Amikor a Hagia Sophiát újraszentelték

5315790_3aca3ee3803e2b16ab26c6be7bc0f24a_wmMajdnem másfél évezreddel ezelőtt, 563. december 24-én szentelték újra a világ egyik leglenyűgözőbb keresztény imahelyét, az isztambuli Hagia Szophia ortodox bazilikát, miután tűzvész és földrengések következtében többször is újjá kellett építeni.

A mai Isztambul leghíresebb látnivalójának számító Hagia Sophia ugyan története során több isten dicsőségét is hirdette, valójában talán az emberi kitartás emlékműveként tarthatnánk leginkább számon. Az épület történetének első évszázadai során ugyanis úgy tűnt, átok ül rajta, a különböző uralkodók mégis újra és újra felépíttették, hogy valahogy mégis megérje a kort, amikor szent emberek és hódítók helyett turisták tömegei tolonganak majd a kapuinál.

Az Hagia Sophia helyén először II. Constantinus uralkodása idején, a 4. század közepén épült keresztény székesegyház, ezt azonban 404-ben porig égették, miután a császári és főpapi fényűzés ellen szót emelő Aranyszájú Szent János érseket leváltották posztjáról. A fából újra felépített templom 532-ig bírta, amikor a Nika-felkelés idején megint leégett. Justitianus császár levonta a tanulságot, és immár kőből építtetett újabb székesegyházat – méghozzá azzal a kimondott céllal, hogy a világ leghatalmasabb temploma hirdesse az Úr, és persze a császár dicsőségét.

Részletek

2013-12-28