Az ég szerelmére! 2. rész

Lányregénybe illő helyszín, csinos magyar lány, helyes török fiú. Álljunk csak meg egy pillanatra! Lányregény? Valóság?… Lili története folytatódik, vigyázat, veled is megtörténhet!

A szomszéd asztalnál terpeszkedő kopasz férfi már sokadszorra sunyít Lilire. Ő a két teakortyintás közötti szünetet a magyar lány tüzetes stílörésére használja. Lili egyre kényelmetlenebbül érzi magát. Oldalpillantásokkal ellenőrzi a helyzetet. Baljós gondolata támad: „Vajon igaza volt apámnak, hogy soha nem engedett el egyedül? Na jó, most  felállok és lassan elindulok. Ez a gengszterképű török meg itt marad.”

De nem maradt. Lili után pár másodperccel ő is elhagyta asztalát. A lány szaporán veszi a levegőt, feltűnésmentesen próbál hátrafelé tekintgetni. „Nekitámaszkodok annak a falnak, úgy csinálok, mintha telefonálnék és megbizonyosodom a kopasz hollétéről.” Elővette a mobilját és elkezdett tátogni magyarul. Lili nem kis megrökönyödésére a járda szélén parkoló kocsinak dőlve a kopasz kezében is telefon csüngött. De hogy milyen bénán imitált! Ravasz szeme kocsonyásan lógott a lányon.

Azonban nem csak ők ketten voltak azok, akik úgy tettek, mintha… Levent, a harmadik láncszem, mindkettőjüktől rejtve maradva szintén azt játssza, hogy telefonon beszél. Ez a furcsa háromszög belemerül nem létező csevegésébe és nem úgy tűnik, mintha bárki is le akarná tenni…

„Lehet, hogy ő tényleg telefonál én pedig paranoiás vagyok.” Szegény lány kínjában nem tudva mitévő legyen, ott maradt tátogva a falnak dőlve és várta a rosszarcú török felszívódását. Ő viszont nem tágított egykönnyen. Amikor már belefájdult Lili keze a telefon tartásába, elindult. Nyomában a kopasz, az ő sarkában Levent. Így szépen libasorban menetelve haladtak Lili mögött. A hátsó mindent tud és lát, a középső csak az elsőt, az első pedig csak a másodikat. Ilyen rendben átvágnak a téren, elérnek a piacig. A kopasz már jó párszor meg akarta szólítani Lilit, de amikor balról somfordált, a lány eltúlzott gesztussal előrántotta telefonját, amikor jobbról közelített, vehemens mozdulattal átlendítette táskáját másik vállára. A hentes előtt végéhez ért a macska-egér játék, Lilit jobbjáról utolérte egy oly régóta tartogatott: „Where are you from?” Tehetetlenségében nevethetnékje támadt a lánynak.

Vitathatatlan, Lili rámosolyodott a gengszterképű fráterre. De a lány elutasító suhintása egy pillanat múlva már hasított is a levegőben. Levent háttal, szeme sarkából épphogy elkapta ezt a határozott nemet. Újabb fordulat.

Lili mérgesen fújtat maga elé. Valahogy le kell vezetni ezt a feszültséget! Meggyőződött róla, hogy egy piaci baklavára való apró még pont van nála, nem tétovázott, azonnal vett egyet. A kopasz fráter eloldalgott, ketten maradtak Leventtel. A fiú semmiképpen sem akarta megijeszteni a lányt. Lili baklavát majszolva baktat hazafelé, a hangok és képekben való létezésből visszacsöppent a piaci kofák jelenlétébe. Beáll egy élelmiszerbolt üvege elé, újra felkontyolja a haját. Megdermed keze a levegőben. Minden ok nékül balra néz és nem győz csodálkozni. Egy alak jó pár méterre a falnak támaszkodva felé integet. „Ez meg ki? Dehát én nem ismerek senkit.”  Körbenéz a lány, de pont egy lélek sincs a közelben. „Csak nem az a mindig kedélyesen köszönő zöldséges??” Az, hogy egy ember a falnak támaszkodva lelkesen integet neki, inkább kíváncsivá tette, minthogy ráijesztett volna. Óvatosan, összeszűkített szemmel elindul az integető irányába. Ő nem tesz egy tapodtat sem. Közelítve nyilvánvalóvá vált, hogy egy ismeretlen fiatal férfi a tettes. Szemtől szemben állnak.

„Szia, emlékszel rám? Összetalálkoztunk a teázóban.” – szólal meg az idegen. Lili csak kérdőn mered rá, köpni-nyelni nem tud. Annyi impulzus érte az utóbbi pár órában, hogy egy hang sem jön ki a torkán.

„Mit mondjak? ? Mit mondjak, ami nem ijeszti el és eredeti?”

„Az én nevem Levent. Sapkát szeretnék venni, segítenél nekem kiválasztani? Itt van rögtön balra egy áruház.” A fiatal féfi olyan komolysággal tette fel ezt a kérdést, véletlenül sem elmosolyodva, hogy a lány őszinte csodálattal meredt rá. „Hogy csinálja, hogy még csak el sem somolyodik? Milyen érdekes ember! Nagyon okosan csillognak a szemei.” Magában jókedvűen hahotázott, de csak ennyit mondott:

„Szia, én Lili vagyok. Ah, tényleg Levent? Az én apámat Leventének hívják. Én is így akarom hívni majd a fiamat. Levent, Levent… – ízlelgeti a fiú nevét. Hmm, a te neved még jobban hangzik!”

És tényleg! Lilit annyira feldobta, hogy valakit Üsküdarban úgy hívnak, mint az apját, – sőt még szebben csengő változatban, – nem is gondolkodott a fiú kérdésén, ösztönösen elkezdtek sétálni. Az áruházba belépve valóban elmentek a sapka osztályra és Levent a legnagyobb átéléssel próbálgatásba kezdett.

„Ez hogy áll?” – forgatja fejét a tükör előtt.

„Nem rossz!” – Lili nagyon jól mulat és kíváncsian várja a fejleményeket. A ötödik sapka után megtörtént az áttörés.

„El kell mondanom valamit. Hazudtam neked, nem is akarok sapkát venni.”

„Na nem mondod!„ A lány annyira élvezi a helyzet komikumát, hogy homlokát ráncolva, csak egy „Ah!”-val válaszol.

„Én igazából meg szeretnélek ismerni. Meginnál velem egy teát?”

Egy teát? Lili életében nem hallott még olyat, hogy nyári 40 fokban elhívjon egy fiú egy lányt teázni. Az rendben van, hogy a bácsik és nénik hagyományosan mindig teáznak, dehát ők mégis mért tennék?

„Teát? Én inkább söröznék. Ebben a hőségben az oltja a legjobban a szomjat.”

„Ööö… rendben.”

Lilinek fogalma sem volt arról, milyen kihívás elé állította Leventet. „Üsküdarban mégis hol szolgálnak  fel alkoholt??”

Nem volt túl sok választási lehetőség, egy tengerparti étterem felé bandukolnak.

Levent az életéről, családjáról, élményeiről kezd mesélni… Ugyanezeket megkérdezi a lánytól is. Lili bensejét jóleső melegség tölti el a fiú komoly, kiegyensúlyozott hangját hallgatva. Minden szavát őszinte, nyílt pillantás kíséri, ami megnyugtatja a lányt. A parton már Tolsztojra, Nietzschére és a vallásokra eveztek…

Beültek az egyetlen alkoholt felszolgáló étterembe, ami szerencséjükre pont a Kız Kulesival szemben foglalt helyett. A hely adottságaiból adódóan még több kommunikációs eszköz állt a rendelkezésükre. Nem sokkal ezelőtt történt az Isztambult felforgató Gezi Park eset, Levent a sótartó és a bors segítségével érzékletesen vázolja Törökország aktuálpolitikai helyzetét. Lili issza minden szavát, először nyer bepillantást az eseményekbe egy török szemszögéből. Levent megrendeli a sörököket, kedélyesen elcseveg a pincérrel. A felszolgáló bensőségesen még meg is érinti a fiú karját. „Milyen közvetlenek! Régi barátok vagy esetleg rokonok?” A Kız Kulesi felett ragyog a nap, ők pedig önfeledten beszélgetnek mindenről, ami csak eszükbe jut. Angolul, németül, mutogatva, evőeszközökkel, sóval, borssal…

Megcsörren Levent telefonja. Elkezd beszélni ezen az oly ismerős nyelven. Lili úgy érzi, ha igazán koncentrálna mindent megértene. „Milyen gyönyörű ez a nyelv! Ő különösen szépen beszél.”

„Anyukám hívott. Elmeséltem neki, hogy találkoztam egy külföldi lánnyal. Rögtön kérdezte, van-e hol aludnod, minden rendben van-e. Mondta, hogyha nem, nálunk bármikor megszállhatsz. Megnyugtattam, hogy édesapáddal vagy itt.”

Lili már sokadszorra döbbent meg a nap folyamàn. „Egy idegen lány miatt aggódik az anyukája, el se hiszem.”

„Kíváncsi rád, készíthetek egy képet, hogy megmutassalak neki?” – kérdezi Levent olyan higgadtan, mintha mi sem lenne természetesebb.

„Nem!” –  utasítja el Lili csodálkozó kacajjal.

Hazafelé indulva megálltak egy hosszú erdei lépcsősor előtt, Üsküdar és Harem között félúton.

„Ez a hely egy kicsit veszélyes, a te érdekedben biztonságosabb lenne, ha megfognád a kezem.”

Csönd.

„Nem bízol bennem?” – nyújtja kezét a lány felé.

„Ennek a fiúnak a szájából minden olyan magától értetődőnek tűnik. Mintha a világ, a helyzetek és a benne lévő emberek egyértelműek lennének…”

Ahogy felértek a lépcsőn azonnal elengedte Lili kezét. A lánynak ez imponált, de leheletnyi csalódottság is bújkált benne. Felkapaszkodtak a kertes házakkal szegélyezett domboldalon, Üsküdar talán legszebb helyén jártak. Olyan helyen, ahol nem fordul meg turista, viszont rálátni az összes Kız Kulesi mellett kattanó fényképezőgépre.

„Eredetileg pár nap múlva ismét nyaralni mentem volna az egyik barátommal. De ha szeretnéd itt maradok és együtt vakációzunk Isztambulban.”

A történet folytatásához kattints ide >>>

Kovács Dalma – Türkinfo