Ankara belenyúlna a kurdok vallásügyeibe

Mehmet Görmez, Törökország Vallasügyi Hivatalának (Diyanet) elnöke egy csoport hitszónok előtt beszélt arról november 23-án, hogy mennyire aggasztónak találta a július 15-ei puccskísérletet, mert az talán azt jelentette, ő maga sem végezte megfelelően munkáját. Közönségét figyelmeztette, hogy különösképpen legyen résen két csoporttal szemben. Bár neveket nem mondott, nyilvánvalóan a Kurd Munkáspártra (PKK) és a gülenistákra gondolt.

Október végén szárnyra kaptak a hírek, hogy a Diyanet több száz imám elbocsájtására készül az ország többségében kurdok lakta keleti és délkeleti régióiban, azzal vádolva őket, hogy a PKK-t támogatják. Ezt megelőzően 2500 dolgozóját bocsájtotta el a hivatal vélt gülenista kapcsolataik miatt.

A kérdés csak az, mégis hogyan fogja Törökország pótolni azt a rengeteg embert, akit az elmúlt hónapokban bocsájtott el hivatali pozíciójából? A kormányzati sajtó íróinak soraiból és a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) korábbi régiós politkájából több mindenre is lehet következtetni. A Yeni Akit konzervatív-vallásos napilap egyik rovatvezetője, Hüseyin Öztürk például azt írta november 16-án, hogy Törökországnak női hitszónokokra lenne szüksége.

Öztürk meglehetősen lekicsinylő stílusban beszélt a keleti területeken élő török anyák és fiatal lányok babonásságáról és megfelelő vallási ismereteik hiányáról. Megjegyezte, a helyi kormányzatok követelik, hogy a kormány sürgősen küldjön a régióba női hitszónokokat, akik vallásügyekben megfelelő oktatást biztosítanának a nőknek. Öztürk elismerte, hogy bár a Diyanet tudatában van a helyi problémáknak, a helyzet egyre sürgősebbé válik.

Miután ezt olvastam, több lakossal is kapcsolatba léptem Diyarbakirban, Siirtben, Sanliurfaban és Bitlisben. A megkérdezettek biztosítottak róla, semmi szükség arra hogy a Diyanet akár férfi akár női szónokokat küldjön. Sőt, több lakos bántónak találta Öztürk írását, mert az ’’1000 mele’’ programot juttatta eszükbe, amivel a kormány 2012-ben próbálta csillapítani a kurd indulatokat. A mele a helyi imámok neve, őket próbálta a kormány saját befolyása alá vonni.

Sait Sahin, a kurd szunnita fundamentalista Huda-Par iszlamista párt egyik szóvivője azt reagálta az Al-Monitor megkeresére, hogy ’’a helyieket sértő írások, mint amilyenek Öztürk írásai, elfogadhatatlanok számunkra. Ha valóban van is bármi probléma a helybéli nők vallásismeretével, akkor azért nem az embereket kellene kérdőre vonni, hanem a 90 évnyi kemalista állami politikát és a PKK-t.’’

Sahin továbbá a Diyanet és más állami intézmények megreformálását sürgette. Hozzátette, ’’a megfelelő vallásoktatás hiánya nem csak az ország keleti és délkeleti területeinek problémája. Más országrészek is érintettek, sőt, vannak területek, melyek sokkal nagyobb figyelmet igényelnének.’’

’’A török állam évtizedeken keresztül azon munkálkodott, hogy törökösítse a kurdokat. Végül az Erdogan által 2014-ben újraélesztett békefolyamat hatására a kurd önazonosság sokkal elfogadottabbá vált’’, – nyilatkozta egy egykori mufti (iszlám vallás- és jogtudós).

(Megjegyzés: A kurdok vallása igen változatos, egy részük sáfi szunnita – míg a törökök többsége hanafi szunnita – de főleg kelet-Törökországban igen jelentős az alevi és szúfi vallási irányzatot követők aránya. A ford.)

Mióta azonban a tárgylások megakadtak, ’’Erdogan és az egyre terebélyesedő Diyanetben ülő támogatói új megoldással rukkoltak elő: a kurdok szunnisítása. A Diyanet szerint a kurd települések elhanyagoltak a fejlesztések hiánya miatt, és az emberek elfelejtették, mi a valódi iszlám. Így aztán férfi imámokat és hitszónokokat neveztek ki a régióban, ami azonban nyilvánvalóan nem volt célravezető”, – mondta a mufti. Épp ellenkezőleg, délkeleten ezrek csatlakoztak olyan civil ellenállási mozgalmakhoz, mint például a nem hivatalos pénteki imák. Ezeket az imákat az utcán, nem hivatalosan kijelölt imám által, kurd nyelven tartják, céljuk pedig az állami mecsetek bojkottja.

A probléma csak az, hogy a Diyanet szentül állítja, hogy minden muszlimot egyenlően képvisel. Ezzel azonban a Törkökországban élő különböző csoportok mint a siíták, alevik és kurdok nem értenek egyet. Nimetullah Erdogmus, a kurd Népi Demokratikus Párt (HDP) parlamenti képviselője és Diyarbakir volt muftija szerint ’’sajnos se a férfi (mele) se a női (vaize) hitszónokprogramok nincsenek összhangban a helyi igényekkel. Ezeket Ankarában találják ki, mert a Diyanet igazgatóság mindenáron bele szeretne szólni a probléma kezelésébe. Ezért aztán hasonló programokkal áll elő, ami végül semmilyen eredményre nem vezet. Sőt, a többévnyi sikertelen asszimilációs próbálkozások miatt, a helyiek gyanakodva fogadják a Diyanet által küldött szónokokat és afelől érdeklődnek, vajon miért itt és nem a saját településeiken próbálnak szónokolni.

Az emberek gyanakvása nem is alaptalan. A vaize Diyanet által előírt feladatainak egyike, hogy tanulmányozza a számára kijelölt közösség nemzeti, kulturális, morális, társadalmi, és vallási értékrendszereit, majd ezekről jelentést tegyen Ankarában. Az Ankarával való több évtizednyi konfliktus fényében a helyiek minden nemű segítségnyújtási kísérletet mögött hátsó szándékot sejtenek.

Erdogmus azt is elmagyarázta, hogy az alevi kurdoktól eltekintve a kurdok többsége a sáfi szunnita vallási ághoz tartozik, míg a törökök többsége hanafi szunnita. A Diyanet is egy ilyen hanafi szunnita intézmény. Éppen ezért szerette volna a török kormány a helyi mele imámokat hivatalos imámmá nyilvánítani, akik a Diyanettől kapják fizetésüket és persze az utasításokat, hogy miként vezessék a ceremóniákat. Azonban Erdogmus azt is hozzátette, ’’a régióban fontosak a vallási normák és szokások. Évszázados hagyományok léteznek. És ahogy az alevikkel is, a török kormány a kurdok többségével szemben is kudarcot vallot vallási igényeik kielégítésének tekintetében. Az emberek többsége például kurd nyelven szeretné hallani a ceremóniákat, ez elemi joguk.

Az igazság az, hogy a Diyanet Törökország más területeiről válogatja a déldeleti mecsetekbe kiküldött vallási képviselőket, és mint más kormányzati személyek is, akik kiemelten nehéz helyzetű régióban szolgálnak, ezek a beosztottak is magasabb bérezésben részesülnek. Azonban a Diyanet jelentései szerint a délkeleti régiónak ’’egy egész seregnyi hitszónokra lenne szüksége’’, eközben viszont egyre nehezebb olyan jelentkezőt találni, aki szívesen dolgozna ezeken a területeken, különösképp az egyre magasabb biztonsági kockázat miatt.

Jelen állás szerint tehát a túlméretezett Diyanet egész seregnyi női és férfi hitszónokot küldene ki a kurd többségű településekre. De vajon sikerülne-e nekik eltántorítani a helyieket attól, hogy a PKK-t, a HDP-t vagy bármi más politikai mozgalmat támogassanak? Vajon kísérleteik a szunnita kurdok vallási újranevelésére illetve az alevi és más beállítottságú kurdok szunnisítására segítene-e megszilárdítani a békét?

Egy név nélkül nyilatkozó sanliurfai ügyvéd szerint ’’az AKP úgy gondolja, ők valóban vallásosak, míg a PKK ateisták gyülekezete, ezzel szemben a kurdok úgy érzik, ők sokkal vallásosabbak, mint a törökök. Ez azonban nem verseny, amit valaki megnyerhet. A kormány törekvései a vallásosság megerősítésére a régióban visszafele sülnek el.’’

Hozzátette, ’’a Diyanetnek nem csak az a célja, hogy vallásoktatást nyújtson a kurdoknak, hanem hogy a női szónokokon keresztül közvetlenül belelásson a kurd háztartásokba, és hogy segítse a szír menekültek környékbeli letelepedését és asszimilációját. Elég egy pillantást vetni a Diyanet honlapjára. A fotókon mecsetek újjáépítését látjuk Cizrében és Sirnakban. Nem a kórházakat, iskolákat és otthonokat kellene előbb helyrehozni?’’ Ezek a megfigyelések előrevetítik, hogy a Diyenet délkeleti tervei kudarcra vannak ítélve.

Pinar Tremblay – al-monitor.com

Horváth Bálint – Türkinfo