Egy 3300 éves törökországi lelet a Hettita Birodalom egy sötét időszakába enged betekintést.
A Hettita Birodalom katasztrofális invázióját írja le egy, Törökország középső részén feltárt, 3300 éves agyagtábla – számol be a Live Science. A Hettita Birodalom a bronzkor egy viszonylag rejtélyes állama volt, amely egy időben Egyiptommal is vetekedett. Az egykor virágzó állam az időszámítás előtti 12. század elején, a tágabb értelemben vett Mediterráneumban megfigyelhető bronzkori összeomlás idején gyorsan szétesett. A folyamatot régóta vizsgálják a szakemberek, feltételezhető, hogy a katasztrófában egy korabeli éghajlati változás is szerepet játszott.
Az ékírásos szöveg alapján a támadás egy polgárháborús időszakban történt nyilvánvalóan azért, hogy segítsék az egyik harcoló felet. A tenyérnyi méretű táblát 2023 májusában találta meg Macumura Kimijosi, a Japán Anatóliai Régészeti Intézet munkatársa Büklükale romjai között. A település egy jelentős hettita város volt, az új felfedezés arra utal, hogy királyi rezidenciaként is szolgálhatott, és talán egyenrangú lehetett a fővárossal, Hattusával.
A Mark Weeden, a University College London kutatója által készített fordítás szerint a tábla első, hettita nyelven írt hat sora arról szól, hogy négy város, köztük Hattusa, katasztrófával néz szembe, míg a fennmaradó 64 sor egy hurri nyelven írt ima, amelyben győzelemért kérnek. A hurri, amelyet még mindig kevéssé értenek, eredetileg Mitanni királyságának nyelve volt, amely végül hettita vazallusállam lett.
Forrás: ng.24.hu