Kovács Dalma: Ankara Bábel tornyai – avagy a török állami lánykollégium

A Türkiye Bursları jóvoltából közel nyolc hónapja állami kollégiumban élek. Ebből fakadóan a Törökországról, török emberekről alkotott képem új, mélyebb értelmet nyert.

A mondással „Lakva ismerszik meg az ember” tökéletesen egyetértek. De nem csak az ember, maga a nép is! Török egyetemista lányokkal élve a kultúra és életstílus olyan belső rétegeibe nyerek bepillantást, ami egy beépített kémnek is ritkán adatik meg.

Ankara egyetemi város jellegénél fogva Törökország minden pontjáról áramlanak ide a diákok. Ezt a gondot új (isten háta mögötti) kerületekben felhúzott korszerű kollégiumokkal, valamint a „Sok jó ember kis helyen is elfér” közmondástól vezérelve szűk és irreálisan magas épületekkel igyekeznek orvosolni. Az állami kollégiumok büszke Bábel tornyaiként magaslanak ki Ankara parkokkal tarkított betonrengetegéből. Határ a csillagos ég!

A kollégiumban ujjlenyomat-olvasó rendszer működik. Minden belépéskor, kilépéskor valamint étkezéseknél meg kell érintenem egy kis fekete készüléket, mire felvillan a monitoron fényképem és az aktuális időpont. Így a megannyi irodában ülő köztisztiviselő óramű pontossággal be tud számolni életem apró mozzanatairól. „Reggel 08:03-kor reggelizett, 08:35-kor elhagyta a kollégiumot. 12.30-kor visszajött, majd 13:05-kor ebédelt.” Talán még azt is tudják, mit fogyasztottam. Ez a rendszer mai napig rémülettel eltöltve a börtönre emlékeztet. Az ujjlenyomat-olvasási ceremóniának szemtanúi is vannak: a portások szerepét betöltő egyenruhás biztonsági szolgálat. (Nekik még egyéb fontos munkakörük van, amelyről majd később szólok.)

A kollégium aulája színes és kellemes, a török kormányfő látogatását megörökítő fényképek valamint egy elbarikádozott, zászlós Atatürk-emlékmű díszíti. Kedvenc helyiségem az ebédlő. A kollégium árába beletartozik a kétszeri étkezés is, kb. 300 és 600 Ft-nak megfelelő értékben. Mindent olyan olcsón árulnak, hogy legfeljebb 1 török lírát szoktam ráfizetni. A csodálatos étkező hatalmas választékkal büszkélkedhet. Reggel frissen sült péksütemény, ropogós kenyér, szalámi, sajtok, lekvárok, virsli, paradicsom, uborka és megannyi finomság széles választéka vár. Ebédre ugyanilyen gazdag a kínálat: hagyományos török levesek, főételek, saláták, torták sorakoznak. Mindemellett a kuktasapkás, fénysebességű szakács sebtiben gyorsételeket készít, ha valakinek arra támad gusztusa. Kebap, köfte, pizza… Ezekért az ínycsiklandó fogásokért olykor azért meg kell harcolni: bizonyos időpontokban kígyózó sor tekereg az auláig. Az ebédlő egészen este 11-ig nyitva van. Üdítőket, sok fajta kávét, tejet, csokoládét és tejterméket, jégkrémet és fagylaltot is vásárolhatunk, szintén nagyon olcsón. De ez még nem minden! Vécépapírhoz, kézmosó szappanhoz és tusfürdőhöz is bármikor hozzájuthatunk. A török nép mindennapi életre való gyakorlati felkészültsége egészen bámulatos.

Lifttel vagy lépcsőn tudunk feljutni sokadik emeleti szobánkba. A hosszú folyosókból nyíló életterek közel sem egyformák. Valamelyikbe kétszárnyas ajtó vezet, máshol viszont össze kell magát húznia az embernek, ha el akar jutni karcsú, kék szekrényéhez. Kék emeletes ágyak, rózsaszín ágyneműk, hűtő, egy asztal, egy szék, öt török egyetemista lány és én alkotom a 612-es szoba egyvelegét. Rögös út vezetett idáig: év elején – kollégiumi szocializálódásom mélypontján, az a’la türka pottyantós toalett felismerése után és karácsony előtt – kétszer változtattam meg szobámat. Így harmadszorra egy lehetőségekhez mérten tágas, Ankara-körpanorámás helyiségbe kerültem. A kollégium 1300 lány lakójának egyik legnagyobb kihívást a telefonbeszélgetések lebonyolítása jelenti. Mindenki a vasalószobában igyekszik magára maradni, de ez egyszerre sajnos csak egy embernek sikerülhet. A kívül rekedt többség céltalanul bóklászva cseveg a folyosókon. Ebből – meghaladott lélekszámunk következtében – tömeges masírozás szokott kerekedni. A marshoz viszont induló is dukál. Itt kerülnek ismét képbe az ujjlenyomat-olvasó ceremónia szemtanúi, avagy az egyenruhás biztonsági szolgálat. Munkaköri kötelességük második felét teljesítve reggel 9-től este 11-ig fújják az indulót: diákokat kéretnek az irodába, közleményeket terjesztenek. Az engem leginkább megfogott hirdetmény: „Diákok figyelmébe! Diákok figyelmébe! Második tömb negyedik emeletre férfi dolgozók mennek, férfi dolgozók mennek. Diákok figyelmébe!” Azóta sem teljesen világos: a férfi dolgozók üdvözlésére való felkészülést várják el ekkor vagy a szobáinkba való hanyatt-homlok menekülés esélyét akarják nagylelkűen felkínálni? Bár a szándék mibenlétében bizonytalan vagyok, minden szirénázó közlemény eredménye ugyanaz: (telefon)beszélgetések meghiúsítása.

Zuhanyzók és mosdók a folyosók közepén vannak, szárító állványok hevernek szétszórtan a szobák előtt. Az alagsorban mosó-és szárítógépek találhatók, teyzékkel telezsúfolva, akiknek feladata a mosási rituálék szakszerű kézben tartása. Az első emeleti hatalmas, levegőtlen tanuló szoba kék egyenszékekkel és asztalokkal képviselteti magát. Összességében megállapítható, hogy az épület uralkodó színe a kék. Egy török kollégiumból természetesen a tévéterem sem hiányozhat, amely a népszerű szappanoperák órájában zsúfolásig megtelik. Ebben a helyiségben hatalmas szőnyeg terül el, amelyre a török lányok sohasem lépnek rá cipővel (mint ahogy más szőnyegre sem). Ugyanezen a szinten egy fodrász és fogorvos is helyett kapott.

Az intézmény különböző szabadidős elfoglaltságokat indít, konferenciákat szervez, amire a kollégium pszichológusánál lehet jelentkezni. Aerobic, angol, ebru és röplabda szakkör mind adott. Még oszmánul is megtanulhatunk, sőt „A Korán értelmezése” című óra is létezik. Egyértelmű tehát, hogy berendeztek egy teljes ellenőrzés alá vont, szinte minden szükségletet kielégítő egyéni világot.

Miért van arra szükség, hogy női kommunába tömörülve mindent megtaláljunk egy helyen? Azért, mert külvilági szocializálódásunk erőteljesen akadályozva van. Hétköznap este fél 11-ig, hétvégén 11-ig van kimenő. (Hétvégének a szombat-vasárnapot és nem a péntek-szombatot számítják.) Esti színházi előadásra vagy jazz koncertre is csak külön egyeztetéssel, jegyünk bemutatásával, programunk körülírásával mehetünk. Ezeket a (korlátozott számú) engedélyeket pedig csak meghatározott időpontokban lehet igényelni, ės bizony nem mindig kapjuk meg. Ha máshol szeretnénk éjszakázni, szintén engedélyt kell kérni. Ez viszont egy nagyobb lélegzetvételű küldetés. „Kivel? Mettől? Meddig? Az illető telefonszáma? Ő kicsodád? Pontos címe? A házszámot nem tudod? Hát az gond! Hívd fel gyorsan az illetőt, és kérdezd meg!” és hasonló sziporkákkal tűzdelt beszélgetésre kell felkészülni minden egyes alkalommal. Az irodai alkalmazottak ebédünk pontos idejétől szombat esti elfoglaltságunkon át legközelebbi barátaink telefonszámáig mindennel tisztában vannak. Pár perces késés, feledékenység vagy bárminemű emberi mulasztás nem megengedett. Ez az én esetemben – összeszedetlenség, szétszórtság, pontatlanság és hasonló – emberi gyarlóságaim szabályozását jelentette. Ki gondolta volna, hogy a török állami lánykollégium jellemformáló erővel bír! Idegrendszeremre kifejtett hatása már korántsem ilyen pozitív: életemben nem ért még ennyi feszültség késések miatti félelmemben.

A kollégium egyéb érdekes hatásai: ha egyedül maradok egy szobában, elérzékenyülésemben táncra perdülök, nagyon megszerettem a csöndes, számítógépfüggő lányokat. Bár egyik felem korlátok közé szorult szegény szabadságom siratja, másik felem ujjong: szánt szándékkal sem ugorhattam volna nagyobb fejest Törökországba.

Kovács Dalma