A kétarcú állam

Törökország kapcsolata az európai közösséggel nem mentes a konfliktusoktól. Nincs még egy olyan ország, amely több mint ötven éve vár a tagfelvételre. A magyar–török kapcsolatok azonban a brazíliai labdarúgó vb-selejtezők párharcai ellenére is kikezdhetetlenek. A február eleji miniszteri látogatás alatt lefektetett grandiózus célok tükrében reméljük, ez a március 26-ai focimeccs után is így marad.

„Kedves fiam, hát még mindig nem érted meg, hogy a Kelet és a Nyugat sosem értették meg egymást? Nézd: nálunk a tisztelet jele, ha idegenek előtt nem mutatkozunk fedetlen fővel; a cipőnket azonban a templomban levetjük. Az európaiaknál az udvariasság azt kívánná, hogy idegenek előtt vegyük le kalapunkat, de ugyan illetlen volna, ha a cipőnket vetnők le jelenlétükben. Mi a kék szemet a bosszúvágy és a gonoszság jelének tekintjük: náluk a kék szem a szelídség és a jóság jele. Mi jobbról balra írunk, ők balról jobbra. A nyugati írás tele van felesleges betűkkel, amelyeket ki sem mondanak – mi pedig a legtöbb betűt le sem írjuk helyesírásunkban. Nálunk az egyszerű élet erény, náluk lealacsonyodás. Hogy is gondolod, hogy a nyugati ember valaha is megérthetné a keleti embert?” – írja Ahmed Hikmet egyik meséjében.

Ezen gondolatok nagyon jól illusztrálják az európai és a török kultúra közti különbségeket, amelyek odáig vezettek,hogy Törökország immár több mint 50 éve küzd az uniós tagságért. Noha Törökország már 1964 óta társult tagja az Európai Közösségnek, taggá válására még nagyon sokat kell várnia, már ha ez egyáltalán bekövetkezik valaha. A jelenlegi állás szerint aligha, bár folyamatosan céldátumokat tűz ki a török vezetés, tizenegy éve ez 2014 volt, amelyet tíz évvel megtoldottak. Jelenleg azonban a 2005-ben megkezdett csatlakozási tárgyalások állnak. Hiába nyitottak meg tizenegy fejezetet és zártak le egyet, a folyamat öt éve megrekedt, „nem az európai fél hibájából. A török politikai vezetés jelen pillanatban éppen a ciprusi kérdéssel saját maga blokkolja a tárgyalásokat” – hangsúlyozza Dobrovits Mihály. A Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem Turkológia Kutatócsoportjának munkatársa szerint „az ország meglehetősen kétarcú politikát folytat az EUval szemben, és ez jellemző általában véve a török külpolitikára is.” Mindez tovább nehezíti az áhított csatlakozást. Törökország egyébként is hendikeppel indult a tagfelvételért, mivel az európaitól eltérők a hagyományai, kultúrája, ráadásul az európai politikai elit és társadalom is igen megosztott a törökökkel kapcsolatban. Mindezek ellenére is megvolt az esélye a török miniszterelnöknek, Recep Tayyip Erdoğannak, hogy minél hamarabb pontot tegyen az ügy végére, de nem élt vele. Ugyanis „Tony Blair, José Luis Zapatero, Silvio Berlusconi, sőt Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök is azt mondta, hogy Törökországnak ott a helye a klubban. Ezt a hatalmas bizalmi tőkét sikerült az évek során eljátszania a törököknek, amelyet igen nehéz lesz visszaszerezni” – magyarázza Dobrovits Mihály.

Erdoğannak és pártjának (Igazság és Fejlődés Pártja, AKP) egyre nehezebb dolga van, mivel népszerűsége folyamatosan csökken. A kormányzás első ciklusa (2002–2006) valódi sikertörténet volt: megállították a hiperinflációt, helyreállították Isztambult, lerombolták az Ankara környéki bádogviskókat, fejlesztették az ország délkeleti részeit, javítottak a közműfizetési hajlandóságon (bár az ország 21 körzetében, többek között Isztambulban is van egy tétel, az áram- és a vízszámlán egyaránt amely a nem fizetők fogyasztásához való hozzájárulást tartalmazza). A második és a harmadik ciklus alatt azonban számos furcsaság borzolta a török lakosság kedélyeit a szakértő szerint. Egyik ilyen az Ergenekon nevet viselő államellenes összeesküvés-perfolyamat, amely már évek óta tart, és ennek köszönhetően számos politikus, országgyűlési képviselő, valamint katonai vezető várja a börtönben a vádemelést. Megoldatlan kérdés maradt a kurdok ügye is. A függetlenként bejutott kurd képviselők természetesen harcolnak a kurdok helyzetének rendezéséért. Az új oktatási törvényt is a furcsaságok közé sorolja Dobrovits Mihály. „Az ugyanis bizonyos mértékig még az iráninál is konzervatívabb: lehetővé teszi a 13 éves lányok számára, hogy magántanulóként otthon maradjanak, a fiúknak pedig, hogy inasnak álljanak. Arról nem is beszélve, hogy a vallási tantárgyak esetében előírja a nemek szerinti elválasztást.” Az AKP-nak a török hadsereget sem sikerült teljes mértékig civil felügyelet alá vonnia, az mai napig állam az államban, vezetőit is saját maga választja. A kormányzó pártnak a fentiek függvényében minden erejét össze kell szednie, ha negyedik alkalommal (2015-ben) is meg szeretné nyerni a választásokat. Ezt nem könnyíti meg az a tény sem, hogy szinte az egész vezérkarnak, beleértve Erdoğant is – a hatályos törvények értelmében három egymást követő után – legalább egy parlamenti ciklust ki kell hagynia.

Török–magyar kapcsolatok

Az ország kettőssége azonban csöppet sem befolyásolja a magyar–török kapcsolatokat, amelyekről Orbán Viktor miniszterelnök az Erdoğannal közös február 5-ei sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: „nagyítóval sem találni olyan ügyet”, amely problémát okozna a két ország között. Nem csoda, hiszen hazánk mindvégig támogatta a török uniós csatlakozást, és a két népet a közös történelmi múlt mellett nyelvi és családi kötelékek is összefűzik. Ezt ők a szó szoros értelmében gondolják, amiről volt szerencsém személyesen is meggyőződni. Első törökországi utam alkalmával ugyanis azzal a ténnyel szembesítettek, hogy mi magyarok is tulajdonképpen törökök vagyunk, csak az évek során elveszítettük az identitásunkat. Erre számos bizonyítékot hoztak, például a megmaradt nyelvi kifejezéseket, szavakat. Cebimde elma var, magyarul annyit tesz: zsebemben alma van, de számos szavunk azonos, amit Erdoğan is kiemelt februári előadása során. Az anya törökül ana, az oroszlán, aslan, kecske az keçi, árpa pedig arpa és még sorolhatnánk. A nyelvi szálakon túl szoros az együttműködés az oktatás területén is. A világ első turkológiai intézetét például hazánkban alapították 1870-ben, Ankarában pedig 1935 óta van hungarológiai intézet. Az egyetemek közti cserekapcsolatok is évtizedes múltra tekintenek vissza, például Abdullah Gül török köztársasági elnök az ELTE-n végzett. A két nép közös múltjával kapcsolatban Erdoğan előadása során kiemelte, hogy Törökország mindig otthonul szolgált a magyar menekültek számára, olyannyira, hogy az 1848–49-es szabadságharc leverése után odaérkező több ezer magyar kiadatását, amit a Habsburgok követeltek, a szultán azzal a válasszal utasította vissza: „Odaadom a koronámat vagy a trónomat, de a hazámba menekülteket semmilyen körülmények között nem adom.” Arról ne is beszéljünk, hogy Kossuth Lajos, II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre is ott talált menedékre. Érdekes, hogy az első, 1727-ben létrehozott törökországi nyomda alapítója is magyar volt. Hazánkban is számos épület őrzi az egykori török jelenlétet, Gül baba türbéjétől kezdve a Veli bej fürdőn, az egri Minareten át egészen Szulejmán szultán dzsámijáig. A miniszteri találkozó alkalmával egyébként határozatot is hoztak eme közös építészeti emlékek felújítását és megőrzését illetően. Emellett a két ország közti gazdasági együttműködést is fokoznák, amelynek kiemelt területei az energiaszektor (Nabucco-gázvezeték, nukleáris energia), idegenforgalom, építő- és járműipar.

Vida Sándor

Megjelent a Közszolgálat c. közigazgatási magazin májusi számában

2013-03-20