Anatóliai képek

1885-öt írtunk, amikor a most bemutatott mű szerzője először Kis-Ázsiába utazott. A következő években még további két alkalommal járta be a vidéket. Alapvetően mindhárom utazása egyfajta nyelvészeti és néprajzi tanulmányút volt. Az utazások során Anatólia (Kis-Ázsia), Márvány-tengeri partvidékén folytatott nyelvészeti kutatásokat. Az 1885-1886-os tanulmányútjából született meg a szerző, Dr. Kúnos Ignácz talán legismertebb műve, mely „Anatóliai képek” címen került a korabeli olvasóközönség elé. A különleges mű 1891-ben jelent meg Budapesten a Szépirodalmi Könyvtár Kiadóhivatal gondozásában. A mindössze 139 oldal terjedelmű könyvben összesen 10 eredeti kép található.

Dr. Kúnos Ignácz nyelvész és turkológus, 1860. szeptember 22-én született Hajdúsámsonon. Nevét 1881-ig Lusztig Ignáczként használta. Zsidó családban született, apja kereskedő volt. A középiskolát a Debreceni Református Kollégiumban végezte, majd 1879-ben a Budapesti Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Elsősorban nyelvészeti előadásokat hallgatott. Doktori és tanári oklevelét 1882-ben szerezte meg. Mestere, Vámbéry Ármin hatására, valamint Budenz József és Goldziher Ignác ösztönzésére, érdeklődése az 1880-as évek közepén a török nyelv és filológia felé fordult. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával 1885-től kezdve, öt éven át Konstantinápolyban élt, ahol a török nyelvet és kultúrát tanulmányozta. 1885-től 1890-ig tartó konstantinápolyi tartózkodása során beutazta Ruméliát, Anatóliát, Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot. 1890-ben kinevezték a Budapesti Tudományegyetemre a török filológia magántanárává, ahol 1902-től címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktatott. 1899–1919 között az újonnan szervezett, Keleti Kereskedelmi Akadémia munkáját irányította igazgatóként.

Az első világháború idején, 1915-ben az esztergomi és egri hadifogolytáborokban élő kazáni és krími tatár raboktól jelentős népköltési anyagot gyűjtött. 1919-től 1922-ig a Budapesti Egyetem Keleti Intézet néven működő akadémiájának igazgatói tisztét töltötte be, majd 1922-től a török nyelv előadó tanáraként oktatott az egyetemen. 1925 és 1926 nyarán a török kormány meghívására az isztambuli és az ankarai egyetem vendégprofesszora volt, majd ő szervezte meg az isztambuli egyetem folklorisztikai tanszékét. A második világháború során 1945. január 12-én, Budapest ostroma során 85 éves korában vesztette életét. Török népköltészeti gyűjtéseinek és a török népmesekincs feltárása miatt saját korának európai szinten egyik legelismertebb turkológusa volt. Tudományos eredményei elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1893-ban levelező tagjai közé választotta. 1889-től a párizsi Ázsia Társaság külső tagja, 1899-től a Német Napkeleti Társaság tiszteletbeli tagja és a helsinki Finnugor Társaság levelező tagja volt, emellett a Nemzetközi Közép- és Kelet-Ázsia-kutató Társaság alelnöki tisztét is betöltötte.

Folytatás

Forrás: elbidaprojekt.hu