![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
Az eredeti tervek szerint Genovai gályákkal indultak volna útnak, de azok túl nagy árat kérnek a szállításért, ezért a sereg fele visszafordul. A kudarc miatt a király megállapodik a magyarokkal ellenséges Velencével. A tengeri szállítás fejében Velence javára lemondott Zára birtokáról és megnyitotta az országot a velencei kereskedők előtt.
A keresztes seregek II. András magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg vezetése alatt szálltak tengerre. A magyar keresztesek 1217 nyarán indultak el, s Zágráb – Spalató érintésével velencei hajókon jutottak Cipruson keresztül Akkonba (Akkó) 1217 októberében.
Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV. lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa. III. Ince pápa a negyedik hadjárat sikertelensége után (hiszen a keresztesek el sem jutottak a Szentföldre) 1213-ban újabb hadjáratot javasolt. Az Európában dúló belháborúk miatt senki sem reagált a felhívásra. Ennek ellenére 1215-ben a lateráni zsinaton újabb hadjárat indítását határozták el, melyre később II. András magyar király, VI. Lipót osztrák herceg és Lajos bajor herceg jelentkezett. A háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius pápa idején került sor. Az egyházfő Szicíliában veszélyesen nagy hatalomra szert tevő II. Frigyes császárt megakadályozta a hadjáratban való részvételben.
II András második házassága után, amelynek révén a konstantinápolyi latin császárral rokonságba került, a császári trón reményében balkáni politikáját is alárendelte dinasztikus szempontjainak. A trónt azonban apósa, Courtenay Péter foglalta el. A még III. Bélától örökölt keresztes hadjárat kötelezettségének teljesítésére, /II. András apja pápának tett ígéretét teljesítette a hadjárat vezetésével. III. Béla ugyanis megígérte a pápának, hogy részt vesz a keresztes háborúban, de halála miatt ennek nem tudott eleget tenni. Fiára hagyta ezen kötelesség teljesítését/ a pápa többszöri sürgetésére 1217-ben szánta el magát. Az eredeti tervek szerint Genovai gályákkal indultak volna útnak, de azok túl nagy árat kérnek a szállításért, ezért a sereg fele visszafordul. A kudarc miatt a király megállapodik a magyarokkal ellenséges Velencével. A tengeri szállítás fejében Velence javára lemondott Zára birtokáról és megnyitotta az országot a velencei kereskedők előtt.
A keresztes seregek II. András magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg vezetése alatt szálltak tengerre. A magyar keresztesek 1217 nyarán indultak el, s Zágráb – Spalató érintésével velencei hajókon jutottak Cipruson keresztül Akkonba (Akkó) 1217 októberében. Akkon jelentősége különösen Jeruzsálem Szaladin általi elfoglalása után nőtt meg (1187), a város a kisebb területűre zsugorodott keresztes királyság fővárosává vált, ide érkeztek a tenger felől a keresztes hadak, s a velencei, genovai, pisai kereskedők révén a térség kereskedelmi központjává fejlődött. II. Endre magyar, Brienne János jeruzsálemi és Hugó ciprusi királyok, a megindítandó hadjárat tervében nem tudtak megállapodni. Jeruzsálem visszavételére úgy látszik senki sem gondolt; a keleti keresztyének sokkal nagyobb súlyt fektettek a tengerparti városok birtokára s azon hitben, hogy az Ejjubiták hatalmát Egyiptomban kell megtörni – mire már a negyedik keresztes hadjárat vezérei is gondoltak – egyenesen Egyiptomot akarták megtámadni.
Azonban vagy mivel a tervtől a magyar király idegenkedett, vagy mivel az átkelést Egyiptomba tél idején veszélyesnek ítélték, e tervet is elejtették. Eközben, mivel Szíriában rossz termés volt, az élelmiszerek oly drágák lettek, hogy a szegényebb zarándokok kénytelenek voltak visszatérni; az ott maradottak pedig – úgy látszik a bajor keresztesek durva kihágásai miatt – a keleti keresztyénekkel merültek botrányos viszálykodásokba.
Akkonban külön negyedük volt a különféle nációknak, a magyarok ideérkezésük után a német negyedben laktak, majd hamarosan támadásba lendültek a mohamedánok ellen. A magyarok Betszaidánál megverték az egyiptomi szultán seregét. Harcoltak a Jordán völgyében, a Tábor-hegyet sikertelenül ostromolták és a Kinneret-tó környékén is jelentősebb ütközetekben vettek részt. Az első támadást Betszaidánál II. András maga vezette, majd a parancsnokságot fiára, Dénesre bízva ereklyegyűjtő körútra indult, és hajón a Tripoliszi Grófságba látogatott. A mohamedánokat meglepte a hasonló felfogásban harcoló magyarok jelenléte. Az Ajjúbida uralkodó állítólag több okból is elkerülte a döntő ütközetet. A hadjárat során többször előfordult, hogy az össz-keresztény hadak legnagyobb megrökönyödésésére a magyar vezérek a csata megállítására adtak utasítást, mivel a velük szemben álló muzulmán csapatok /török-türk-kurd/ harcosaiban testvérnépeket láttak.
II. András végül különösebb hadi sikerek nélkül, nem törődve a jeruzsálemi patriarcha átkával 1218 januárjában Antiochián, Cilicián, Nicaeán és Konstantinápolyon keresztül indult hazafelé, ahova az esztendő végére érkezett meg.