbánok, janicsárok, basák, pasák alakja már a történelem részei, most egy életerős nemzet lakja az Anatóliai-félszigetet, aki ismeri múltját és büszke arra. A legendás török vendégszeretetről alkotott elképzelés a valósággal egyezik. Ez egyrészt nagyon kényelmes és vonzó egy magamfajta vékony pénztárcájú egyetemistának, másrészt néha már zavarba hozó mértékű. Az idegenekre fordított nagy figyelem az iszlám vallás tanításából fakad: a jövevény Isten (Allah) küldöttje, befogadása, a róla való gondoskodás szeretettel vállalt szolgálat, soha nem lehet teher. Ez teszi képessé a török embert, hogy felajánlja ágyát, eledelét, pénzét, autóját anélkül, hogy kérni kellene.

Nem ezt szoktam meg magyar földön, emiatt voltam bizonytalan egyes helyzetekben, hiszen a visszautasítás félreértést szülhet. Riviéra és hegyi törzsek Gyakorlatilag nincs olyan török város, amelyik ne lehetne érdekes egy külföldinek. Adapazari, ahol három és fél hónapot töltöttem, egy Miskolchoz hasonlító település, neve összefonódott a rengeteg emberéletet követelő 1999-es földrengéssel. Emiatt sok az építkezés a városban, a házak magasságát és kivitelezési módját törvények igyekeznek szabályozni, mert a kutatók szerint a tektonikus mozgások miatt újra megtörténhet az, amit itt a deprem szóval illetnek. Az ország nyugati felén sok a turistaparadicsom, speciálisan erre az iparra szakosodott emberek várják az elsősorban európai kultúrkörből ide látogatót. Isztambul, a Márvány-, az Égei-tenger, Trója, Izmir és a török Riviéra kötelező látogatnivalók. Csábítóak még Pamukkale hófehér mészkőmedencéi, a főváros, Ankara, ahol a modern Törökország megalapítója, Mustafa Kemal Atatürk (nevének jelentése, „minden török atyja”) nyugszik monumentális mauzóleumában és Kappadókia homokkőképződményei, a homokkőbe vájt lakások és a földalatti városok. Pedro fényképe Kappadókiáról, köszi!

Törökország területe egyötöde az EU-énak és nyolcszorosa Magyarországénak. A délkeleti része mintha egy más világ lenne az Ankarától nyugatra élők számára is. Pedig Diyarbakir, Van, Sirnak, Sanliurfa látogatható, megfelelő körültekintés és személyes kísérő társaságában. Ez az országrész nemcsak a kurd szeparatisták és a török hadsereg összecsapásainak fájdalmát és következményeit viseli magán, hanem rendkívül gazdagok arab, örmény, keresztény, oszmán emlékekben, az ősi, tradicionális, törzsi szokásrendszerről nem is beszélve. Az olyan „egzotikumok” megfigyeléséhez azonban, mint a hivatalosan nem engedélyezett, de eldugott hegyi falvakban gyakorolt többnejűség, fegyvertartás, nők és férfiak szigorú elkülönítése, jó kapcsolatokkal, megbízható barátokkal kell rendelkezni. Törökország visszavár A törökök temperamentumosak a hétköznapi életben és vezetés közben is. Ezt akkor tanultam meg szem előtt tartani, amikor megpróbáltam átkelni Ankarában a kétszer kétsávos, lámpával ellátott kereszteződésben. Mind a gyalogosok, mind a sofőrök lazán értelmezik a piros és zöld színek jelentését, a dudához viszont hozzánőtt a vezetők keze. Eleinte egyfolytában felkaptam a fejem, keresve a kürtszó forrását, feltételezve, hogy történt valami, aztán egy idő után inkulturálódtam. Apropó, törökön kívül más nyelven a hétköznapi emberek, diákok többsége nem ért.

Úgyhogy, nekiálltam elsajátítani ezt az idegen hangzású, de a magyarhoz hasonló nyelvtani struktúrával rendelkező nyelvet, de a kitűzött napi egy óra tanulás végül is a folyamatos programok áldozata lett. Nem baj, nem ez volt az utolsó itt töltött időszak, szándékom szerint legalábbis. Sírva vigad a török, vagy inkább vigadva sír. Hangosan énekel, szereti a körtáncot, tapsol, rázza a felsőtestét, de a mi páros táncformáink kissé idegenek számára. Alkoholt ritkán vesz magához, egyrészt vallási okokból, másrészt az ára miatt, ami szintén a nem hivatalos államvallás, de a lakosság túlnyomó többsége által gyakorolt iszlámra vezethető vissza. Az állam kemény adókat vet ki a szeszfélékre, egy átlagos „bárban” a sör 3-4 líra körül mozog. Egy török líra jelenleg 140-150 forint, a valutájuk különben együtt mozog a forinttal a világpiacon, ami annak köszönhető, hogy a nagy külföldi befektetők hasonló piacnak tekintik a két országot. Nem vagyunk annyira távol egymástól, én mindig találtam beszédtémát, legyen az az általuk összekötő kapocsnak gondolt hun nép hőse, Attila, vagy a foci. Testvérek talán nem, de unokatestvérek vagyunk.
Bálint: Selâm! Erasmus-szal Törökországban. Miskolctól Sakarya-ig.2007-05-16