„Veszekszünk, aztán bekapcsoljuk a zenét és táncolunk” – egy szombathelyi török–magyar család története

Több mint 100 országban 400 millió ember csüng nap mint nap a török sorozatokon. Elképesztő szám ez – aligha lehetne bármilyen turistacsalogató kampánnyal vagy marketingtrükkel felülmúlni. Nem csoda, hogy a statisztikák szerint az elmúlt években 300 százalékkal nőtt a Törökországba érkező turisták száma. De milyen az élet távol a nyüzsgő Isztambultól és a tengerparti luxustól, az anatóliai nagyvárosban, Kütahyában? Kolsuz Marietta és férje, Muhammet az év nagyobb részében Szombathelyen élnek, tízéves kislányuk, Lara Asya Magyarországon jár iskolába, a nyarakat viszont kint töltik a férj népes családjával. Tíz éve váltogatják, szokják, élik hol itt, hol ott egymás kultúráját. Most az ő történetük következik. Pais-Horváth Szilvia írása.

Hétköznap délelőtt van. Szokatlan, hogy Lara Asya nyit ajtót: tanítási nap lenne, de ma „igazolt betegszabin” van. Szeret ajtót nyitni – nevet édesanyja –, Törökországban még a nagypapát is igyekszik megelőzni. Ott ugyanis az após a hivatalos ajtófelelős. Itthon ez nem okoz nagy fejtörést, kint viszont szinte megszokhatatlan a jövés-menés: sokszor még éjfél után is bármikor csöngethet valaki.

– A legfurább – meséli Marietta, miközben hellyel kínál a megterített asztalnál –, hogy kint szinte soha nem étkezünk úgy, hogy csak a szűk család van jelen. Gyakran átjönnek nemcsak a rokonok és a barátok, de a szomszédok is. Mindig hoznak valami kóstolót az aznapi főztjükből. A végén szinte minden étkezésből terülj-terülj asztalkám lesz.

„Törökország már az első alkalommal belopta magát a szívembe, annyira kedvesen fogadtak. Teljesen más a szemlélet, úgy tapasztaltam: sokkal nyitottabbak, közvetlenebbek, vidámabbak az emberek” – meséli Marietta.
Török módra teázunk

Az asztalon ott a családi örökségből származó, élénkpiros, virágmintás terítő, amit Marietta az anyósától kapott. A fekete tea apró, fül nélküli, tulipános török csészében érkezik. „Kint képesek egész nap ezt a teát inni” – nevet Marietta. Speciális, emeletes kannában főzik, így mindig friss és forró, ráadásul az erősségét is lehet szabályozni.

Előkerül egy piros üveg is: ámbraillatú folyadékkal, elsőre olyan, mint egy parfüm – csak sokkal töményebb. Ez a kolónia, amivel a vendéglátás kezdődik: a kézre spriccelik. Nyolcvan százalékos alkoholtartalommal, desztillált vízzel és illatkivonattal készül. Egyszerre kézfertőtlenítő és illatszer, a törökök pedig szinte minden aromatípusban tartanak belőle. További török jellegzetesség az asztalon a kerek, kék amulett, ami a szemmel verés ellen véd.

Nagy különbség még az itthoni és a kinti lakás között – meséli Marietta, hogy a törökök leginkább a földön ülve esznek. Van egy alacsony körasztal, de ha vége az étkezésnek, összecsukják és begurítják a sarokba. Törökországban szinte az egész lakást szőnyegek borítják.

Folytatás

Forrás: wmn.hu