
Elon Musk közösségi oldala, az X (korábbi Twitter) letiltotta Ekrem İmamoğlu letartóztatott török ellenzéki vezető és isztambuli polgármester fiókját, írja a Politico.
A Törökországot irányító Recep Tayyip Erdogan elnök legfőbb politikai riválisának tekintett polgármestert március 19-én tartóztatták le egy korrupcióhoz és terrorizmushoz kapcsolódó vizsgálat részeként. Az események után tömegtüntetéseket tartottak Isztambulban, de a kormány következetesen kitart azon álláspontja mellett, hogy a török igazságszolgáltatás függetlenül és politikai beavatkozás nélkül működik.
Az X csütörtökön közölte, hogy a tiltás az Erdoğan-kormány utasítására történt, és jogi úton megtámadták a döntést. „Határozottan nem értünk egyet a bírósági végzéssel” – áll a vállalat globális kormányzati kapcsolatokért felelős csapatának bejegyzésében. A bejegyzésében jelezték: ha nem tesznek eleget az utasításoknak, akár teljesen le is kapcsolhatják a platformot Törökországban. A tiltás feloldásáért indított perek évekig elhúzódhatnak, addig pedig az érintett fiókok elérhetetlenek lesznek.
Forrás: 444.hu