Mostantól az is nézni fogja, aki eddig nem: mikor egy tévés sorozat társadalmi vitákat gerjeszt

Az oszmán hadsereg 1541. augusztus 29-én elfoglalta Budát. Ezzel Magyarország három részre szakadt: háromféle rend, háromféle hatalom, háromféle nézőpont. Ez jutott eszembe az utóbbi hetekben a mindenkit foglalkoztató török sorozatról. Most Törökország szakadt három részre, és ezt egy éppen most futó televíziós sorozat érte el.

Aki nem szeretne részleteket megtudni a történtekről, óvatosan olvassa cikkünket, mert spoilerek nélkül nem lehet bemutatni az eseményeket.

Tekintsük az első harmadnak azokat, akik nem nézik. Bizonyára ilyenek is vannak. Ám úgy tűnik, mintha sokkal többen lennének azok, akik hétről hétre a tévé elé ülnek, vagy az interneten nézik meg utólag a Kızılcık Şerbeti című sorozatot (máris kitérünk rá, mit jelent a cím).

Röviden a felvezetés, amivel az egész történet elkezdődött: egy fiatal lány teherbe esik, a szerelme ennek örül, és azonnal feleségül veszi. A gond csak az, hogy egy teljesen nyitott, modern család lánya megy hozzá – a felmenők ellenérzéseit figyelembe nem véve – egy erősen vallásos család fiához.

A két ember neveltetési háttere, otthonról hozott szokásai olyan távol vannak egymástól, mint ég és föld. Ez természetesen nem kevés konfliktust okoz: komolyakat, vicceseket, de az biztos, hogy mindenki odaáll az egyik oldalra, vagy legalábbis megvan a véleménye.

Rengetegen kíváncsiak a történetre, amit a számok is bizonyítanak. A 18. epizódtól kezdődően már vezeti a nézettségi statisztikákat. A tévénézők 10-13%-a nézi, amiről sok alkotó csak álmodozhat (6-8% már jó eredmény).

A huszadik – nagyon várt epizódot – a Youtube-premiert követő első napon 3,5 millióan nézték meg, egy hét alatt 7 millióan. Miért?

A családban három gyermek van: a legidősebb egy fiú (aki már nős, összehozott, de boldog házassággal), a legfiatalabb is egy fiú (ő az, aki a házhoz hozta minden problémák okozóját, a semmilyen szabályt nem ismerő menyt), a középső pedig egy lány, aki – mondhatjuk – vénlány, és volt olyan szerencsétlen, hogy mélyen és őszintén beleszeretett egy fiatalemberbe, akit a család nem fogad el. Ezt a lányt a szülei egy olyan házasságba kényszerítették, melyet sem ő, sem a vőlegény nem akart – eddig hétköznapi török történet –, majd a vőlegény a nászéjszakán kilökte az ablakon. Sajnos azt kell mondanunk, hogy ez sem egyedülálló. Legfeljebb nem az ablakon esik ki a fiatalasszony, hanem lelövik, megverik, megkéselik. Nap mint nap olvashatunk ilyen történetet az újságban.

A 20. epizódban tudtuk meg, hogy a fiatalasszony, Nursema, túléli-e ezt, illetve hogyan reagál az eseményekre a házasságot – hangsúlyozni kell: büszkén – kikényszerítő anya és apa.

Még nem tudtuk a választ, de már a 2023 májusában tartandó választásokra utaló kampányplakátok keringtek a neten: ha Recep Tayyip Erdoğan és pártja lesz a befutó újra, akkor Nusrema – és a hasonló sorsú menyasszonyok – csak áldozatok lesznek. Büntetést nem kap érte senki – állította az internet népe – természetesnek tekinti mindenki, hogy akarata ellenére, percek alatt férjhez adhatnak egy fiatal lányt, még csak hivatal sem kell hozzá, mert az imám házhoz jön. A férj innentől kezdve pedig tulajdonnak tekinti.

Ha figyelembe vesszük, hogy Törökország kilépett az isztambuli egyezményt aláíró és ratifikáló államok közül, hajlamosak vagyunk ezt elhinni. Ugyanis az egyezmény a nők elleni erőszak leküzdésének átfogó megközelítését és szabályozását teremti meg, illetve a családon belüli erőszak megakadályozására, az áldozatok védelmére és az elkövetőkkel szembeni büntető eljárásra összpontosít.

A török tévék és rádiók tartalmát felülvizsgáló RTÜK egyszerűen betiltotta a sorozat vetítését.

A hatóság azzal indokolta döntését, hogy a film nők ellen elkövetett erőszakos cselekedetet mutat be. Ilyet máshol, más filmben még nem is láttunk, ugye? A cenzúra élesen figyel.

Öt héten keresztül, a péntek esti idősávban dokumentumfilmet kötelesek vetíteni. Az első héten egy iszlamofóbiáról szóló filmet küldött a hatóság a csatornának.

Az indoklással nem vitatkozhatunk, valóban nők elleni erőszakról is szóltak egyes jelenetek. De milyen céllal?

A készítők egyértelműen és határozottan elítélik az erőszakot, és tükröt tartanak mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzájárul ahhoz, hogy megtörténhessen. Az apának, aki vőlegényt választ. Az anyának, aki lánya minden könyörgése ellenére büszkén adta oda a menyasszonyt. A bátynak, aki az eskütételig kísérte karonfogva testvérét. Az anyósnak és az apósnak, akik napokig takargatták a történéseket, hogy ne derüljön ki az igazság. És a vőlegénynek, aki nemcsak tettekkel, de szavakkal is kimondja: te csak a felségem vagy, azt teszed, amit akarok, én pedig élem tovább a saját életem úgy, ahogy én akarom.

Tükör az a feledhetetlen jelenet is, amikor felgyógyulva sérüléseiből a fiatalasszony vendégségbe hívja egész családját és elmondja nekik mi történt vele. Azok az érzelmek, melyek a színésznő szeméből kiolvashatók, és azok a szavak, amiket kiejt, legyen tanulság mindenki számára!

Aki tagadja, hogy látta már legalább egy epizódját, ezután az is biztosan belenéz, hiszen azzal, hogy a sorozat vetítését betiltották, és 1,5 millió líra büntetés fizetésére kötelezték az alkotókat, csak felkeltették az érdeklődést. A tiltott gyümölcsbe – mert ilyen az ember, bármilyen családból érkezik is – bele kell kóstolni.

A nézők és alkotók természetesen keményen reagáltak a döntésre. Csak az egyik fontos reakciót emelem ki: kan kusup kızılcık şerbeti içiyorsunuz – vért hánytok, de somszörpöt isztok.

Itt térek rá a cím magyarázatára, ahogy fentebb ígértem. A Kızılcık Şerbeti kifejezés valójában egy ital neve, egy húsos somból készült szörp. De van egy mondás: kan kusup kızılcık şerbeti içtim demek, melynek értelmezése pontosan az, amit a sorozatban kívánnak bemutatni, és amit a tisztelt hatóság tesz: csak a szépet mutatjuk a külső világban, miközben a bűn és a mocsok felfal minket belülről. Legyen az egy család, egy ország vagy az egész magamutogató világunk.

Magyarul ezt úgy mondanánk:

bort iszik és vizet prédikál.

És ha már bor. Egy másik jelenetsort is elmesélek, mely vitákat váltott ki a szereplők – és persze a nézők – között. Ramadán alatt ihat-e alkoholt bárki is egy nyilvános étteremben Isztambul belvárosában?

Tudjuk, hogy van olyan város, ahol fel sem szolgálnák iftár (a böjtöt megtörő vacsora) idején, bárki rendeli is meg. De egy 18 milliós metropoliszban is elvárható ez? Külföldiek sem fogyaszthatnak el egy pohár bort a vacsorájukhoz?

A film a választ is megadja: ne te döntsd el! Legyen szabad választása mindenkinek: ha böjtölsz, ne bántson ezért senki, de ha nem, és a saját szokásaid szerint élsz, akkor se érjen semmilyen megkülönböztetés! Bármelyik oldalra is állsz, a véleményed a tiéd, nem kell, hogy hozzád alkalmazkodjanak mások.

Én – híresen vagy hírhedten (?) – liberális nézetű vagyok. Soha senkit nem szólnék meg azért, amit visel, ahogy éli életét, ahogy megéli vallásosságát. De még engem is kacajra fakasztott egy-két ikonikus jelenet. Úgy gondolom, a filmkészítők célja is az volt, hogy bemutassák: a túlzásba vitt elméletek már inkább viccesek, mint követendők.

Az egyikben a fent említett vőlegény családja érkezett a menyasszonyékhoz látogatóba, ismerkedő beszélgetésre. Nők – anyós, nagynéni – érkeztek az örömanyához és – a kicsit sem örvendő – lányához. Török szokás szerint kölnit (kolonya) hordtak körbe a vendégség elején (erről a szokásról itt írunk részletesen). A vendégek megkérdezték: a kölni alkoholmentes vagy sem, mert feleslegesen nem szeretnének elkövetni bűnt.

Ki hallott már alkoholmentes kölniről?

Most megtudtuk, bizony van ám ilyen, és egyre növekszik a piaca. El is gondolkodhatunk, hogy mi történhet az irdatlan mennyiségű alkoholos kölni hatására, ami eddig a török kezeket érte?

Vajon ki melyik harmadba tartozik?

Netán van olyan is, aki egyszerűen a művészi és alkotói szabadság megsértését látja az eseményekben?

Olyan biztosan van, aki nézte, de elítéli az alkotókat, mégis alig várja, hogy újra képernyőre kerüljön, hogy ismét bírálhassa az elhangzottakat.

És persze van, aki azt várja, hogy 5 hét múlva Nursema elváljon az őrült bántalmazótól, és megtudjuk, hogy Kıvılcım és Ömer kapcsolata túléli-e a tanári becsületességet, vagy hogy az oly tisztességes Abdullah úr újabb ajánlatot tesz-e a nála 25 évvel fiatalabb Alevnek.

Addig pedig igyunk egy pohár bort vagy egy vérvörös szörpöt!

Erdem Éva – Türkinfo