Ankara, amely még mindig Mustafa Kemal Atatürk városa

Ezen a napon, november 10-én halt meg 1938-ban a világi Törökország megalapítója, Mustafa Kemal Atatürk. Bár azóta már közel kilencven év telt el, a katonából lett politikus emléke a mai napig meghatározza az általa Törökország fővárosává tett Ankara életét.

Atatürk élt, Atatürk él, Atatürk élni fog – ami egyre kevésbé igaz az idézet eredeti szereplője, Lenin esetében, az pontosan tükrözi a valóságot, ha Mustafa Kemal Atatürkről, a világi török állam megalapítójáról esik szó. Az 1881-ben, a mai Görögország területén lévő Szaloniki közelében született politikus jelenléte leginkább abban a hatmilliósra nőtt Ankarában érezhető, amelyet Kemal Atatürk 1923-ban tett meg az ország fővárosává. Nem csak az egyik dombtetőn lévő hatalmas mauzóleumban, az Anitkabirban, ahol a sírja és az életének szentelt múzeum található, hanem a régi parlamentben is, ahol 1924-1960 között működött a törvényhozás. A ma a Köztársasági Múzeumnak helyet adó épületbe folyamatosan érkeznek a látogatók, s többen, köztük fiatal lányok is megkönnyezik azokat a képeket, amelyek az államfő temetésén készültek.

Kényszerű költözés

Atatürk – ami azt jelenti, hogy a törökök atyja – részben azért költöztette át az egykori Konstantinápolyból, azaz Isztambulból a fővárost, mert az első világháború után, 1918-1924 között Törökország nagy része, így az Oszmán Birodalom központja is brit, francia és olasz megszállás alatt volt, s az idegen hadseregek ellen harcoló, Atatürk vezetése alatt lévő török haderő Anatóliából indulva szerezte vissza az elvesztett területeket. Ankara – régi nevén Angora – pedig Anatólia központi részén fekszik, így logikus lépésnek számít a város „előléptetése”.

A másik, talán még fontosabb indok az volt, hogy Atatürk és hívei tisztában voltak azzal, hogy a szultánok korának befellegzett és az országnak csak akkor van esélye a talpraállásra, ha világi állammá válik. Ehhez pedig szükség volt a múlt eltörlésére: a vallás szerepének csökkentésére, az arabról a latin ábécére való áttérésre, az öltözködés átalakítására – aminek része volt a hagyományos török fejfedő, a fez átmeneti betiltására is – az oktatás új, nyugatias alapokra helyezésére, és a nők jogainak szélesítésére.

Részben a komoly ellenállásba ütközött reformoknak köszönhetően lett Ankara az egyetemek városa, Atatürk éveiben, majd a következő évtizedekben sorra nyíltak meg az új fővárosban a felsőoktatási intézmények. Az új török politikai elit a Nyugat segítségét is igénybe vette: tömegesen érkeztek a szakértők, az 1926-ban életbe lépett polgári törvénykönyv a svájci, a büntetőkódex pedig olasz minta alapján készült el. Az 1934-es választójogi törvény annyira úttörő volt a nők egyenjogúsítása terén, hogy számos európai államot is túlszárnyalt: az 1935-ös választások után a nemzetgyűlésben magasabb volt a képviselőnők aránya, mint a korabeli brit és amerikai törvényhozásban.

Forrás: hvg.hu