Ahmet Kaya: Fájdalomba kapaszkodni

Ahmet Kaya az 1980-as és 1990-es évek népszerű protest-énekeseinek egyike volt. Egyre nagyobb népszerűségre tett szert a kurdkérdésre vonatkozó politikai feszültség miatt.

A fejlett nyugati országokkal szemben a protestzene Törökországban nem az iróniára támaszkodik, de közvetlenül magában foglalja a politikát. A török protestzene olyan, mint a latin-amerikai „Nueva Cancion” (új zene), mely sok ponton hasonlít a török „Özgün Müzik”-hez (eredeti zene). Mindkettő a helyi junta szigorú szabályainak megfelelően jött létre – forradalmi vonulattal, és hallgatóságuk is forradalmárokból állt.

Ahmet Kaya a török forradalmi zene egyik kivételes alakja, mivel ő érzelmeit is megjelenítette dalaiban. Bár pályafutásának első éveiben csak nagyon kevesen – köztük a baloldali forradalmi ifjúság – hallgatták dalait, az 1990-es években már egész tömegeket szórakoztatott, és népszerű zenei ikonná vált a török fiatalok körében.

Érdekes, hogy Kaya népszerű kultúrikon lett, hiszen maga is lázadó volt.

Kétnyelvű család

Ahmet Kaya 1957. október 28-án született Malatyában, török anya és kurd apa ötödik, utolsó gyermekeként. Kaya apja Adıyamanból származott és azért költözött Malatyába, hogy munkát szerezzen. A városi gyárban dolgozott, amikor Ahmet megszületett. A család – a szülők és az öt gyermek – egy nagyon kicsi házban élt, amely a gyárhoz tartozott.

Ahmet szabadszellemű volt. Négyéves korában eladta nagyapja gyümölcseit egy boltosnak, hogy legyen pénze mozijegyet venni. Mindig népdalokat énekelt, bár a családja és a szomszédok nem szerették hallgatni. Hatéves korában édesapjától ajándékba kapott egy bağlamát (lantszerű török hangszer), de ettől nem változott meg az élete; nagyon szerette a bağlamáját pengetni, de családja szerint katasztrofálisan játszott.

Kilencéves korában abban a gyárban lépett fel, ahol apja dolgozott. Az 1960-as évek végén, a munka ünnepén apjával Gaziantepbe is ellátogatott. Eközben egy zeneboltban dolgozott, itt találkozott először forradalmárokkal.

Elvándorlás, kulturális sokk és forradalmi érzések

A Kaya család 1972-ben Isztambul Koçamustafapaşa kerületébe költözött, ahol Ahmetet sokként érte a városi kultúra. Alkalmazkodni akart mindehhez, ezért elkezdte iskolatársait utánozni.

Ez azonban nem volt könnyű. A családja elszegényedett, miután apját nyugdíjazták. Mivel a nyugdíj nem volt elegendő a család fenntartására, ezért Ahmet otthagyta az iskolát és munkát vállalt, hogy eltartsa családját.

Ahmet már ismerte a forradalmárokat Malatyában töltött éveiből, de Isztambulban még többet megtudott róluk. Ő is a forradalmárok közé való volt, mert szegény, munkásosztálybeli családból származott, aki az ország keleti feléből a modern városba költözött. Ahmet az utcai élettel is megismerkedett. Az utca egy olyan lelkes és kíváncsi fiatalembert, mint amilyen Ahmet is volt, sok mindenre megtanított. Kaya mindig büszke volt arra, hogy az utcáról jött. Küzdött a kemény valóság ellen, és megpróbálta a lehető legtöbbet kihozni magából.

Bağlamán játszani nem olyan, mint a lovaglás

Ahmet saját életet akart élni. Az Állami Tudományok Szövetsége, egy baloldali kulturális szervezet, lehetőséget kínált neki, hogy bemutassa zenészi és énekesi tehetségét. Zenész akart lenni. Egyszer részt vett Ruhi Su bağlama művész koncertjén, a Boszporusz Egyetemen. A koncert után a fiatalember megkérte a művészt, hallgassa meg, hogyan játszik a bağlamán. Az előadás alatt Ruhi Su kivette a hangszert Ahmet kezéből, és azt mondta neki: „Ne úgy játssz, mintha lovagolnál. Ne harcolj vele, gyengéden játssz!”

Azonban Kaya sohasem játszott gyengéden. Meg akarta mutatni érzelmeit. Valójában bağlamajátékának stílusa nem volt átlagos, inkább egy kissé durvának mondható. A hallgatóság azonban szerette ezt a durvaságot. A forradalmi éjszakákon szövetségbeli barátaival együtt zenélt Törökország-szerte. Miután 1978-79 között letöltötte katonai szolgálatát, feleségül vette Eminét, aki szintén a szervezet tagja volt.

A katonai puccs után

Az 1970-es évek forradalmi hangulata megváltozott az 1980. szeptember 12-i éjszakát követően. A katonai puccs minden politikai ellenfelet elsöpört az útból, és az emberek politikai sötétségben találták magukat. Ahmet nem volt a letartóztatott és megkínzott személyek között, viszont nagyon magányos és szegény volt.

1981-ben meghalt az édesapja, amely nagy bánatot okozott neki, mivel apja volt az egyetlen, aki támogatta zenei karrierjét. Az élet azonban ment tovább. 1982-ben született egy lánya, akit Çiǧdemnek (sáfrány) neveztek el.

Az 1980-as évek eleje sokkal keményebb volt mindenki számára, mint az 1970-es évek. Elvált feleségétől, lelkileg összetört és elvesztette állását.

Kaya úgy döntött, hogy lázadó lesz, és arra kérte a köztisztviselőket, hogy tartóztassák le és zárják börtönbe. Börtönbe akart menni, de nem hosszú időre. Első lemeze az Ağlama Bebeğim (Ne sírj, gyermekem) 1985-ben jelent meg és háromféle zenét tartalmazott. Voltak rajta forradalmi dalok (ezek voltak többségben), népdalok Karacaoğlantól (XVII. századi híres török bárd) és indulók Mehmet Akiftól. A forradalmi dalai miatt letartóztatták, de a népdaloknak és az indulóknak köszönhetően mérsékelték büntetését.

Ekkor találkozott Yusuf Hayaloğluval, aki dalszövegeket írt Kayának.

Kaya második lemezét 1985-ben jelentette meg, Acılara Tutunmak (Fájdalomba kapaszkodni) címmel. Mindkét albumán olyan baloldali költők művei hallhatóak, mint Nazım Hikmet vagy Sabahattin Ali. Kaya szeretett verseket megzenésíteni. A politikai versek zenei előadása miatt sokan szerették.

1986-ban jelent meg harmadik lemeze Şafak Türküsü (A hajnal zenéje) címmel. Ezen főként Nevzat Çelik versei hallhatóak.

Múltak az évek, egyik album követte a másikat, Kaya az 1990-es évekre híres lett. A magán tévécsatornák és zenei producerek is őt akarták, Ahmet pedig őket. Azonban arra kérték, hogy inkább népszerű legyen, semmint politikai, így ezt követően kevesebb politikai hangvételű dalt készített, de forradalmi nézeteivel nem hagyott fel teljesen.

Koncertjeire már nem csak a baloldaliak és a forradalmárok mentek el, hanem mindenki, aki szerette zenéjét. Az élő koncertjeiről két lemez is készült, amelyek a legjobb török popzenei albumok között is szerepeltek.

A szégyen napja: 1999. február 10.

Miután Kaya híres lett, a bulvárlapok is érdeklődni kezdtek iránta. A Bulvárlap Újságírók Szövetsége által rendezett díjátadóra is meghívták. Ahmet egy rövid beszédet mondott, melyben többek között arról is beszélt, hogy az új albumán már kurd dalok is szerepelni fognak – ezzel heves reakciót váltva ki több énekesből és újságíróból.

Egy nappal később a Hürriyet című török napilap olyan képet közölt róla, amelyen Kaya a színpadon áll egy zászlóval, amelyen a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) logója látható. Ebből kifolyólag a terrorizmus támogatásáért beperelték, és kénytelen volt elhagyni Törökországot; önkéntes száműzetésbe vonult Franciaországba. A Hürriyet hamis híreket terjesztett róla, melyeket később megcáfolt. Ezek miatt az álhírek miatt az ügyészség újabb vizsgálatot rendelt el ellene. A helyi közigazgatási szervek egyes helyeken még azt is megtiltották, hogy lemezeit a zeneboltokban árulják.

2000. november 16-án Ahmet Kaya rajongóit sokkolta a hír, hogy a zenész váratlanul elhunyt párizsi otthonában, miközben új albumán dolgozott, mely a Hoşçakal Gözüm, Biraz da Sen Ağla (Viszlát, kedvesem, most már sírhatsz) címmel jelent volna meg.

Ahmet Kayát Párizsban, a Père Lachaise temetőben helyezték végső nyugalomra, temetésén tömegek vettek részt. Összesen huszonnégy lemeze jelent meg, ezek közül hetet halála után adtak ki.

Forrás: Daily Sabah

Fordította: Kollár Kata – Türkinfo