A csuvas nyelv helyzetéről

A rokon nyelvek elnevezéshez hasonló, az emberi viszonyokat tükröző kifejezést keresve a csuvast kis túlzással talán a magyar gyermekkori jóbarátjának nevezhetjük. A magyar nyelv török jövevényszavainak többségét ugyanis nem 15.–18. században vettük az oszmán-török nyelvből, hanem jóval korábban, a honfoglalás előtt vagy környékén, különböző török nyelvekből. A török nyelveket többféleképpen szokás osztályozni, de az egyik legfőbb vonás a köztörök és a csuvasos török (ogur-török, r-török, lir-török, bolgár-török stb.) nyelvek megkülönböztetése. A fő különbség közöttük, hogy míg a köztörök z helyén a csuvasos törökben r állt, a köztörök s helyén csuvasos l, a köztörök j helyén pedig csuvasos dzs. A magyar nyelv török jövevényszavainak többsége csuvasos átadó nyelvre utal.

A csuvasos török nyelvek közül mára csak egy maradt fenn, a csuvas. Minden valószínűség szerint a magyarra nem ennek őse hatott olyan erősen, hanem egy vagy több közeli rokona – ezért is túlzás gyermekkori jóbarátról beszélni. Az viszont tény, hogy a magyarra oly erős hatást gyakorló nyelv(ek) közeli rokonságából mára már csak a csuvas maradt fenn, ezért az ősmagyar nyelvtörténet kutatása számára még tartogathat izgalmas adatokat.

Meg kell emlékeznünk a csuvasról azért is, mert egy ideig közelebbi rokonunknak gondoltuk. Míg ugyanis a török nyelvek többsége többé-kevésé kölcsönösen érthető, de legalábbis rokonságuk a laikusok számára is feltűnő, addig a csuvas messzire távolodott tőlük. Ugyanakkor a csuvas szoros kapcsolatban áll a marival, erősen hatott az udmurtra és a mordvinra is: e nyelveknek jelentős számban vannak közös vonásaik. Éppen ezért a kutatások korai szakaszában úgy vélték, hogy a csuvas is e rokonságban tartozik. Gyarmathi Sámuel 1790-ben megjelent Affinitas című művében is így tárgyalta.

Részletek

2012-10-28