A Szulejmán-titok: interjú dr. Pap Norbert kutatóval

Szigetvár az elmúlt években többször is a figyelem központjába került, köszönhetően a Zrínyi-emlékévnek és a jelentős régészeti felfedezésnek, amely során feltárták az egykori oszmán kori település, Turbék romjait. Először türbe, szent sír épült itt, mely a hagyomány szerint Szulejmán szívét (és egyéb belső szerveit) őrzi. E köré egész komplexum nőtt dzsámival, derviskolostorral, amely aztán fontos zarándokhellyé vált.

A Szigetvár-turbéki szőlőhegyen 324 év után találták meg a kutatók az elveszett várost (tör. ‘kasaba’): először a türbét 2015-ben, majd a dzsámit 2016-ban és 2017 felfedezése volt egy három szárnyból álló derviskolostor. A világraszóló felfedezésről dokumentumfilm is készült, A Szulejmán-titok címmel. A feltárásokat végző kutatócsoport vezetőjét, dr. Pap Norbert geográfus-történészt kérdeztem a dokumentumfilmmel kapcsolatban, amelyet a Türkinfo Alapítvány immár hagyományos Pilav ve Sohbet Günleri rendezvénysorozatának keretében mutatnak be 2018. május 9-én a Benczúr Házban.

Készült már dokumentumfilm Szulejmán sírkápolnája nyomában címmel. Ez ugyanaz a film?

Elég sok filmet forgattak az ásatásokról, ahogy számolom, a Szulejmán-titok, amelynek most lesz a bemutatója a Benczúr klubban a nyolcadik vagy kilencedik. A Szulejmán sírkápolnája nyomában „házi készítésű” film, mi csináltuk azért, hogy a saját narratívánk is megszülessen. Az első filmeket mind külföldi – amerikai, német, horvát, török, brit forgatócsoportok készítették. Akik részt vettünk a munkában úgy éreztük, hogy egyik sem felel meg teljesen annak a képnek, amit mi magunkról meg a kutatásról gondolunk. Ezért úgy gondoltuk, hogy csinálunk egy olyan filmet, ami lehet, hogy nem lesz olyan profi, viszont ez lesz a leghitelesebb. Meg is csináltuk, voltak bemutatói, de a tévében nem volt, nem tudom, lesz-e valaha.

A Szulejmán-titok hosszabb film, nem fél órás, mint a házi készítésű filmünk. Igazi közösségfilm, ahol az volt a fő szempont, hogy egyetlen pillanatra se unatkozzon a néző. Mindenki profi – a rendező, az operatőr, a stáb, és a költségvetés is nagyobb volt, ami külföldi forgatási helyszínt is lehetővé tett. A film egy jelentős részét Szarajevóban forgattuk egy ottani dervisközösségben, illetve az ottani dzsámik és a város különböző pontjain olyan autentikus helyszíneken, amelyeknek köze van a történetünkhöz, hiszen a turbéki-szigetvári dervisek Szarajevóból érkeztek. Így tudtuk ezt képileg is bemutatni. Olyan egyedülálló felvételek is készültek, amelyekhez hasonlót Magyarországon eddig még nem láthattak a nézők, például egy halveti révülést.

Azok a dervisek, akiket meglátogattak Szarajevóban, szintén a halvetik voltak?

Nem, ők a naksbendi rendhez tartoznak. Egy magas intellektusú csoportról van szó. Tudós rend, nagyon sok orvossal, mérnökkel, és tudományos fokozattal találkoztunk, akikkel érdemben lehetett beszélgetni az iszlám kultúráról, a dervisekről. Ugyan naksbendi rendiek, de egy halveti zikrt előadtak nekünk.

A halvetieket úgy emlegetik, hogy „üvöltő dervisek”, mivel egy levegő préselő technika segítségével elég erős hangokat képesek kiadni. Ezt a technikát is bemutatták nekünk a másfél-két órás szertartás alatt.

Az volt az érdekes ebben az egészben, hogy Szarajevóban fennmaradt ez az autentikus dervisközösség, így bizonyos mértékig ők az oszmán időszak dervisei örököseinek tekintik magukat.

Vannak még halveti dervisek?

Vannak, Törökországban is, de ott nem kaptunk forgatási engedélyt, ezért mentünk Szarajevóba. Itt tudtuk lefilmezni azokat az épületeket, amelyeknek jelentősége volt a szigetvári történet szempontjából, hiszen a Gázi Hüszrev küllije dervisei jöttek Szigetvárra és mi itt forgattunk, olyan autentikus helyszíneken, amelyeket konkrét módon és bizonyítottan személyes kapcsolat köt össze Turbékkal.

Milyen bizonyítékok szolgálnak arra, hogy ezek a szerzetesek innen jöttek?

A sejkjük, Ali Dede Bosznevi igen jól dokumentált személy. Ő az a sejk, aki a turbéki zarándokhelyet alapította. Magas intellektusú szellemi vezető volt, jelentős hittudósnak számított, teológiai művei, eszkatológiai írásai jól ismertek, még a XX. században is kiadták őket.

A derviseknek milyen szerepük volt az ostromok ideje alatt?

A dervisek ott voltak az oszmán sereg hadjárataiban. A film készítésének idején még nem tudtam, utána jöttem rá, hogy közvetlen kapcsolat volt Ali Dede és Szulejmán szultán között. A Szokollu család, vagyis az iszlamizált szerb Szokolovics család az, amelyik döntő szerepet játszott ebben. Szokollu Mehmed volt a hadvezér, aki a szigetvári hadjáratot vezette. Nagyon erős vezetőnek számított, aki a rokonait vezető pozíciókhoz juttatta. Turbék alakításában közvetlen, tevékeny szerepe volt. Azt viszont nem tudtuk, hogy a szultán szellemi vezetője egy halveti sejk volt, akinek Ali Dede a tanítványa volt. Tehát van egy közvetlen, személyes kapcsolat a szultán és Ali Dede között. Ugyanez a sejk lett a szultán halála után Szokollu Mehmet szellemi vezetője is. Ez a sejk biztos ott volt a szultánnal a hadjárat során, így a tanítványa, Ali Dede is ott lehetett.

Ahol Magyarországon megtelepedtek az oszmán törökök, tudjuk, hogy iskolákat, kolostorokat és körülötte virágzó gazdaságokat hoztak létre. Sok helyen így honosodtak meg bizonyos gyümölcsök, növények. E köré a kolostor köré is képzeljünk el egy „mintagazdaságot”?

Erre vonatkozó konkrét írott forrás nem került elő, de két dolog is erre mutat. Az egyik egy helyi legenda, amely szerint a turbéki dervisrendnek volt egy mintagazdasága, még azt is tudni vélik, hogy hol, mégpedig a zsibóti vízfolyás mellett. Ez csak néphagyomány, vagy így volt, vagy nem.

De van egy kutatás is, ami erre utal. Egy környezettörténeti vizsgálat keretében a küllijétvédő palánkot övező várárok egy részét feltártuk. Ez az árok 5 méter széles és két és fél méter mély, ebből egy teljes keresztmetszetet kiemeltünk.

Ebből több mint harmincezer növényi maradványt és számtalan csontmaradványt mostak ki. A növényi maradványok elemzésével Sümegi Pál professzor kutatócsoportja foglalkozik Szegeden. Sikerült rekonstruálniuk, hogy milyen növényi kultúrát honosítottak itt meg. Ez a növényi kultúra nagyon meglepő, hiszen itt egy zöldmezős város volt, nem volt előzménye, szemben a hódoltsági magyar településekkel, amelyek lakottak voltak, amikor az oszmán hódítók „beköltöztek” és hozták a növényeiket, az épületeiket, az életformájukat és adaptálták a meglévő környezethez. Itt, Turbékon erre nem volt szükség és mód sem, hiszen nem volt előzmény. Itt mindent úgy alakítottak ki, ahogy azt ideálisnak gondolták. Az derült ki, hogy a körülbelül száztíz növényi fajból, amit sikerült azonosítani a mintából, nagyon sok vendágfaj, nem őshonos a területen, hanem a Balkánról, esetleg a mediterrán térségből hozták magukkal a szerzetesek. Számos gyümölcsfajtát is sikerült azonosítani pollen és fiton vizsgálatok alapján.

A vizsgálatok tehát arra mutatnak, hogy a maguk kultúrájának képére formálták ezt a vidéket. Teljesen más módon használták ezt a területet, mint a középkori magyar városok.

A régészeti felfedezések között az első a türbe volt. Tudjuk, hogy jelentős zarándokhellyé vált a hódoltság idején. Hogyan képzeljük ezt el?

Ahogy Pécsre Idrisz Baba türbéjéhez vagy Budára Gül Baba türbéjéhez évszázadok óta jönnek a zarándokok, ugyanúgy működött ez Turbéken is, sőt, még inkább így működött. A feljegyzések sporadikusak arra nézve, hogy ez milyen tömeget jelentett, de arról van adatunk, hogy a hadjáratok idején időnként felkeresték. Például Kara Musztafa nagyvezír is ellátogatott ide egy nagy lovascsapattal a bécsi hadjárata előtt és imádkozott a sírnál. Evlija Cselebi 1664 nyarán járt itt és ahogy leírta a látogatását, az is jellegzetes zarándoklati aktus volt.

Maga a hely jellege és a foglalkozások is arra utalnak, hogy a zarándoklás jelentős bevételi forrást jelentett. Volt fogadós a településen, hán (fogadó)  és karavánszeráj, kalauzok (’kilavuz’ tör.) is szolgáltak itt. Van egy gyanúnk, amit majd az idei ásatások fogják tisztázni: a derviskolostor mérete hatalmas, ami a lakosainak számát tekintve nem indokolt. Elképzelhető, hogy a déli szárny, amit még nem ástunk ki, vendégházként szolgált. Nagyobbak a helyiségek is, elképzelhető, hogy úgy alakították ki, hogy a magasabb rangú látogatók ott tudjanak megszállni. A többiek a civil településen, a városban szálltak meg, ami a küllijén kívül, távolabb volt.

A hódoltsági területeken az oszmán népesség általában nem vegyült a magyar lakossággal. Mit tudunk Turbékról, itt is így zajlott az élet?

A XVII. században már voltak keresztények is, az biztos. Az 1680-as években egy forrás szerint a periférián már keresztények éltek. Hogy milyen arányban, az további kutatásokat igényel, s az is, hogy a funkciók hogyan oszlottak meg.

A dzsámiról mit tudunk?

Tipikus egykupolás dzsámiról van szó, hasonlókat láthatunk Szarajevóban, amelyek most is állnak. Azért is mentünk oda forgatni, mert ott találtuk a legközelebbi analógiákat erre a dzsámira. Szokollu Mehmet építtette, a türbénél másfélszer nagyobb épület volt. A kupoláját nem ólomlemez fedte, mint a türbéét, hanem balkáni kúpcserép. Volt mellette egy minaret a bejárat mellett jobb kéz felől, a déli oldalon.

Ezekről maradtak fenn rajzok, miniatúrák az oszmán időkből?

Van egy Szulejmán szultán Szigetváron című 310 oldalas kötet az ásatás eredményeiről. Ebben benne van az összes régi ábrázolás, térképekkel, amelyek mutatják, hogy hol volt a település. Ezt a mi kutatói közösségünk adta ki. (2017., szerk: Pap Norbert – Fodor Pál).

Van egy Esterházy-rézkarc, amelyen egy minaret látszik. Vagy egy másik ábrázolás a költő Zrínyiről 1664 februárjából, amikor Zrínyi csapatai felégették Turbékot. Ezen a képen látszik az erőd, a türbe és a dzsámi kupolája is.

Szigetvár fontos történelmi metszéspont. A magyaroknak Zrínyit és a szabadságért vívott harcot, a törököknek Szulejmánt és a dicső hódításokat jelenti. Közös a múlt és közös az őseink iránt érzett büszkeség. 

Ez a dokumentumfilm „időkapu”: nem csak a páratlan felfedezésekről tudhatunk meg többet, hanem betekintést nyerhetünk egy olyan világba, amely akkor is elzártan létezett, amikor időben, térben közelebb volt. 

Az filmbemutatóról bővebben>>>

Kertész Erika – Türkinfo