A régi Konstantinápoly erkölcse

Az európaiak a legkorábbi ismert útleírások szerzőitől a 20. századi turistákig mindig is különös érdeklődést mutattak a keleti erotika előlük elzárt, sejtelmes világa iránt. A kora újkorban a legmegközelíthetőbb keleti világ az Oszmán Birodalom volt, amellyel az európaiak a 15. század dereka óta mind rendszeresebb kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatban álltak, így egyre gyarapodott azoknak a beszámolóknak, útleírásoknak és követjelentéseknek a száma, amelyek a birodalom berendezkedéséről, lakóinak mindennapi életéről tájékoztattak. Ezekből a munkákból szinte sohasem hiányoztak az egzotikumok, a török nők szépségét, erkölcsösségét vagy épp erkölcstelenségeit ecsetelő részek, a háremek és a fürdők ismeretlen világának inkább elképzelt, semmint valóságos ábrázolásai.

A török levéltárak megnyíltával egyre-másra kerültek elő a mindennapok megannyi részletébe bepillantást engedő bírósági jegyzőkönyvek, a közerkölcsöket szabályozni, a kilengéseket büntetni kívánó rendeletek, a szultánok és szultánfeleségek egymáshoz írott szerelmes levelei és versei, a háremek életébe, az esküvők és ünnepségek színpompás világába bepillantást engedő okleveles kútfők. A kézirattárak mélyéről a török szerelmi költészet újabb és újabb gyöngyszemei bukkantak elő, s a keleti szexuális tanácsadó irodalom oszmán változatai, továbbá a szexualitással orvosi szempontból foglalkozó szakkönyvek is ismertté váltak. Mindezek ellenére a török történetírás még nagyon messze van attól, hogy az európaiakhoz hasonló összefoglaló művekben mutassa be a „magánélet”, a „családi élet”, az „intimitás”, a szexualitás és homoszexualitás vagy épp a prostitúció Oszmán Birodalmon belüli históriáját.

További részletek

2014-05-29