A Hódoltság török zenéje (1526-1699)

A török zene stílusrétegei

A törökök hódoltság kori zenéje kétarcú: egymás mellett él a törökség hagyományos muzsikája és az iszlám klasszikus zenéje. Az előbbit a törökök magukkal hozták: a nomád népek sámánjainak, igriceinek hagyománya, a népdalok világa ez. A köznép ezt a zenét ismeri, ezt hallja, ezt műveli. Ezzel szemben az iszlám klasszikus zenéje a szaszanida Perzsia kultúrájában gyökeredzik, s arabul író tudósok (Al-Kindi, Al-Farábi, Ibn Szina és Szafi ad-Din) helyezték szigorú elméleti alapokra a 9-13. században. Az így kialakult zenei rendszer a muszlim világban – Magrebtől Indiáig – mindenhol elterjedt, s csekély változtatásokkal napjainkban is virágzik. Korszakunkban az Oszmán Birodalomban csak egy szűk körű szellemi elit szórakozásául szolgált.

A törökök hagyományos zenéje ismét két csoportra osztható: népzenére és ásik-költészetre. Előbbi a népdalt és a népi tánczenét foglalja magába, utóbbi pedig a törökség hagyományos, ám muszlim elemekkel bővült műköltészetét jelenti. Hivatásos-félhivatásos énekmondók (ásikok) művelik, szigorú, évszázadok óta mesterről tanítványra hagyományozódó szabályok alapján.

A klasszikus zene az előadás stílusa alapján ismét két ágra bomlik: szabad téri (hadi) és kamara zenére. A különbség azonban nem az előadás helyében, s nem az előadott darabok műfajában rejlik, hanem a művek hangszerelésében és funkciójában. A hadi zene (mehter-zene) célja a katonák lelkesítése és a reprezentáció; a klasszikus kamara zene pedig inkább háttérzeneként szolgál, vagy a belső elmélyülést óhajtja elősegíteni.

Folytatás

Forrás: https://cimbalom.wordpress.com/