Ahol barátként fogadnak

Törökországot egyetlen út során lehetetlen bejárni. A közös történelmi múlt emlékeinek felkeresése azonban izgalmas kezdete lehet megismerésének.

Az ország méreteit önmagában is jól érzékelteti, hogy a magyar utazók körében legnépszerűbb úti célnak számító Isztambul kelet-nyugati irányban 120 km kiterjedésű, és mintegy 18 millióan élnek benne. A török-magyar barátsági egyezmény 100. évfordulója apropóján, a város és környéke magyar emlékeinek nyomába eredtünk, s közben megtapasztalhattuk a török vendégszeretet és a magyarok iránt érzett történelmi barátság megannyi gesztusát.

A török-magyar háborúkat követően az Oszmán Birodalom a XVIII-XIX. században menekültjogot biztosított három magas rangú magyar nemesnek, akik a Habsburg Birodalom nyomása miatt száműzetésbe kényszerültek: éveket töltött itt II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre és Kossuth Lajos is. A számkivetettségük éveit több fennmaradt emlék őrzi.

Tekirdag – Rodostó

Az Isztambultól mindössze 150 kilométerre fekvő Rodostó – törökül Tekirdag, de a szóvégi „g” néma – egy olyan üdülőparadicsom, amely egyszerre kínál kulturális örökséget, sportolási lehetőségeket, a tenger sós szellőjét és egyedülálló gasztronómiát. Nekünk, magyaroknak Rákóczi miatt különösen ismerősen és keserédesen cseng a város neve.

II. Rákóczi Ferenc a Magyarországot megszálló Habsburg Birodalom elleni szabadságharc – 1703-1711 – vezetője, annak bukása után kényszerült elhagyni hazáját. Előbb Lengyelországban, majd Franciaországban élt. Végül egy rodostói házban talált menedékre, itt élt kíséretével 1735-ben bekövetkezett haláláig. A háromemeletes hagyományos oszmán házat a magyar kormány restaurálta és alakította múzeummá. A Márvány-tengerre néző Barbaros utcai épületet sok magyar látogatja. A múzeum gyűjteményében Rákóczi szobra, az életéről szóló dokumentumok és a korabeli használati tárgyak másolatai találhatók. A második emeleten olajfestmények láthatók azokról, akik Rákóczival együtt részt vettek a magyar szabadságharcban és osztoztak sorsában a száműzetésben.

A helyi idegenvezető hibátlan magyarsággal köszöntött bennünket: „Tisztelettel köszöntöm kedves vendégeinket!” – kezdte, és az egy órás előadása során gyakorlatilag akcentus nélkül és kifejezetten választékosan beszélt magyarul. Ali Kabul bő negyven éve az akkor még szegény vidéken, építkezéseken próbált boldogulni, napszámos volt, egyik napról a másikra élt. Hihetetlenül boldog volt, amikor a Rákóczi-ház felújításán kapott munkát, ami félévi biztos megélhetést jelentett számára. Dolgozott, figyelt, szivacsként itta magába a magyar szavakat. A ház elkészült, és a magyar beruházó megkérdezte Alit, hogy van-e kedve ott maradni, afféle mindenesként. Volt kedve. Olyannyira, hogy azóta is ott van, jártas a ház történetében és a magyar történelem fejezeteiben, ő vezeti körbe a csoportokat a házban. Sőt, magyar feleséget választott, kislányuk kétnyelvű és mindkét kultúrában otthon van. Mesebeli sztori? Lehet, de ez Ali igaz története.

Ha már itt járunk, érdemes lesétálni a pár száz méterre lévő tengerpartra, és megkeresni Mikes Kelemen szobrát. Gróf Mikes Kelemen, Rákóczi titkára, törökországi életéről írt leveleket Isztambulban élő fiktív nagynénjének, megalkotva ezzel a XVIII. századi magyar próza egyik gyöngyszemét. A Levelek Törökországból című kötetben a magyarok mindennapjairól, reményeiről és csalódásairól, valamint az aktuális törökországi és határon túli eseményekről mesél. Ezeknek a leveleknek állít emléket a tengerparton álló, három részből álló Béke és Szabadság szobor.

Folytatás

Forrás: lafemme.hu