A bujdosó fejedelem életének néhány kevésbé ismert fejezete-4-

Louis Molitard-ról nagyon keveset tudunk. Nem hagyott hátra semmiféle iratot. Azt sejthetjük, hogy 1700 körül született, valószínűleg Párizsban vagy a párizsi vidék egyik községében. Még gyermek korában, 1713-ban, miután Rákóczi Ferenc Franciaországba érkezett, a fejedelem környezetébe került ismeretlen körülmények között. Nincs kizárva azonban, hogy maine herceg vagy Toulouse gróf, XIV. Lajos törvényesített fattyúi, akik igen barátságosan fogadták a híres bujdosót és vele szoktak vadászatra járni, az ő szolgálatukban álló ifjú apródot rendelkezésre bocsátották. Abban az időben ilyesmi gyakran történt és senki sem tiltakozott ellene. Amikor letelt az apródideje kornétás lett és a fejedelem testőrségébe lépett be. 1717. szeptember 15-én, Rákóczival és a magyar bujdosótársaival együtt, elindult Törökországba, mert nem akarta jószívű magyar urát elhagyni. Török földön aztán mindig maradt mellette és odaadóan kiszolgálta 1735. április 8-án bekövetkezett haláláig.

Azt tudjuk biztosan, hogy 1732-ben a nemes testőrség kapitánya volt a rodostói udvarnál, mert ez év október 27-én, végrendeletében a fejedelem hagyományozza Molitardnak ugyanazt az összeget, mint főkamarásának, Mikes Kelemennek. Ezenkívül, Maine és Bourbon hercegekhez, Toulouse és Charolais grófokhoz négy külön de egyforma tartalmú levelet fogalmaz, melyben szíves segítségüket kéri több nála régóta alkalmazott ember részére, akik halála miatt állás nélkül fognak maradni. Felkéri a négy francia jó barátait, méltóztassanak jó szolgálataikkal elősegíteni hűséges pártfogoltjainak elhelyezkedését sikeresen véghez vinni. A levelekben idézett személyek között Molitart is található. Sőt, mit több, róla beszélve, Rákóczi azt teszi hozzá, hogy személyesen felnevelte és vigyázott rá.

Törökországi emlékirataiban César de Saussure többször említést tesz Molitard-ról. Elmondja például, hogy néhány hónappal halála előtt Rákóczi ajándékba adta Molitard-nak három köteg kéziratot azzal a feltétellel, hogy semmi esetre nyomtatásba ne kerüljenek addig míg él. Ezek a kéziratok a következők voltak: Magyarország története 1000-től 1699-ig, Emlékiratok a magyarországi szabadságharcról 1703-tól a végéig, A második, harmadik és negyedik kötetekben lévő bizonyító iratok másolata. Tanúk előtt Molitard kötelezte magát arra, hogy a három köteget magánál tartja és nem küldi nyomásra a fejedelem életében. Rákóczi Ferenc elhunyta után egy nappal, 1735. április 9-én, a Rodostóiak Molitard-t futárnak küldték Isztambulba két levéllel, amit a fejedelem a síron túlról intézett Ali pasa nagyvizirhez és a konstantinápolyi francia nagykövethez. Ezeket három évvel ezelőtt megfogalmazta, amikor végrendeletét tollba mondta titkárának.

A nagyvizirhez intézett levelét Molitard lefordíttatta török nyelvre a francia nagykövetség első dragománnál. Csak aztán tudta kézbesíteni az oszmán kormány főnökének. Rodostóba visszatérve, Molitard elmesélte, hogy sírt a nagyvizir Rákóczi levele olvasása közben, annyira meg volt hatva. Valóban Ali pasa nagyra becsülte és baráti érzéssel viseltetett a méltóságos erdélyi fejedelem iránt. Ugyanakkor a végrendeletet odaadta a francia nagykövetség kancellárjának, Belin úrnak, aki alapos vizsgálat után, 1735. június 4-én pecsétjével hitelesítette. Csak azután lehetett a végrendelet szerinti örökösödéshez hozzákezdeni. Akkor Molitard értesült arról, hogy a fejedelem utasítása értelmében el kell vinnie elhunyt urának szívét, egy neki előre készített urnában, a Grosbois-i kamalduliakhoz, hogy ezentúl ott őrizzék a monostorban, ahol annyiszor visszavonult Téssé tábornagy meghitt barátjával együtt és elmélkedett, imádkozott, áldozott, franciaországi tartózkodása idejében.

Tényleg ismeretes, hogy a fejedelem erős vonzalmat érzett a remete élet iránt. Ezért óhajtotta, hogy bebalzsamozott szíve Grosboisban nyugodjon mindörökké. Egyúttal vallásos kéziratait („Confessio peccatoris” című elmélkedéseit) a kamalduliak őrizetére akarta bízni. Louis Molitard nem egyedül indult el Franciaországba, hanem Zay Zsigmond főkamarás társaságában. Örült neki, mert Zayt a Rodostói emigránsok között a legrokonszenvesebbnek tartotta. Az ősrégi csömöri grófi család ivadéka volt, mely a XIII. század elejétől kezdve mindig szerepelt Magyarország történelmében. Még a mohácsi csatában is részt vett az egyik őse. A török hódítás után Felvidékre menekülve, előkelő állásokra kerültek fel. Az ükapját például Kassa és Felső-Magyarország főkapitányává nevezte ki I. Ferdinand és a királyság mágnásai sorába emelte. Ellenben, miután az egész család a lutheráni hitvallásra megtért, egyre jobban húzódott a kuruc mozgalom irányába, úgyhogy Lőrinc édesapja (1651-1712), András nagybátyja, András unokatestvére (1685-1734) Rákóczi Ferenc pártjára álltak már 1703 őszén. A szatmári béke után, vele együtt bujdostak és Törökországba követték. Így került Molitard-ral Rodostóba a fiatal Zsigmond báró is.

A nyitra vármegyei családi birtokon született 1689. augusztus 13-án, Zay Lőrinc és Kolonits Mária Polyxéna hetedik gyermekeként. A szabadságharc kezdetén hadapród volt a fejedelem mellett. Aztán, úgy mint András unokatestvére és Louis Molitard, serdülő korában a nemes testőrségben szolgált. Sose látta viszont szülőföldjét, Andrástól eltérően, aki Rákóczi halála előtt már hazament. Tehát Louis Molitard Zay Zsigmond kíséretében hajóra szállt és Marseillen keresztül Párizsba jutott. Neki az a határozott szándéka volt, hogy most már hazáját szolgálja, nem kívánt többé Törökországban élni, ha az imádott ura mellett nem lehetett. Ellenben Zay Zsigmond vissza fog majd utazni Rodostóba, amennyiben esetleg amnesztiát nem kap a családja. Egyenlőre két utazó Grosbois-ba ment. Átnyújtotta a remeteközösség perjelének, Macaire Pen atyának, az oly messziről elhozott drága urnát. Erre a szerzetesnek egy ünnepélyes szertartást rendeztek, melynek végén betették az urnát a földbe a kert közepén lévő kút mellé és a perjel utasítására egy latin nyelvű emléktáblát helyeztek el a kápolnában, hogy a következő nemzedékek tudjanak a szent eseményről.

Miután szomorú kötelességét teljesítette, Molitard visszament Párizsba. Felkereste a Konstantinápolyban két évig hiába várt József herceget, Rákóczi Ferenc idősebbik fiát és utódát. A beszélgetés folyamán elmondta neki, hogy nála vannak az apja emlékiratai. Akkor József ezeket megkérte tőle. Vajon elolvasta-e? Egyáltalán nem biztos. Mindenesetre vissza nem adta Molitardnak azzal az ürüggyel, hogy ez a kézirat tulajdonképpen az egyetlen vagyon, amit apjától örökölt. Ez pedig nem volt igaz, mert nemsokára egy papbarátjának adta tovább és többé vele nem törődött. Molitard hiába kérte vissza a kéziratot a paptól. Ez utóbbi, aki közben összeveszett Józseffel és kegyvesztett lett nála, azt állította, hogy már az ő tulajdona, mivel József herceg ajándékba adta neki.

Ez sem volt az igazság, mert röviddel utána kiderült, hogy a pap üzletet csinált belőle. Molitard értesült Rákóczi Ferenc emlékiratainak váratlan kiadásáról francia nyelven Hágában, 1739-ben, „Histoire des révolutions de Hongrie…avec les mémoires du Prince Ragotski sur la guerre de Hongrie depuis 1703 jusqu’á sa fin” címmel. Szóval kétségkívül a rábízott történelmi műről volt szó. József hanyagságból, a pap kapzsiságból visszaéltek jóhiszeműségével és csúnyán becsapták, nem is szólva arról, hogy a hűséges testőrtisztet a pap kifosztotta a remélt kiadási honoráriumból, életének egy olyan időszakban, amikor éppen semmi keresete nem volt. Szerencsére a becsületes, jóindulatú Bercsényi László a bajban lévő Molitard-ot lovasezredébe vette fel, és egy rövid próbaidő után, egy század élére tette. Aztán az élettörténete a híres francia-magyar huszárezred történetével olvad össze.

Bernard Le Calloc