Az MTA két doktorát is a Török Történelmi Társaság tiszteleti tagjává választották

david_palFodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatója, valamint Dávid Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora is a Musztafa Kemál Atatürk által az 1930-as években alapított Török Történelmi Társaság (Türk Tarih Kurumu) tiszteleti tagja lett.

Magyarország számára nagy elismerést jelent, hogy a 28 országból származó 62 kitüntetett tudós közé két magyar is került, hiszen hazánkon kívül csupán Törökországból, az USA-ból, Angliából, Japánból és egy-két arab országból választottak egynél több új tagot.

Törökországban 1993-jött létre a főleg természettudományos kutatásokkal foglalkozó Török Tudományos Akadémia, így az egyetemeken kívüli bölcsészettudományi kutatások legfőbb központjai a Türk Tarih Kurumu (Török Történelmi Társaság) és a szintén Musztafa Kemál Atatürk által alapított Türk Dil Kurumu (Török Nyelvészeti Társaság).

A Türk Tarih Kurumu fő feladata a török és az anatóliai történelem kutatása, kutatási projektek indítása és támogatása, nemzetközi kongresszusok szervezése, a kutatásokat szolgáló, az országban igen jelentősnek számító könyvtár fenntartása és a kutatási eredmények közzététele a Társaság könyvsorozataiban. A Társaságot elnök és végrehajtó bizottság irányítja, és az új szabályozás szerint rendes és tiszteleti tagjai vannak. Ez év tavaszán a tiszteleti tagság adományozási rendjét is újraalkották, és ennek keretében, több lépcsős jelölési folyamat eredményeképpen választották meg a 62 külföldi és török tudóst a Társaság tiszteleti tagjává.

A tiszteleti tagokat a Társaság isztambuli ünnepi gyűlésén avatták fel 2013. október 30-án, a Boszporusz melletti egykori szultáni palotában, a Csiragan Szerájban. A vendégeket a Társaság elnöke, Mehmet Metin Hülagü és Bülent Arinç török miniszterelnök-helyettes köszöntötte. A tiszteleti tagok I. Szelim (1512-1520) szultán díszkaftánjának pontos mását ölthették fel és kapták meg. A ceremónia után a tiszteleti tagok rövid – olykor személyes emlékekkel fűszerezett – előadásokat tartottak a Török Köztársaság és saját kutatásaik történetéről.

2013-11-19
http://mta.hu