Ágai Adolf: Vizen és szárazon

– Bevezetésül. –

Töredelmesen vallom be a következő lapok valamelyikén, hogy utmutató könyv és óra nélkül járom a világot. Meg is esett velem akár hányszor, hogy e hiányok miatt lemaradtam vonatról, hajórul; hogy a svájczi Freiburg helyett a badeni Breisgauba kebelezett Freiburgba jutottam s itt kerestem a hires orgonát; s hogy estére fordulva, a stockholmi vonatból kiszálltam, hogy Söderteljében háljak meg, mivel nem akartam megszitált tagjaimat még vagy hat órai rázásnak kitenni. Södertelje Stockholmhoz annyira van, mint Üllő Budapesthez. Persze, hogy különb fogadóra akadtam a svéd falucskában, mint a milyen az üllei »kék oroszlán«.

Az ilyen lemaradás és megtévedés, nem hogy kétségbe ejtene, de csak a gyönyörüségem növelésére szolgál. Az én Bädekerem: a jó magyar Hübele Balázs. Tanitó-mesterem az utazás mesterségében a hajdani való sittewaldi Philander, a ki arra int, hogy:

Néha-napján utra kélj,
Figyelj, keveset beszélj.
Málhát vigy, de ne sokat,
Láss, vigyázz, hosszan ne állj.
Ne szaladozz, hanem járj,
S hagyd otthon a gondokat.

Ringatózni a véletlen hullámain, »à la merci des vogues«, ezt szeretem én. Mert áll az utazásra nézve is, amit Goethe az életről mond: »bár hol fogod meg, érdekes«.

Tartozó tisztelettel vagyok én minden tudományos gyüjtemény, muzeum, szobor- s képcsarnok iránt, s megélvezem mind azt a szépet, amit a műértés, hatalom, vagyon és szorgalom összehordott, iskolákra s osztályokra fejtett. De mind annyiszor, mint leczke végén a kis diák, a vestibulumból kiváltva ernyőmet, boldogan rohantam ki a fölszentelt ivek alól a profán utczára.

Letöltés