Bábok, bábmesterek és előadások: az oszmán árnyszínház

Az oszmán kor egyik legkedveltebb időtöltése volt árnyszínházba járni, azaz Karagöz előadást nézni.

A színházi játék ezen formájának eredetére vonatkozóan a kutatóknak máig sem sikerült pontos választ találniuk. A feltételezések Kínától, Jáván és Közép-Ázsián keresztül Indiáig és a bizánckori Görögországig terjednek. Egyesek szerint az is elképzelhető, hogy az árnyszínházat cigányok hozták magukkal nyugatra India északnyugati régiójából.

Néhány oszmán korra szakosodott tudós, akik kutatásaik során az I. Beyazid szultán kori Burszát vizsgálják, úgy gondolja, hogy a két karakter, Hacivat és Karagöz, valós személyek voltak és Burszában éltek. Mindketten építkezéseken dolgoztak, általában egymással civakodtak és viccelődtek, építkezésen dolgozó társaik nagy örömére. Ez azonban késedelmeket okozott az építkezések befejezésében, ezért a szultán kivégeztette őket. A két bohókás alak élcelődéseit a publikum nagyon hiányolta, ezért a burszaiak emlékezetből utánozni kezdték azokat, mígnem történetmesélés és bábjáték formájában rögzültek.

Más kutatók Kairóra irányába mutatnak, ahol a 17. századi utazó és író, Evliya Celebi tudósítása szerint, amikor I. Selim szultán meghódította a várost, maga is megnézett egy árnyelőadást. Ezután állítólag meghívta a bábjátékosok egy részét Isztambulba, hogy ott fiának, Szülejmánnak játszanak. Ezen elmélet szerint az árnyszínház gyökerei Jáváig nyúlnak vissza, ahonnan nyugatra terjedt India, majd Egyimptom felé.

Ha vetünk egy pillantást Karagözre, látjuk hogy nagy szeme van, fekete pupillával, innen ered a Karagöz név, ami törökül ‘’fekete szemet’’ jelent. Kopasz fejét általában fejfedő takarja, amit hirtelen le is lehet verni – nevetésorkán kiséretében -, orra hosszú, és fekete körszakállat visel. Beszédében könnyed és bizalmas, a hatalommal és tekintéllyel szemben tiszteletlen, kijelentései gyakran trágárak és buják. Hacivatnak ezzel szemben hegyes szakálla van, más különösebb megkülönböztető jele nincs. De Havicat tanult ember, aki verseket szaval és a felsőbb osztályok világához méltóan viselkedik. A mulatság alapját a két karakter között feszülő ellentét adja.

A színházhoz tartozik 3-4 tucat, kisebb-nagyobb fajsúlyú mellékszereplő, akik általában nőket, ördögöket és prostituáltakat, rendőröket, zsidót vagy európai úriembereket alakítanak. A női karakterek gyakran harcias természetűek és azzal gyanúsítják őket, hogy férjeik háta mögött más férfiakkal folytatnak viszonyt. A karakterek némelyike bevándorlókat ábrázol, így például a favágót Anatóliából, a Fekete-tengertől származó láz hajóst, birkozót vagy kocsist, aki a Balkánról jött, vagy örmény főkomornyikot. A színházi díszletek között olyan épületeket találunk, mint az elmegyógyintézetek, fürdők, szökőkutak, kertek vagy akár csónakok.

Az előadások

Metin And, a török színház egykori kiváló kutatója, így írta le a Karagözről szóló könyvében az árnyszínházat:

 ‘’A cselekmény fő sodrában különböző dialektusú, viselkedésű, és öltözködésű embereket ismerünk meg. Ezek az ismert alakok és cselekményszálak generációról generációra szállnak tovább. Már Evliya Celebi is összegyűjtötte kora darabjait. Néhány bábmester azonban új cselekményszálakat igyekezett bevezetni, vagy megváltoztatta a régieket új karakterek bemutatásával, egyes karakterek elhagyásával, vagy azok személyiségének, rangjának módosításával. A történetekben ritka a fondorlat és ármánykodás, igazi akció szinte csak véletlenszerűen fordul elő. Fontos szerkezeti elem viszont az úgynevezett ‘’nyitott forma’’ vagy ‘’rugalmas forma’’. Ez azt jelenti, hogy a cselekmény epizódjai önmagukban is megállják a helyüket, függetlenek, így a közönség vagy a bábmester igényei szerint fel is cserélhetőek vagy kihagyhatóak, anélkül, hogy fennakadást okoznának a történet fősodrában.’’

Az előadások három részből álltak: az első a prológus, aztán a dialógus és közjáték, majd a fő cselekmény rövid befejezéssel. Ez a szerkezet nem hasonlított a nyugati előadások ideáihoz, mert a három rész egymástól független, és nem szükségszerű, hogy az adott rész ugyanazokkal a szereplőkkel és témákkal dolgozott, mint a másik kettő. A bábmester közvetlen az előadás előtt vagy akár közben döntötte el, melyik bábfigurákat (szereplőket) és témákat használja. A legfontosabb cél az volt, hogy a közönséget nevetésre bírja.

Színpadok, bábok, bábmesterek

Az árnyszínház bábjai laposak voltak és teve- vagy más bőrből készültek, melyeket darabokra vágtak, beolajoztak, kiszárítottak és megfestettek. A szereplők alakjait vágóformák segítségével vágták ki. A bábokat összetartó, kétoldalon csomózott fonalaknak kis lyukakat ütöttek a bőrbe. A bábot mozgató kis pálcikának pedig a báb felső felébe ütöttek egy lyukat.

A színpad fehér anyagból készült, általában pamutból, amit egy körülbelül 2×2,5m széles keretre feszítettek rá. Az így kapott vászon mögé olajlámpást helyeztek mégpedig úgy, hogy a bábokat mozgató bábmester keze nem látszódott, viszont a bábok, amelyek áttetszőek voltak, különösen színesnek tűntek tőle.

A bábmester általában alkalmazott egy segédet, aki az előadás előtt mindent előkészített. Annak függvényében, hogy hány bábot használtak a darabban, akár négy bábmester is játszhatott egyazon időben. Minden bábmesternek képesnek kellett lennie több hangmagassában és különböző akcentussal beszélni, attól függően, hogy éppen milyen bábokat kezelt.

A segéd kulcsszerepet töltött be az előadásban, amiről And így ír: ‘’Az árnyszínház technikájának nehézsége abban rejlik, hogy a bábmester segédjének majdnem mindent egyedül kell csinálnia: játszani a tamburinon, dalokat énekelni, bemutatni a különböző szereplőket, és a helyes sorrendben átnyújtani a bábokat a bábmesternek. Ezen felül mozdulatlanul kell tartania azokat a bábokat, amelyek az adott cselekményben épp nem vesznek részt.’’

A bábjátékok rengeteg memorizálással is jártak, hiszen az árnyszínház történetei bábmesterről bábmesterre szálltak. A mesternek 28 történetet kellett kívülről tudnia, hogy a Ramadan minden estéjén más és más történetet tudjon elmesélni. A történetek egy részét csak a 19. századtól kezdődően írták le. A szövegeket gyakran alakították aktuális eseményekre reagálva, így a bábmester Hacivat és Karagöz szóváltásait is ehhez igazította.

A kor megfelelő helyi és kulturális ismerettel rendelkező utazói, akik láttak árnyszínház darabokat, gyakran csodálkoztak azon, hogy mennyi mindent megengednek maguknak a bábmesterek, főleg a kor prominens kormányzati szereplőinek kritizálása terén. Szólásszabadságuk messze meghaladta nyugati társaikét. Ez ugyanúgy vonatkozott azokra a darabon belüli szituációkra, amelyekben a szereplők szexualitással foglalkozó témákról beszélgettek vagy játszottak el, annak ellenére, hogy a nézőtéren előkelő hölgyek és gyerekek is jelen voltak. Hasonló szituációkat manapság nem úsznának meg korunk bábmesterei.

Forrás: Hürriyet Daily News

Fordította: Horváth Bálint